Az édesanyja vette észre három éves kislánya nemi szervén a sebeket még 2014-ben, ezért először a háziorvoshoz vitte a gyereket, de mivel a kenőcsök sem segítettek, ezért a Heim Pál Gyermekkórházba került. Itt derült ki, hogy

a kislánynak szifilisze van, amit kizárólag nemi úton kaphatott el.

Miután elvégezték a családtagok vizsgálatát, kiderült, hogy csak a gyerek – akkor 16 éves – nagybátyja szenved ugyanabban a nemi betegségben.

A nyomozás alatt aztán az is kiderült, hogy a szülők 2014 szeptemberében egy rövid időre a nagybácsira bízták a kislányt, és miközben a gyerek hanyatt fekve játszott az ágyon, a fiú lehúzta unokahúga bugyiját és a nemi szervét a gyerekéhez érintette. Valószínűleg csak azért nem ment tovább, mert időközben hazaértek a szülők.

A most 19 éves fiút tavaly elsőfokon szexuális erőszak bűntette miatt négy és fél év börtönbüntetést kapott és öt évre eltiltották a közügyektől. A Fővárosi Ítélőtábla február 20-án, hétfőn helybenhagyta az ítéletet.