Frissítés: Az etyeki Korda Filmstúdió ötös stúdiója gyulladt ki kedden éjjel, ahol a Velvet információja szerint az új Robin Hood-film legnagyobb díszletét állították fel, és ahol április közepéig dolgoztak volna a filmesek.

A produkcióban többek között az Oscar-díjas színész, Jamie Foxx is játszik, aki január 11-én érkezett Magyarországra és eddig elég jól érezte magát nálunk.

Farkas-Bozsik Gábor, a Fejér Megyei Katasztrófavédelem szóvivője a Velvetnek azt mondta, hogy egy 1500-2000 négyzetméteres stúdiónak használt csarnoképület ég.

Az MTI azt írja, hogy az épületben fadíszletek, kellékek és festékanyagok kaptak lángra kedd reggel. Tudomásuk szerint a csarnokban a tűz keletkezésekor harminc-negyven ember volt, mindannyian biztonságos helyre menekültek.

Az érdi a bicskei tűzoltók folyamatosan dolgoznak az oltáson és a fővárosból is érkezik még segítség. A lehulló épületrészek miatt a tűzoltók még nem tudtak bemenni az épületbe.

A Velvet infromációja szerint éjjel a filmstúdióban tüzes jelenteket vettek fel, de úgy tudjuk ez külső helyszínen zajlott.

Frissítés2: Délután 1 órakor a katasztrfófavédelem azt a közleményt adta ki, mely szerint eloltották a tüzet a csarnokban. Több ponton még izzást és parázslást tapasztalnak, amit az átszellőztetés után tudnak teljesen visszahűteni. A tetőszerkezet nem omlott be, egy nyílást vágtak rá, hogy a füst szabadon távozzon.