December 5-én kerül a mozikba az év utolsó magyar romantikus vígjátéka, a Seveled, mely Gergő (Mészáros Béla) és Saci (Tenki Réka) látszatkapcsolatáról szól, akik a férfi betegeskedő édesanyja miatt kénytelenek eljátszani, hogy egy párt alkotnak. A filmről Tenki Rékával beszélgettünk. 

Még két hét van a premierig, de te már láttad a filmet. Olyan volt, amilyennek elképzelted?

Nem tudom, milyennek képzeltem el. A trailer nagyon vidám és pörgős, ilyennek is kell lennie egy előzetesnek, de a film tele van érzékenységgel, odaadással. Hol röhögök rajta, hol elgondolkodom, hol pedig sírhatnékom támad. Úgy néztem végig a másfél órás filmet, hogy közben észre sem vettem az idő múlását. Ez egy nagyon szívmelengető film.

A röhögős vagy az elgondolkodtatós szerepek állnak hozzád közelebb?

Ez teljesen mindegy. Azon múlik a munka hangulata, hogy milyen a partnered, a forgatókönyv, és hogy mennyire látja tisztán a rendező, hogy mit szeretne, hogyan irányítja a színészeket. Nem igazán érdekel, hogy mi áll hozzám közel, nem is szoktam ezzel foglalkozni. Egy vicces jelenetet is össze lehet úgy vágni, hogy megrázó legyen a végeredmény, sosem lehet előre kiszámítani, milyen lesz a kész film.

Mennyire érezted magadhoz közelinek a filmbéli karaktered, Sacit?

Mindig igyekszem megtalálni a közös pontokat, amiből tudok táplálkozni, de ez a mostani abból a szempontból kihívás volt, hogy egy olyan karaktert kellett eljátszanom, amiről első ránézésre nem is gondolnák, hogy egy picit is hasonlít rám. Saci harsányabb, pofátlanabb, mint én, de pont ezért volt jó őt alakítani, mert most olyan eszköztáram használhattam, amit eddig még nem nagyon kellett. Ezúton is köszönöm Orosz Dénesnek, a rendezőnek a lehetőséget.

Ha jól tudom, a casting után nem esett egyből rád a választás a .

Azt mondta, nem én vagyok, akit keres, de aztán visszahívott, hogy de, mégis én vagyok az. A nem és az igen között 2 hónap telt el.

Nem túl gyakori, hogy ilyen történik.

Velem még sosem történt ilyen. Egy napig rossz, hogy nem lett a tiéd a szerep, és szomorkodsz egy picit, de aztán rájössz, hogy vannak más lehetőségek is, és tervezed tovább az életed.

A filmbéli karaktered terhes, pont, mint most te, bár a  forgatásnál még műhasat kellett használnotok. Szerinted segített a karakter megformálásában, hogy te is voltál már várandós?

Sokat gondolkodtam már ezen. Nem kell ahhoz bérgyilkosnak lennem, hogy jól el tudjak játszani egy ilyen szerepet. Lehet az ember jó színész akkor is, ha személyesen nem élte át azokat az élményeket, amiket a karaktere. Az mindenképpen adott egy pluszt, hogy van egy gyerekem, tudom, hogy milyen érzés terhesnek lenni.

A második gyerekeddel vagy terhes. Másként éled ezt meg, mint amikor az első gyermeked vártad?

Más, hiszen én is öregebb vagyok 5 évvel, sok minden történt ezalatt az idő alatt. De a leglényegesebb dolog nem változott, ugyanúgy várom a második gyerekemet is, mint az elsőt. Fantasztikus dolog, hogy hamarosan egy új élet kezdődik, nagyon izgatott vagyok.

Szerinted kik lesznek leginkább vevők a filmre?

A nők. A korosztályt tekintetében már nem vagyok ennyire biztos. A legnagyobb hangsúly a filmben egy 42 éves férfin van, aki nem tud leválni az édesanyjáról. Remélem, hogy a fiatalabb és az idősebb generáció is megtalálja a maga nyelvét, és azok is beülnek a filmre, akiknek a karácsonyi nagy bevásárlás közepette elegük van abból, hogy 52 ezren vannak a boltban. Azt tudom mondani, amit az interjú elején is: ez egy nagyon érzékeny, szeretetre méltó történet, ami általában mindenki lelkének jólesik.