A tettesek nagyon szerethetik a pizzát, de az is lehet, hogy nem kaptak hitelt a saját éttermük beindításához. Hétfő éjszaka feszítették fel a Búza utcai pizzéria zárját, majd teljesen kipucolták a konyhát. A környéken senki nem látott semmit, pedig ahhoz, hogy elcipeljék a hatalmas, két méter magas hűtőket, legalább négy emberre volt szükség.

Amikor a Velvet kedden délelőtt kint járt a pizzériánál, a rendőrök még helyszíneltek. A rejtélyes lopás körülményeiről az üzletvezető nyilatkozott.

„Este 10-11 óra körül bezártunk, és hazamentünk, majd reggel 8-kor hívott a gondnok, hogy fel van feszítve az étterem ajtajának a zárja. Az élelmiszereket kipakolták a földre a hűtőkből, de minden mást elvittek. A helyiségben csak a pultok maradtak meg. Négy darab drága, rozsdamentes hűtőt, négy darab indukciós készüléket, egy kerámia rostlapot, egy laptopot, egy számítógépet, illetve a teljes bevételt is ellopták. Ezek nem olyan berendezések, amiket egy átlagos háztartásban használnak. Ha valakinek netán 50 ezer forintért ajánlgatnak egy 3-500 ezer forint értékű hűtőt, az elkezdhet gyanakodni, mert lehet, hogy tőlünk van” - mondta el a kérdésünkre Halász Gábor, aki nem tudta megmondani, hogy pontosan mekkora a kár, de az összeg több millió forintra rúghat.

Az eset már csak azért is furcsa, mert a pizzéria egy tízemeletes panelház földszintjén üzemel, de eddig senkit nem találtak, aki bármit is látott, hallott volna. Pedig az üzletvezető szerint a két méteres hűtők, vagy mondjuk a csípőmagasságig érő tészta fritőz kicipeléséhez legalább négy emberre lehetett szükség. Meg persze egy teherautóra is, hogy elszállítsák a szajrét. Mint mondta, a rendőrök ráadásul egyelőre semmilyen nyomot nem találtak, amiből kiderülhetne, hogy kik voltak az elkövetők. 

„Megdöbbentő, hogy síri csöndben ki tudtak költöztetni egy komplett üzletet. Egy hete nyitottunk, ezért sem riasztónk, sem biztosítsunk nem volt. Bár a lopás nagy csapást jelent a számunkra, nem hagyjuk magunkat. A többi boltból hozunk át készülékeket, és délután csak azért is kinyitunk” - tette hozzá Halász Gábor.

A lopással kapcsolatban a rendőrséget is megkérdeztük. Amint megkapjuk válaszukat, frissítjük posztunkat.

Update: "A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen" - közölte a rendőrség.