Alig várjuk, hogy véget érjen ez a borús, esős időszak és kezdetét vegye az igazi nyár. Ma is Körbenéztük az Instagramon, ahol hazánk és a külföldi celebvilág sztárja is egyetértettek ezzel, sőt néhány dögös fotóval bizonyították, hogy készen állnak a strandszezonra.

Metzker Viktória például alig várja, hogy újra bulizhasson.

Borzasztóan hiányoznak a fesztiválok, a napsütés, a karszalagok, hogy egész nyáron gyűjtögetem és napszemüvegben kódorgok a saját beach partymon, a Plázson. Mikor mehetünk már végre?! Szeretnék már élni, úgy igazán!

– elmélkedett, majd posztolt pár szexi képet.

Vass Zita Kaliforniában született, de mindkét szülője magyar, és maga is folyékonyan beszél magyarul. Színésznői karrierje 17 évesen indult, sorozatokban kapott szerepeket, benne volt például a Két pasi meg egy kicsi, illetve a Kaliforgia címűekben. A filmes produkciók mellett gyakran vesz részt fotózásokon is, erről láthatunk most egy rövid videót.

Megyeri Csilla zöld bikiniben mesélt arról a követőinek, miért is szereti a zöld színt. Kiderült, hogy az eljegyzési gyűrűjében található kő sem véletlenül smaragd – oka természetesen az, hogy a műsorvezetőnek a fehér mellett a zöld az egyik kedvenc színe.

Gelencsér Tímea követőszáma szépen növekszik az Exatlon Hungary óta. Itt éppen egy királynő feliratú felsőben pózol a rajongóknak.

Kárpáti Rebekával zárjuk a sort, aki továbbra is a Calzedonia termékeit reklámozza. A modell szintén egy önfeledt, bulis nyárról ábrándozik, kívánjuk, hogy teljesüljön a vágya!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Megyeri Csilla a zöld színről áradozott az Instán bikiniben, Metzker Viktória pedig a fesztiválozásról

A magyar hírességek tudják, mivel forrósítsanak fel egy ilyen borús napot! Íme a nap 5 legdögösebb posztja.

6 · May 19, 2021 05:48pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments