horoszkóp
7886675 9357ad06ec73ee456e3e317acaf06fc9 o

Az év celebperében végre kiderült, escort = szexuális szolgáltatást nyújtani

mm
2015.03.06. 15:55 Módosítva: 2015-03-06 16:11:11

Amikor péntek reggel a Pesti Kerületi Központi Bíróság egyik, harmadik emeleti kis tárgyalójában az ügyész és az ügyvédek azon tanakodtak pár mondat erejéig a teremben lévő bíróval karöltve, hogy akkor most pontosan kinek, hova is kéne ülnie, már sejteni lehetett volna, hogy aznap a teremben a komoly tárgyalás és a Szeszélyes évszakok közötti vékony határon egyensúlyozó valamiben lesz részünk, de nem sejtettük. Alig másfél órával később viszont a súlyos vádak ellenére a könnyeinkkel küszködtünk nevetés közben.

Pénteken ugyanis tanúk kihallgatásával folytatódott a leginkább szépségverseny-szervezői múltja miatt ismert Répás Lajos elleni büntetőper, amiben egészen súlyos dolgokkal vádolják, többek között azzal, hogy a versenyeire jelentkező fiatal lányok egy részét kiközvetítette kurvának, köztük több lányt, aki fiatalkorú volt.

Kerítés miatt emeltek vádat

R. Lajos és társai ellen az V. és a XIII. Kerületi Ügyészség emelt vádat, a 18. életévét meg nem haladott személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmény miatt. 

A vádirat szerint R. Lajos I. r. vádlott anyagi haszonszerzés céljából, 18. évnél fiatalabb lányokat közvetített ki, szexuális szolgáltatást igénylő férfiaknak.

Megállapodott a férfiakkal a szolgáltatás időtartamáról és áráról, az esetek egy részében a szolgáltatás tartalmáról is, majd a szexuális szolgáltatást követően átvette a pénzt. A lányoknak a szexuális szolgáltatásért kapott keresetük 20-25 %-át kellett átadniuk R. Lajos számára „közvetítői díjként” . A vádlottnak tudomása volt a lányok életkoráról, viszont arra kérte őket, hogy ha az ügyfelek az életkoruk felől érdeklődnek, akkor azt ne mondják el. R. Lajos ily módon a vádbeli esetben több mint száz lányt közvetített ki.

 Az ügyben nagyon sok lány érintett, a bíróság még hosszú hónapokig tervezi a tanúk kihallgatását, ráadásul pénteken érdemben csak három lányt tudtak kihallgatni. De így is kiderült néhány érdekes dolog.

Mi az escort?

A négy vádlott

Az ügynek 4 vádlottja van.
Az első rendű vádlott Répás Lajos, őt azzal vádolják, hogy anyagi haszonszerzés céljából 18 évnél fiatalabb lányokat közvetített ki szexuális szolgáltatást igénylő férfiaknak. A vád szerint több mint száz esetről van szó.

A másodrendű vádlottat azzal vádolják, hogy annak ellenére mutatott be Répás Lajosnak egy lányt (az elsőszámú tanút), hogy tudta, Répás mivel foglalkozik, és hogy ő is segített a lány meggyőzésében arról, hogy ilyen munkával könnyű pénzt keresni.

A III. és IV. rendű vádlottak egy német, illetve egy magyar férfi gyermekprostitúció miatt ülnek a vádlottak padján, a vád szerint úgy létesítettek szexuális kapcsolatot lányokkal Répás közvetítésével, hogy tudták, nem töltötték még be a 18-at.

A tárgyalás egyik fő kérdése az volt, hogy mi az escort pontosan. A tanúként megjelent lányok ugyanis mind azt mondták, hogy Répás Lajos kerek-perec escortmunkákat ajánlott nekik, nem sokkal azután, hogy találkozott egy-egy lánnyal.

Eddig nehéz volt eldönteni, hogy az escort tényleg csak azt jelenti-e, hogy nők pénzért vannak valaki társaságában, vagy csak nagyon finom megfogalmazása a kurválkodásnak, de a tárgyaláson egyértelműen kiderült, hogy az utóbbiról van szó.

Minden megjelent tanú teljes természetességgel definiálta úgy az escort fogalmát, hogy egy helyzet, amikor egy férfinak szexuális szolgáltatást nyújt valaki.

Az egész tárgyalás légköre nagyon fura volt, talán volt valami a levegőben, de tényleg olyan volt egy idő után az egész, mintha valami Szeszélyes évszakok részt, esetleg Hacsek és Sajó bohózatot néztünk volna. Például az olyan párbeszédek miatt, mint ez a lenti, ami az egyik tanú és a bíró között zajlott le a bíró azon kérése után, hogy a tanú legyen szíves felvázolni röviden, hogy mit csinált Répás Lajos közbenjárására:

- Elmentem, és amiért odahívtak, azt elvégeztem - mondta a tanú.

- Ennél azért kicsit konkrétabban kéne - válaszolta a bíró.

- Találkoztam úriemberekkel.

- Ezt manapság úgy hívják? Köznapibb kifejezéssel nem tudja mondani?

