Két éve lakott a nyíregyházi Friss utcai otthonában az a házaspár, akiket augusztus 31-én, délután meggyilkoltak. A feltételezett elkövetőt, Dr. Stamatiu Dant nem sokkal azután fogták el Kolozsváron, hogy kiadták ellene az európai elfogatóparancsot. A gyilkosság után egy órával már Romániában volt, Kolozsvár belvárosában fogták el.

Az 54 éves, román állampolgárságú orvosnak három gyereke van egykori feleségétől. Úgy tudjuk, a válása után lelkileg labilissá vált, és amikor a munkahelyén megismerte 40 éves áldozatát, beleszeretett, és közeledni próbált hozzá, de hiába. A Velvetnek úgy jellemezték, mint „romantikus, hősszerelmes alkat”, aki nem viselte el, hogy visszautasították.

A  sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház, amelyben az orvos dolgozott, közleményt adott ki. Ebből kiderül, hogy a férfi kilenc éve dolgozott náluk, korábban sem szakmai, sem egyéb kifogás nem merült fel vele szemben. Azt is írják: 31-én, vagyis a gyilkosság napján kezdte meg október 3-áig tartó szabadságát.

A környéken élők szinte nem is ismerték a családot, annyira elszigetelten éltek. (A negyven éves nő, és a negyvenkilenc éves férfi egy hét éves ikerpárt nevelt, egy fiút és egy lányt.) A Velvetnek mindenki azt mondta, alig találkoztak velük, legfeljebb a gyerekeket látták együtt biciklizni a szomszéd gyerekekkel.

Az utca most csendes: tegnap még helikopterrel, és rengeteg rendőrrel keresték a tettest, most viszont munkatársunk helyszíni beszámolója szerint nem látni jelét annak, hogy bármi is történt volna a környéken. Csak a házban dolgoznak még rendőrök.

Trauma

A család otthona egy kereszteződésben áll – a szemtanú, Takács Sándor kerékpárral járt arra. a félig nyitott kapun át látta, ahogy egy férfi áll a háznál, a kerékpárját ledobja a kerítéshez, és bemegy. Takács továbbkerékpározott, de ekkor két lövést hallott, aztán a gyerekeket. A pár kisfia szaladt ki az útra, mezítláb, ő próbált segítséget kérni.

Takács bement vele a házba, ahol látta, hogy a nőn már nem lehet segíteni, de az apát még életben találta. A férfi többször is elmondta, ki lőtte le őket, és beszélt arról, mi történt pontosan: a gyilkos a fejéhez szorította a fegyvert, és közölte vele, hogy meg fog halni. Ott volt a kislányuk is, ahogy a testvére, ő is sokkos állapotban – a szemtanú pedagógus felesége foglalkozott a gyerekekkel, akik azóta a nagyszülőkhöz kerültek.

A tettesről tudjuk, hogy biciklivel érkezett, de autóval ment el. Takács szerint ismerhette a terepet, mert nagyon gyorsan hagyta el, pedig az egyik út le van zárva: készülhetett arra, hogyan fog elmenekülni.