Szeptemberben számoltunk be arról, hogy Xantus Barbara és szerelme távkapcsolatban élnek. A színésznő akkor azt nyilatkozta, hogy nagyon boldogok, és eszébe sem jutna, hogy azért szakítson a férfival, mert 16 év korkülönbség van közöttük. A lapok most arról számoltak be, hogy véget ért a kapcsolat, ám a szóban forgó urat most már 13 évvel fiatalabbként említik.

Xantus Barbarát a Húzós című műsorban kérdezték a kapcsolatáról, a válaszából pedig rögtön kiderült, hogy egykori szerelme már nincs a képben - szúrta ki a Blikk.

Úgy döntöttem, erről nem nyilatkozom. Nyilván volt egy ideig, de egy idő után senkit nem érdekelt, hogy van, vagy nincs. (...) Nincs, és tök jó, hogy nincs, és majd az jó lesz, ha lesz

– mondta a színésznő, majd hozzátette, hogy nem a kor számít, így feltehetően nem ez volt a szakító ok.

Xantus Barbara azt is elmondta a műsorban, hogy párja 13 évvel volt fiatalabb nála. Ez azért érdekes, mert szeptemberben még 16 évnyi korkülönbségről volt szó. Elképzelhető, hogy a férfit annyira megviselte a szakítás, hogy 3 évet öregedett?