- Escortmunkát végeztem.

- Az sokkal köznapibb...

- Jó, szexuális tevékenységet végeztem!

- Na, ez az!

Az egész tárgyalásra jellemző volt egyébként, hogy a bíró kicsit a megjelentek szájába próbálta adni a mondatokat, valamint az is, hogy az ügyvédek agyára ment azzal, hogy folyamatosan rendre intette őket. 

Megizzasztják a tanúk az ügyvédeket

Mondjuk erre volt is indoka bőven, a tanúk ugyanis olyan felkészülten nyilatkoztak, hogy az ügyvédek nehezen találtak rajtuk fogást.

Az egész ügyben van egy elég morbid, de nagy akadályozó tényező. Sokáig a tavaly meghalt Welsz Tamás is a gyanúsítottak között volt, voltak is rendőrségi vallomásai, a pénteken nyilatkozó első tanú, egy most 19 éves, az ügy idején 14 éves lány azt mondta, Welsznél is volt prostiként. A tárgyalás több pontján érezhető volt, hogy Welsz egy-egy nyilatkozata, egy-egy szembesítés tudná igazán előre vinni az egészet, de erre az ismert körülmények miatt nincs mód.

Az ügyvédek tehát megpróbálták áthidalni ezt a problémát, leginkább azzal, hogy kicsit kuszán egymás szerepeit vették át. Az elsőrendű vádlott, Répás Lajos ügyvédje sokáig csak a másodrendű vádlottról kérdezgette az első tanút, aki egyébként a másodrendű vádlott barátnője volt a kérdéses időszakban.

A másodrendű vádlott ügyvédje azt tudta csak kiemelni, hogy az ügyben kulcsfontosságúnak számító tanú minden vallomásában kicsit mást mond. A harmadrendű vádlott ügyvédje pedig a bíróra panaszkodott, szerinte ő adta a tanúk szájába, hogy a szexuális tevékenység konkrétan közösülést jelent, pedig minimum Bill Clinton óta tudjuk, hogy ilyen kérdésekben milyen apróságok is számítanak. Mármint jogi szempontból.

De Répást nem kell különösebben félteni, amikor éppen szót kapott, akkor olyan vehemenciával kezdett bele a történetbe a saját szemszögéből, hogy az írnok általában két mondat után kezdett el könyörögni, hogy kicsit lassabban, levegőt is véve próbálja meg előadni a mondandóját, mert így képtelenség lesz követni a dolgot.

A szépségverseny-szervező olyan színes, kis történetekkel fűszerezte a mondandóját, hogy volt olyan, amikor még a bíró is elkavarodott, hogy az egész elmesélt anekdotának pontosan hogy is van, legalább minimálisan is köze a tárgyaláshoz. Egy idő után a nem szűken vett érintettek nem tudtak mást csinálni, fel-felnevettek, a teremben megjelenő újságíróktól kezdve, a joghallgatókon át, az éppen nem elfoglalt ügyvédekig.

A tanúk magukat is megizzasztják

A legelső tanú nagyon felkészült volt, ő tényleg feladta a leckét az ügyvédeknek, a többi tanú viszont mintha az ügyvédek kezére játszott volna.

Répás Lajosnak egy dolgot kellene bebizonyítania, pontosabban a védelmének a tárgyalás végére, hogy Répás Lajos nem haszonszerzés céljából és nem szexuális tevékenység céljára ismertetett össze lányokat jellemzően üzletemberekkel, hanem azért, mert. Igazából mindegy is, hogy milyen indíttatásból, az a lényeg, hogy az indíttatás ne anyagi haszonzerzés legyen.

Volt olyan tanú, aki azt mondta, Répás nem is kért pénzt tőle a szolgáltatásaiért cserébe, olyan tanú is volt, aki meg azt mondta, ő ugyan adott pénzt Répásnak, de csak azért, mert úgy gondolta, úgy illik.

Minden tanú hangsúlyozta, hogy teljesen önszántukból tettek mindent, ahogy azt is, hogy alapvetően ők keresték Répást és nem fordítva, sőt azt is mondták, hogy arról sem beszéltek direktben, hogy ezek a találkozók a férfiakkal igazából szexet jelentenek. Hogy ennek ellenére mégis honnan tudták pontosan, hogy nem akármi más lesz, hanem a vallomások alapján körülbelül egy egyórás együttlét, arra nem született egyelőre válasz.

Az ügy vége még nagyon messze, a bíróságnak rengeteg tanút kell meghallgatnia, így könnyen változhat még a kialakult, általános kép az egészről. Ítélethirdetés leghamarabb valamikor jövőre várható majd, legkésőbb akkor megtudjuk, hogy mi történhetett az idősödő szépségverseny-szervező bűvkörébe került lányokkal.

Répás neve nem először merül fel ilyen ügyben, 2009-ben a Ricardo Soli-féle emberkereskedelemmel  összefüggésben tűnt föl. Akkor nemzetközi elfogatóparanccsal Solit és őt is Franciaországba szállították. Répást hamar kiengedték. 

Kommentálná? A Facebookon tegye!