ByeAlexet már többször is jelölték legjobb férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díján, de ezt csak most váltotta szoborra. Az énekest a győzelméről kérdeztük, és arról is beszélt, hogy kezeli azokat, akik kifejezetten ellenszenvesnek tartják. Interjú.

Számítottál rá, hogy nyerni fogsz?

Mivel 2016-ban kezdtem az X-Faktort, és minden évben jelöltek, annyira nem lepett meg, hogy idén nyertem is. Mondjuk nem most érdemeltem meg, hanem egy évvel ezelőtt, úgyhogy valamit elnézhettek.

Miért pont akkor?

A 2018-as X-Faktor egy televíziózás-történeti sztori volt, mert addig olyan még nem történt, még nyugaton sem, hogy a mentor dalt írt volna a mentoráltjainak. És ezek nemcsak dalocskák lettek, hanem nagy slágerek a fiatalok körében, amik feltettek egy új csapatot a magyar popzenei világba. Ezt nevezném igazán nagy teljesítménynek. Igaz, 2019-ben is az én mentoráltam nyert, ami szintén bravúros, hiszen kétszer egymás után győztek mentoráltjaim.

A szakma, vagy a rajongók véleménye fontosabb számodra?

Mindig Ady jut erről az eszembe: Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének. Szeretem, ha szeretnek, de megszoktam már azt is, ha utálnak. Persze, nagyon jó érzés, hogy a szakma elismert, de nem tudok különbséget tenni, hogy ez vagy a rajongók szeretete esik-e jobban. Nagy becsben tartom ezt a díjat.

Mit gondolsz, miért utálnak? Irigység?

Dehogyis! Sokan mondják, ha egy híres embert utálnak, akkor az az irigység miatt van. Nekem is vannak olyan emberek, akiket zsigerből idegesítőnek és faszfejnek tartok. Gondold végig, itt vagyok, ebben a ruhában, szalmakalapban. Vannak, akik már emiatt ellenszenvvel viseltetnek irántam. Kiváltok valamit az emberekből, amiért kinéznek, utálnak. Megérdemlem, mert néha rászolgálok arra, hogy utáljanak, de én még ezt is kedvelem, viccesnek tartom, ahogy az emberek idegeskednek.

Szereted túlfeszíteni a húrt?

Néha megtolom, hogy idegesek legyenek, de én akkor is jókat mulatok rajta.

Volt már, hogy úgy érezted, túllőttél a célon?

Inkább olyan volt, hogy súlyos szalagcímek születtek rólam. A 2014-ben megjelenő első regényemben voltak olyan jelenetek, ahol a zombik szexeltek egy nővel. Valami olyasmit cikkeztek rólam emiatt, hogy zombi pornográfiát írtam. 2020-ban visszaolvasva, azt gondolom, ez picit erős volt.

Az imént beszélgettünk Dallos Bogival, aki azt mondta, a díjad annak is szól, hogy nagyon sokat fejlődtél, érzelmileg egyre nyitottabbá váltál az évek alatt az X-Faktorban. Egyetértesz vele?

Nagyon sokat köszönhetek a műsornak, magamat is jobban megismertem. Először nehéz volt, hogy elérzékenyüljek a kamerák előtt, mindig igyekeztem tartani magam, hogy véletlenül se történjen ilyen. Aztán felnőttem, megtanultam, hogy nem ciki megmutatni az érzéseinket, a szeretetünket, utálatunkat. Nagyon hiányzik, hogy most nincs X-Faktor, az életem nagyon fontos része volt. Csak tengek-lengek a levegőben, se műsor, se fellépések.

Mivel foglalod le magad mostanában?

Sokat sportolok, gyakran járok le anyához vidékre, ilyen sokat még sosem voltam nála, ez nagy szó. Egyébként meg mit tud ilyenkor egy zenész csinálni? Inni. Hát iszom. Ez van.