Az Egri Járásbíróság május 21-én, délelőtt elrendelte annak a gyöngyösi házaspárnak a harminc napos előzetes letartóztatását, akiknek éhen halt gyerekét május 12-én találták meg otthonukban. Az ügyvédek fellebbeztek a döntés ellen.

Helyszíni tudósítónk szerint a gyöngyösi meghallgatásra a szülőket két külön rendőrautóval vitték. A férfi napszemüvegben tűrte a sajtó érdeklődését, a nő végig az ügyvédjével egyeztetett, az érdekelte, hogy mindenképpen szabadlábon maradhasson. Védője, Molnár Richárd viszont  arról tájékoztatta, hogy a korábbi ügyek - két gyermekét már elvették tőle, apjukkal élnek - miatt rosszabb helyzetből indult. Azt is elmondta, bűnösség kérdésében nem nyilatkoztak, védence nem tett vallomást, ahogy az apa sem. A Velvet kérdésére közölte, nem tud arról, hogy az anya korábban pszichiátriai kezelés alatt állt volna.

A szülőket egyszerre hallgatták meg. 

Az anya ellen korábban kiskorú veszélyeztetése miatt már indult eljárás, akkor pénzbüntetést és felfüggesztette szabadságvesztést kapott, tudtuk meg a Heves Megyei Főügyészség szóvivőjétől, Konkoly-Thege Lászlótól.

A gyereket 6 hónapos korában látta utoljára a gyerekorvos, ezután folyamatosan próbálta elérni a családot, de hiába. Az anya utoljára karácsonykor küldött a doktornak egy SMS-t, hogy minden rendben van a gyerekkel, mondta a szóvivő.

 Ugyanaz a bíró, aki most az előzetes letartóztatásról döntött az Egri Járásbíróságon, korábban az anyát már kétszer elítélte kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. Az egyik esetben kísértetiesen hasonló dolog történt, mint most - mondta Snellenperger Judit, az Egri Törvényszék szóvivője.

Négyből négy gyereket éheztetett

A 36 éves nőnek ügyészségi forrásunk szerint négy gyereke volt. Két korábbi kapcsolatából egy fia és egy lánya született, de a gyerekeket még évekkel ezelőtt a vér szerinti apjuknál helyezte el a bíróság, mert

hiányos ellátásuk miatt fizikailag és szellemileg is folyamatosan épültek le.

A nő időközben megint terhes lett, és a harmadik gyerekeként született (most három és fél éves) kislány miatt 2013-ban újra a hivatalok látókörébe került, miután a gyerek vészesen lefogyott. Az Indexnek nyilatkozó illetékes gyermekjóléti szolgálat egykori dolgozója arról beszélt, hogy a kislányt hiába próbálták kimenteni a családból. Csak az volt a szerencséje, hogy mivel óvodás lett, és már nem csak otthon kapott enni, a súlya is normalizálódott.

Másfél éves testvérénél a szülők elutasították a védőnői ellátást, amiről a Heves Megyei Kormányhivatal szerint érkezett is jelzés a gyöngyösi gyermekjóléti szolgálathoz, a csontig fogyott kislányt viszont már nem tudták megmenteni. A Velvet információja szerint

kiszáradás és súlyos alultápláltság miatti heveny keringési, valamint légzési elégtelenség okozta a halálát,

magyarul éhen halt. Úgy tudjuk annak ellenére, hogy a család lakásában több tucat üvegnyi gyerektápot találtak, a kislány bőre alatt már zsírszövet sem volt.

A hivatalok vizsgálnak és hallgatnak

A tragikus gyermekhalál után még egyik illetékes hivatal sem szólalt meg, arra hivatkoznak, hogy még vizsgálják az ügyet. Törvényekre és szenzitív adatokra hivatkozva azt sem árulták el, hogy a szülők mikor mondtak le a védőnői ellátásról. A Heves Megyei Kormányhivatalnál csak annyit közöltek, hogy a védőnő jelzett a gyermekjóléti szolgálatnak, és több vizsgálatot is indítottak.

A gyermekjóléti központ a gyöngyösi Kistérségi Humán Szolgáltató Központhoz tartozik. Ennek igazgatója, Maka Piroska nem válaszolt kérdéseinkre, csak annyit mondott, hogy belső vizsgálat folyik. Ezzel párhuzamosan zajlik a Heves Megyei Kormányhivatal vizsgálata a

  • a gyöngyösi Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Heves Megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatal, mint I. fokú gyámhatóság tevékenységét illetően, és
  • a Heves Megyei Kormányhivatal népegészségügyi hatáskörrel rendelkező Hatvani Járási Hivatala az ügy egészségügyi vonatkozású szakkérdései tekintetében.

A Velvet úgy tudja, hogy már az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is információkat gyűjt a tragikus gyermekhalállal kapcsolatban. Ezek alapján döntenek majd arról, hogy indítanak-e átfogó vizsgálatot az ügyben.