horoszkóp

Elítélték a brazil kannibáltriót

2014.11.16. 11:51

 A BBC információi szerint ,elítélték Brazíliában azt a három embert, akik megöltek egy nőt, majd ettek is a holttestből. Jorge Beltrao Negromonte da Silveira  23 évet kapott, míg felesége, Isabel Cristina Pires, és szeretője, Bruna Cristina Oliveira da Silva, 20-20 évet kaptak a gyilkosságért.  A trió ráadásul állítólag a szomszédoknak árult a nő húsából készült ételeket is, ráadásul a bírósági eljárás során két további gyilkosságot is bevallottak, amik miatt később állnak majd bíróság elé. 

A helyi újságok szerint az áldozat, Jessica Camila da Silva, egy hajléktalan nő volt, akit azzal csaltak a házhoz, hogy a gyerekekre kellene vigyázni. A bíróságon mindhárman elismerték, hogy a nőt meggyilkolták, majd egy megtisztulási rituálé részeként ettek az áldozatból. Ugyanakkor tagadták, hogy a szomszédoknak is árultak volna a nő húsából. A rendőrök a helyszínen emberi maradványokat találtak, valamint egy 50 oldalas könyvet, amit az elítélt férfi írt. Az Egy skizofrén jelenései című könyvben a férfi arról írt, hogy hangokat hall és nőket kell ölnie. Elfogásukkor a trió azt állította, hogy egy olyan csoport tagjai, akik célja a Föld megtisztítása és a népesség csökkentése. 

A vádlottak ügyvédei fellebeznek az ítélet ellen.