Kilenc hónap telt el azóta, hogy három ájult lányt találtak a Balaton Soundon, a DVBBS nevű együttes öltözőjében, de a Siófoki Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntette miatt nem, csak kábítószer birtoklásának vétsége miatt nyomoz, tudtuk meg a Somogy Megyei Főügyészségtől.

A szervezők tavaly július 14-én, a fesztivál Facebook-oldalán ismerték el, hogy az együttes tagjai a koncertjük után több lányt is behívtak az öltözőbe, ahol „méltatlan és tisztázatlan körülmények között rosszul lettek″. Azt is írták, hogy 

az események helyszínét a rendőrség átvizsgálta, több jelenlévőt tanúként hallgatott meg. A rendőrség mai megkeresése szerint a történtek kapcsán szexuális erőszak gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás.

Egy nappal később, július 15-én ezt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-ra kitett közleményben cáfolta. Arról írtak, hogy

„a nyomozás során beszerzett adatok, valamint az elsődleges orvosi vélemény alapján a szexuális erőszak megalapozott gyanúja ez idáig nem merült fel,

azonban ennek minden kétséget kizáró tisztázására igazságügyi orvosszakértő került kirendelésre.″

A Somogy Megyei Főügyészségtől megtudtuk, hogy a nyomozás határideje április 9-én jár le, de azt újabb két hónappal meghosszabbították.

Viszont továbbra is csak kábítószer birtoklás vétsége miatt indított büntetőügyben nyomoznak.

Kérdéseinkkel megkerestük a Somogy Megyei-Rendőr-főkapitányságot is, de ott a szokásos egy mondatnál többet nem kaptunk. Válaszukban azt írták, hogy az eljárás folyamatban van, ezért nem áll módukban a feltett kérdéseinkre válaszolni.

Az együttes tagjait, és két alkalmazottukat a rendőrök tavaly július 10-én állították elő, és mivel hármuk estében a kábítószer-gyorsteszt pozitív lett, őket kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, a negyedik társukat pedig tanúként hallgattak ki. Az eljárás alatt mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

Kerestük az együttes ügyvédjét is, hogy megtudjuk közöltek-e újabb gyanúsítást ügyfeleivel, de egyelőre nem értük el. Amint sikerül, cikkünket frissítjük.

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!