A Szolnoki Törvényszék pénteken hallgatta meg azt a 14 éves zagyvarékasi lányt, akit azzal gyanúsítanak, hogy 16 éves barátjával megölte édesanyját. A bíróság mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte.

Tudósítónk szerint a rendőrök bilincsbe verve kísérték be az épületbe a két, láthatóan megszeppent gyereket, akik talán fel sem fogták, hogy mi ez a nagy felhajtás. A 16 éves fiú az édesanyjával együtt érkezett az előzetes tárgyalásra. Miközben arra várt, hogy a bíró behívja, anyja megnyugtatta, hogy megetette a kiskutyáját. A nő biztosította gyermekét, hogy felemelt fejjel jár az utcán, és ne féljen, mert mindenki mellette áll. A 14 éves lány egy szobával odébb ült, vele nem jöttek rokonok. 

A párt együtt hallgatta meg a bíróság. Rajtuk kívül csak a fiú édesanyja mehetett be a tárgyalóterembe. A nő azonban hirtelen megszédült, ezért leültették. Fiának azt mondta, hogy csak a három napos fáradtság miatt lett rosszul. Később a fiú is összeomlott, elsírta magát.

"Nem én tettem, anya nem én tettem"
 

– mondogatta.

A bíróság 30 napra rendelte el a pár mindkét tagjának előzetes letartóztatását, amit nevelőintézetben fognak tölteni. Amikor a fiú megtudta a hírt, csak annyit kérdezett: "anyával még tudok beszélni?" A rendőrök ezután elvitték. 

Mint arról beszámoltunk, a zagyvarékasi asszony holttestét kedden este a rokonok találták meg. Az elsődleges orvosszakértői vélemény megállapította, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett. A rendőrség emberölés miatt indított nyomozást. Az eljárás ismeretlen tettessel szemben indult, majd a 14 éves lányt és 16 éves barátját gyanúsították meg a gyilkossággal. Sajtóhírek szerint az indítékuk az lehetett, hogy az asszony nem nézte jó szemmel a kapcsolatukat

96 késszúrással ölthettek

Úgy tudjuk, hogy a pár 96 késszúrással ölte meg az asszonyt. Információink szerint a szúrások főleg a mellkasán és a tarkóján érték, halálát pedig az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján kivérzéses sokk okozta.