Három éve égett le a londoni Grenfell Tower, az a 24 emeletes, 127 lakásos lakóépület, amelynek rossz állapotáról már a baleset előtt régóta cikkeztek. A tűzesetben 72-en haltak meg. A tragédia harmadik évfordulója alkalmából egy majdnem kétórás videó került fel Youtube-ra, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet Anglia életveszélyes lakóépületeire, ezzel megelőzve a 2017-ben történtekhez hasonló tragédiákat (több hasonló konstrukcióval épült ház áll még). A filmben több angol híresség is feltűnt, például a rapper Stormzy vagy a Mumford & Sons énekese, Marcus Mumford, aki egy dallal állt az ügy mellé. És ami talán a legérdekesebb, a kisfilmben szerepel Adele is, akit most először lehet látni videofelvételen, mióta látványosan lefogyott. 

Azt hiszem, ebben az évben a leginkább aktuális, hogy megmutassuk bajtársiasságunkat, részvétünket, nyitottságunkat és kitartásunkat. A kitartásunkat hogy kérdezzünk és cselekedjünk

– mondta a videóban Adele, akit annyira megindított a három évvel ezelőtt történt tűzeset, hogy támogatója volt annak a kezdeményezésnek, mely azt akarta, hogy az akkori miniszterelnök, Theresa May vizsgálatot indítson a tragédia ügyében. 

Adele a filmben hangsúlyozta az összefogás fontosságát, és a tűzoltóknak is kifejezte háláját munkájukért. Az alább belinkelt egy óra 45 perces videó 13. percétől láthatja az énekesnőt, aki történetesen bő pulóverben szerepel.