horoszkóp

Megölték a Csepelen holtan talált nőt

2017.05.12. 12:13

Korábban több internetes társkereső oldalra is regisztrált az az 57 éves asszony, akinek a holttestét május 12-én, pénteken délelőtt fedezték fel a rokonok, a saját, csepeli, Völgy utcai lakásában.

A családtagok a Velvet munkatársának a helyszínen azt mondták, hogy az asszony munkatársai hívták fel őket, mert ma nem ment be dolgozni. A lakásába viszont hiába próbáltak bejutni, az ajtó zárva volt, ezért felmásztak az első emeleti lakás erkélyére, ahonnan meglátták az asszony holttestét és nyakán lévő sérüléseket – ezután hívták a rendőröket. 

A hirpress.hu információi szerint az elhunyt nő torkát átvágták, de a rendőrség azt egyelőre nem közölte, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett-e.

Frissítés: A BRFK legfrissebb közleménye szerint a rendőrség az idegenkezűséget nem tudta kizárni, azaz a nőt megölték. A BRFK emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettessel szemben. A nyomozók megkezdték a helyszíni adatgyűjtést, tanúkutatást, valamint a helyszíni szemlét.

Információnk szerint az asszony férje tavaly hunyt el, ő azóta egyedül élt a csepeli lakásban. 

A családtagok azt mondták, hogy az asszony interneten keresett párt, arról viszont nem tudnak, hogy rendszeresen találkozgatott is volna valakivel.

A rendőrök egyelőre a rokonokkal sem közölték, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett-e vagy öngyilkosságot követett el. 

Frissítés: A hír forrása korábban tévesen  állította, hogy az áldozat egy idős férfi. A police.hu közleménye szerint ugyanis egy 57 éves nő holttestét találták meg egy XXI. kerületi, Völgy utcai lakóház első emeletén. A helyszíni és halottszemle jelenleg is tart.

Cikkünket folyamatosan frissítjük!