Koszosan és tetvesen járt iskolába, már ha egyáltalán eljutott oda az a három táborfalvi gyerek, akiknek az apját a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is 10 év fegyházbüntetésre ítélte január 10-én, kedden. A férfit három rendbeli kiskorú veszélyeztetése és két rendbeli szexuális erőszak bűntettében találták bűnösnek, mert a vádirat szerint 2008. és 2012. között 

az apa többször meg is erőszakolta az idősebb lányát.

A szülők 1997 óta éltek együtt, kapcsolatukból 1999-ben egy lány, 2002-ben egy fiú 2003-ban pedig szintén egy lány született, de a gyerekeikről kiskoruktól fogva alig gondoskodtak. A testvérek iskolába csak ritkán jártak, elhanyagoltak és gyakran betegek voltak, mivel a hidegebb évszaknak megfelelő ruhákat sem nagyon kaptak. A vádirat szerint ráadásul a szülők rendszeresen a három kisgyerek előtt szexeltek.

A Budapest Környéki Törvényszék 2016  júniusában elsőfokon szexuális erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetése miatt 10 év fegyházbüntetésre ítélte az apát. Az anya viszont már akkor sem állt bíróság elé, mert nem sokkal az elsőfokú ítélethirdetés előtt meghalt.

A férfi a másodfokú tárgyaláson is tagadta, hogy valaha is molesztálta volna az egyik lányát és szerinte kizárólag elhunyt párja hibája volt, hogy a gyerekeket nem látták el rendesen. 

A testvéreket a gyámhivatal végül kiemelte a családból és nevelőszülőknél helyezte el.