Mint arról beszámoltunk, a 47-es számú főúton, Derecske és Berettyóújfalu között idén február 27-én vált le egy kamion kereke, majd nekicsapódott a debreceni kézilabdacsapat szurkolóinak autójának, ami átsodródott a szemközti sávba és frontálisan összeütközött egy másik kamionnal. A balesetben három fiatal vesztette életét, míg negyedik társuk súlyos sérülésekkel került kórházba. A kamionsofőrrel szemben kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat. Ügyében július 7-én, csütörtökön tartották az első tárgyalást a Berettyóújfalui Járásbíróságon.

Négyen indultak útnak, mint már oly sokszor. Kiszurkolták a győzelmet, aztán elindultak hazafelé. Aztán Berettyóújfalu és Derecske között a 47-es számú főút 32-es kilométerénél egy külföldi kamion leszakadt kereke csapódott járművüknek, amely irányíthatatlanná vált és egy szembejövő kamionnak ütközött. Hárman azonnal életüket vesztették, az autó negyedik utasának életéért még küzdenek. Elfogytak a szavak, csak a csend maradt és a könnyek! Isten Veletek Srácok! Soha nem feledünk Titeket

– búcsúzott az áldozatoktól korábbi közleményében a Dvsckezlabda.hu.

Észlelte a műszaki hibát

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a balesetező kamion sofőrje, Cz. R. február 27-én 13 tonnányi áruval indult útnak a lengyelországi Torunból, hogy azt Magyarországon keresztül Bukarestbe szállítsa. Kollégája egy hasonló kamionnal követte, és egészen addig együtt haladtak, amíg a második jármű Debrecenben lemaradt. A 47-es számú főúton akarták továbbmenni, így a vádlott elhatározta, hogy a városból kiérve egy autóbuszöbölben bevárja munkatársát.

A vádlott a pihenő közben körbejárta a járművet, és észrevette, hogy műszaki probléma adódott a pótkocsi jobb hátsó tengelyén lévő dupla kerék rögzítésével. Mivel már besötétedett, Cz. R. úgy döntött, meghúzza a kerékrögzítő csavarokat, később pedig egy megvilágított helyen alaposabban megvizsgálja a problémát.

Szakszerűtlen volt a szerelés

A sofőr ennek megfelelően tovább folytatta útját a 47-es számú főúton, Berettyóújfalu irányába, majd egy derecskei benzinkútnál állt meg. Éppen hozzálátott a pótkocsi kerekének leszereléséhez, amikor megérkezett kollégája. A szerelési munkálatokat jórészt a vádlott végezte, aki nyomatékkulcs helyett, balesetveszélyes módon, házilag összeállított kerékszerelő eszközöket használt.

A szerelés során a vádlott kizárólag a nagymértékben deformálódott keréktárcsa-furatú külső abroncsot cserélte le, pedig észlelte a belső abroncs keréktárcsáján lévő, azonos jellegű torzulást is. Ráadásul ugyanazokkal a kerékrögzítő csavarokkal rögzítette a kicserélt kereket, amelyek menetes szára menethiányos volt, de a rögzítő csavaranyákon is látható elváltozások voltak. A futómű agy külső része szintén a rendeltetés-ellenes működésre utalt. Az ügyészség szerint ezek az anyagroncsolódások a kerékcsere idején már fennálltak

– közölte a bíróság.

Gyorsan hajtott

A vádlott a szerelés után azt tervezte, hogy Berettyóújfalut elhagyva még ellenőrzi a kerekek rögzítését. Bár a helyzet indokolta volna, hogy nagyon óvatosan közlekedjen, mégis a megengedett sebességet túllépve, helyenként 91 km/órás tempóval haladt a főúton. Bő 10 perccel később, nagyjából 12 kilométer megtétele után a pótkocsi korábban szerelt jobb hátsó kereke levált a tengelyről.

A külső kerék a szántóföldre gurult, a belső kerék viszont áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött a kocsinak, amit Sz. L. vezetett. Az autó sofőrje fékezés közben átsodródott a másik sávba, és nekiütközött a másik lengyel kamionnak. A balesetben rajta kívül az anyósülésen ülő B. L., valamint a hátsó ülésen utazó B. Á. vesztette életét, míg a negyedik utas súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség szerint a vádlott több közlekedési szabályt is megszegett, többek között nem tartotta be a pótkocsis járművekre vonatkozó 70 km/h sebességhatárt, illetve olyan járművel közlekedett, amely műszaki-, biztonsági állapota nem felelt meg a jogszabályban meghatározott feltételeknek. Vele szemben ezért kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat.

Nem tett vallomást a bíróságon

Az ügy első tárgyalását csütörtökön a Berettyóújfalui Járásbíróságon tartották.

A vádirat felolvasása után a bíróság a vádlottat hallgatta meg, aki nem kívánt vallomást tenni, majd a tanúk, köztük a baleset sérültjének meghallgatása történt meg, végül pedig a műszaki szakértő nyilatkozott

– mondta el a Velvet kérdésére Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár.