horoszkóp

Újra elérhető a Germanwings-pilóta Facebookja

2015.03.26. 19:56

Az URL alapján a Facebook újra elérhetővé tette a kedden 150 emberrel valószínűleg szándékosan lezuhant másodpilóta Andreas Lubitz Facebook oldalát, de már a halott emberek számára létrehozott szekcióban. Sokkal több adat nem derült ki róla annál, mint amit korábban is lehetett tudni, szerette Paul Kalkbrennert és David Guettát, tagja volt szülővárosa Facebook csoportjának is. A Facebook nem kívánt hivatalosan is válaszolni arra a kérdésre, hogy ez igazi-e, kommentelni természetesen nem lehet rajta. Az Air Canada időközben bejelentette, hogy az eset miatt azonnal megváltoztatják a pilótafülke bezárhatóságára hozott szabályokat, mivel a zuhanás többek közt azért történt, mert a 28 éves Lubitz ki tudta zárni kollégáját a kabinból.

A Passauer Neue Presse online változata szerint Andreas Lubitz "megszállott, mindenképpen pilóta akart lenni, de lelkileg labilis, és ezért a kiképzését is megszakította több hónapra” – mondta a Passauer Neue Presse forrása, aki a másodpilóta jó ismerősének nevezi magát. Lubitznak már az általános iskolában az volt a vágya, hogy pilóta legyen. „Az egész szobáját repülőgép-poszterekkel tapétázta ki, mindenütt Lufthansa-logók voltak” – mondta a lap forrása.

A BBC azt írja, hogy Lubitz szülei is aközött a 100 rokon közt vannak, akiket elvittek a tragédia helyszínére, őket a sajtótájékoztató után elkülönítették.

Frissítés: péntek reggel már újra elérhetetlen volt Lubitz Facebook-oldala.