Egy fényképről, elsőként azonosította húga holttestét F. Renáta nem sokkal azután, hogy a rendőrök december 12-én, szombaton reggel azzal állítottak be a családhoz, hogy egy halott nőt találtak az M0-s vecsési lehajtójánál.

A 24 éves kőbányai lányról akkor már két napja nem tudtak semmit. Csütörtökön este fél 6 körül azzal ment el otthonról, hogy találkozik egy férfivel, mert már annyira nem hagyja békén. F. Anett édesanyja végül péntek este szólt a rendőrségen, hogy eltűnt a gyereke.

Arról, hogy a fiatal lány az egyik legnépszerűbb internetes szexpartnerkereső oldalon árulta magát, állítólag a családnak fogalma sem volt.
A húgom állítólag feltette magát a rosszlányok.hu-ra, de, hogy miért tette fel magát, miért kellett neki, nem tudjuk. Nem is volt rászorulva

– állította a Velvetnek a meggyilkolt lány nővére. Renáta szerint egyébként attól, hogy testvére egy-két nappal a gyilkosság előtt regisztrálta magát erre az oldalra, még nem jelenti azt, hogy prostituált volt.

S. László úgy állapodott meg F. Anettal, hogy a fiatal nő kőbányai otthona előtt találkoznak, és onnan mennek autóval a férfihez Csévharasztra. 50 ezer forintért nagyjából azt tehetett a lánnyal, amit csak akart.

Szex közben ragasztószalagot csavart a kezére, és fojtogatni kezdte, csakhogy annyira túlhúzta, hogy F. Anett megfulladt. 
Ezt a lányt megkínozták. Láttam az arcán az ütésnyomokat. A száján, az orrán és a homlokán is fel volt szakadva a bőr

– mondta F. Anett nővére.

A 24 éves lánynak egyébként bolti eladó volt a szakmája, de hónapok óta nem volt munkája. Szüleivel élt egy kőbányai társasházban.

Nem dolgozott. A szépségipar érdekelte, ő otthon mindig így pillázott, 3D-s pillát tett fel a barátnőinek, vagy fodrászkodott. A húgom mindig feltalálta magát

– tette hozzá Renáta.

A 38 éves férfit két nappal a gyilkosság után, december 12-én este Albertirsán fogták el a rendőrök. S. László mindent beismert, és egy gumibabán a helyszíni kihallgatásán azt is eljátszotta a nyomozóknak, hogyan ölte meg a lányt. A férfit a bíróság december 15-én előzetes letartóztatásba helyezte. Emberöléssel gyanúsítják.

A prostituáltak ellen elkövetett erőszakos bűncselekményekről a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete készített nemrégiben Erőszaktérképet.