horoszkóp

Öngyilkossággal próbálkozott tárgyalása előtt a tatai gyilkos anya

2016.03.10. 10:11

Á. Anikó tavaly egy tatai panzióban fojtotta meg, majd késsel szurkálta össze nyolcéves kislányát, akinek állítólag azért kellett meghalnia, mert nem szólította anyunak. Az emberölési ügy tárgyalása csütörtökön a Tatabányai Törvényszéken kezdődött, ám az asszony nem volt jelen, korábban ugyanis öngyilkosságot kísérelt meg. 

Bors szerint a nő közvetlenül a tárgyalás előtt próbált végezni magával, a Velvet azonban úgy tudja, az öngyilkossági kísérlet valamikor március elején történt. Információink szerint Á. Anikót nem kellett kórházba szállítani, a Büntetés-végrehajtási Intézetben látták el. Jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik. Az asszony már korábban, a szörnyű gyilkosság előtt is fenyegetőzött öngyilkossággal.

Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság Kommunikációs Osztályának vezetője a Velvet kérdésére azt mondta: a személyiségi jogok miatt nem adhat tájékoztatást az esetről.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt, online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.