Most már biztos, hogy a kórházból egy befogadó otthonba kerül az a két és fél éves kisfiú, aki hétfőn teljesen egyedül mászkált Miskolcon. Bár a rendőrök otthon nem találták, nagy nehezen telefonon elérték a gyerek anyját, a vonal azonban váratlanul megszakadt, és többet nem is csöngött ki.  

A megdöbbentő eset után több kommentelő is jelezte, szívesen felnevelné az elhagyott kisfiút. A helyzet azért nem ilyen egyszerű. Az üggyel kapcsolatban a Velvet elérte a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának vezetőjét.

„A rendőrség már intézkedett a gyermek ügyében és ideiglenes hatállyal elhelyezte a befogadó otthonunkba. Ezt a döntést a Miskolci Járási Hivatal Gyámügyi Osztálya vizsgálja majd felül és 35 napon belül döntenie kell arról, hogy a gyermeket nevelésbe veszi – vagyis nevelőszülőknél helyezi el –, de határozhat úgy is, hogy visszaadja a szülőknek″

– mondta a Velvetnek Battáné dr. Tóth Zita.

Az osztályvezető azt is hozzátette, hogy az eljárás alatt a szakemberek általában arra törekszenek, hogy a gyermek családtaghoz kerüljön. Amennyiben ez nem sikerül, jó eséllyel nevelőszülők veszik magukhoz.

A kisfiú anyját eddig azonban hidegen hagyta a hír, hogy fiát megtalálták. Bár a Blikk szerint a nőt éppen a Miskolci Rendőrkapitányságon hallgatják ki, ezt hivatalosan egyelőre senki nem erősítette meg.

A rendőrség az üggyel kapcsolatban kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást.

Update: A rendőrség közben kiadott egy közleményt, amely szerint az anyát elfogták és kihallgatták. Mint írják, a nő egymásnak ellentmondó érvekkel magyarázta tettét.

A Velvet információja szerint az anya azt vallotta, hogy egy családi veszekedés után elment otthonról és a fiát élettársánál hagyta, vagyis nem hagyta el. Az Origo úgy tudja, hogy a férfi azt mondta a rendőröknek, hogy a nő már korábban lelépett a gyerekkel.