Továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) marad az az ápoló, aki augusztusban a Kamaraerdei Idősek Otthonában ölt meg egy idős nőt.

A 33 éves férfi egy párnával fojtotta meg az asszonyt és valószínűleg ki sem derült volna a gyilkosság, ha az ápoló nem egy pszichiáternél köt ki. I. Tamás állítása szerint ugyanis egyre betegesebb gondolatok foglalkoztatták, ezért az interneten kinézett egy szakembert, akinek később téveszméiről és a gyilkosságról is beszélt. Végül az orvos szólt a rendőrségnek.

Védencem előzetes letartóztatását három hónapra meghosszabbították, amit továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell letöltenie

– mondta Finta Eszter, a férfi ügyvédje.

Információnk szerint még nem készült el az az igazságügyi szakértői vélemény, amelyből kiderülhetne, hogy az ápoló szenved-e bármilyen pszichés betegségben. S ha szenved, a betegség befolyásolja-e abban, hogy felismerje tettei következményét. Így egyelőre azt sem tudni, hogy amikor megölte az idős asszonyt tisztában volt-e azzal mit csinál.

A férfi ügyvédjétől úgy tudjuk, hogy az ápoló korábban már állt pszichiátriai kezelés alatt.