Újabb fejlemények derültek ki a Népligetben talált holttesttel kapcsolatban. A BRFK a Velvet kérdésére elmondta, sikerült kideríteni a személyazonosságát, egy 40 éves nő az áldozat. 

A Velvet értesülései szerint halálát koponyasérülés okozta, többször erősen fejbe ütötték egy tárggyal. Amikor megtalálták, deréktól lefelé semmilyen ruha nem volt rajta. Azt egyelőre szakértők vizsgálják, hogy megerőszakolták-e, mielőtt megölték.

Úgy tudjuk, az is felmerült, hogy az áldozat rendszeresen megfordult a környéken, ezt azonban a rendőrség nem erősítette meg. Mint ahogy egyelőre arra sem akartak válaszolni – a nyomozás érdekeire hivatkozva –,  hogy van-e már konkrét gyanúsított az ügyben.