friss

Egy idős asszonynál találták meg azt a kétéves kisgyereket, aki még reggel lépett meg hatvani otthonából - értesült a Velvet. Információnkat a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősítette. Úgy tudjuk az asszony a család ismerőse, de a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást. Az viszont biztos, hogy V. Tamást épségben adták vissza a szüleinek.

Friss

Sötétedés után sem álltak le a kereséssel, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta a Velvetnek, hogy aki most él és mozog Hatvanban, az biztos, hogy az eltűnt kisfiút keresi. A rendőrök és polgárőrök mellett már speciális mentők is bekapcsolódtak a kutatásba.

Szerda délelőtt fél 10 óta semmit sem tudnak arról a 2 éves kisfiúról, aki hatvani otthonából tűnt el. A Velvet információja szerint a gyerek az egyik Veres Péter utcai házból ment el. Úgy tudjuk, a rendőrök most is a helyszínen vannak és a környéken keresik a fiút.

Telefonon beszéltünk több utcabelivel, akik azt mondták, délelőtt rendőrök kérdezték végig a lakókat.

A rendőröktől tudjuk, hogy Tamás 3/4 9 körül tűnt el, nyitva lehetett a kertkapu és azon ment ki. Mindenkitől, tőlünk is megkérdezték, hogy nem láttuk-e. Délelőtt óta rendőrök és polgárőrök próbálják megtalálni a gyereket

– mondta a Velvetnek Sz. Zoltánné.

A szülők hívták a rendőrséget, hogy nem találják a kisgyereket. V. Tamás 90 cm magas, átlagos testalkatú, szőkésbarna rövid hajú, kerek arcú, kék szemű. Eltűnésekor fűzöld színű kapucnis, cipzáras felsőt, szürke nadrágot, alatta harisnyanadrágot, és mustár színű cipőt viselt, írja a police.hu.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat tapasztalt vezetője szerint a kisgyerekek eltűnésénél az egyik legkritikusabb tényező az idő faktor.

„Addig van esélye a túlélésre, ameddig mozgásban van. Amint elfárad és lekuporodik egyre nagyobb a veszélye a kihűlésnek. Tapasztalataink alapján az ilyen jellegű eltűnéseknél a keresett gyerek általában egy kilométeres körön belül került elő. Mindössze kétszer fordult elő olyan, hogy a gyerek 2 kilométernél távolabb került az eltűnés helyszínétől″

- mondta a Velvetnek Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője.

A szakember azt is hozzátette, hogy komoly kockázati tényezőt jelentenek azok a fedetlen aknák, kutak, emésztők, gödrök, melyekbe egy gyerek könnyen belecsúszhat. Abban a helyzetben pedig minden perc számít.

Ha látta a kisfiút, hívja az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét, illetve névtelensége megőrzése mellett a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számát.

Legutóbb októberben lépett meg otthonról egy két és fél éves kisfiú Somogyszilen, akinek a holttestét több mint három óra keresés után a szennyvízaknában találták meg. A rendőrség akkor gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen.