Hétfőn a Velveten is olvashatta, hogy a végéhez érhetett Tóth Andi kapcsolata. Az énekesnő 2018 tavaszán jött össze harmonikás kedvesével, Szabó Ádámmal, akivel úgy fest, mostanra tényleg elváltak útjaik.

A kapcsolat alatt több szakításon is átesett a pár, egy barátjuk szerint azonban most nagyon kevés esély van arra, hogy újra visszataláljanak egymáshoz.

Ádám családjánál laktak, volt egy külön kis házrészük, onnan ment el Andi, már saját albérletében lakik és egyre jobban van. Nehezen hozta meg a döntést, hogy pontot tesz a kapcsolat végére, de muszáj volt. Korábban is sok vita volt köztük, Ádám sokszor volt féltékeny, de Andi sem tett lakatot a szájára, ha valami nem tetszett neki. Heves, igazi olaszos kapcsolat volt az övék nagy összeveszésekkel és még nagyobb békülésekkel

- mondta a Blikknek egy barát, aki szerint amíg az énekesnő kezdi összeszedni magát, volt párja nincs túl jól.

Ami a békülést illeti, a lap forrása szerint az elmúlt időszakban olyan sokat veszekedett a pár, hogy nem tartja valószínűnek, hogy ismét egymásra találjanak, de persze nem tudja, mit hoz majd a jövő.