A bíróság szerdán megszüntette a lakhelyelhagyási tilalmat annak mentőápolónak és mentőgépkocsi-vezetőnek az ügyében, akiket azzal gyanúsít a rendőrség, hogy kórházba szállítás közben szexre kényszerítettek egy 17 éves lányt.
Finta Eszter, a mentőgépkocsi-vezető ügyvédje a Velvetnek azt mondta, hogy
Mivel az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, így az egyelőre nem jogerős.
A lányhoz tavaly november 9-én a nevelők hívták ki a mentőket a Kaffka Margit Ifjúsági Gyermekotthonba, mert a kamasz rosszul lett a szobájában a biofűtől és a mellé elfogyasztott alkoholtól. A gyermekotthonban élő kamasz azt állítja, hogy egy kietlen, erdős részen molesztálták. A mentők ügyvédje szerint a vallomása nem életszerű.
Alkoholt és biofüvet is fogyasztott a mentőket szexuális erőszakkal vádoló 17 éves lány
A kamasz egyébként egy napot töltött a Péterfy Sándor utcai kórházban, de az orvosoknak nem, csak később a gyermekotthon nevelőinek beszélt a molesztálásról, akik végül értesítették a rendőrséget. A mentők a kezdettől fogva következetesen visszautasították a gyanúsítást és a szembesítést is vállalták.
Az év elején elkészült igazságügyi-orvosszakértői vélemény alapján a mentők igazat mondanak. A szakvélemény szerint ugyanis egyik férfi sem szenved kóros elmeállapotban, pszichoszexuális zavarban, nem észlelhető náluk manipulatív attitűd, és az sem feltételezhető, hogy információkat hallgatnának el. A beszélgetések valamint a testvizsgálatok alapján pedig nem színleltek, és nem is szimuláltak.
Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti.