Lehet, hogy túl sokat nézzük Palvin Barbara Instagramját, lehet, hogy nem eleget, mindenesetre feltűnt, hogy a modell a napokban posztolta az alábbi képet.

És mi meg már úgyis egy ideje már terveztük, hogy egyszer be kéne tolni Jordan Barrettet a Kockahas blogba, hát akkor most nem halogatjuk tovább, ha már egyszer a leghíresebb magyar manökennel dolgozott együtt. Jordan Barrett ugyanis a srác a fenti képről, maga is posztolt a palvinos sorozatból a saját Instájára.

Jordan Barrettről az kell tudni, hogy a 20 éves, ausztrál, és hogy a mérvadónak tekinthető models.com tavaly az év férfimodelljének választotta meg őt.

A srácról ordít, hogy azt gondolja magáról, hogy ő minek küszködjön, így is elég jól néz ki – ezt pedig, aki úgy áll hozzá, arroganciának meg beképzeltségnek értelmezheti (ahogy a Pumpedékban feltűnt fiatalember megfogalmazta: gyúrjon az, aki rosszul néz ki!). A másik oldala ugyanennek az éremnek azonban az, hogy üdítő újdonságnak is felfogható a férfimodellek között, ha néha akad valaki, akiről az ember feltételezheti, hogy esetleg egy konditermen kívül is el tudja magát foglalni, de közben nem extrasovány.

Annyira nem fitneszfanatikus a fiatalember, hogy az Instájából az a benyomása alakul ki az embernek, hogy dohányos, alább ráadásul piál is.

Persze az ön véleménye meg az én véleményem nekünk fontos lehet, de Jordan Barrettnek édesmindegy, hogy ki mit gondol, mert az ő karrierje már sínen van, anyagi gondja már nem lesz az életben, hacsak nagyon el nem ront valamit. Annyira híres lett ő mostanra, hogy már a fotósok is járnak utána a nyaralásra, az alábbi képeket Sydney-nél lőtték róla, többek között képzőművészkedik rajtuk (edzés helyett). Klikkelje őket végig, aztán ha van kedve, mondjon véleményt a szavazócsík segítségével!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Palvin Barbarát az év férfimodelljével párosították össze

Bemutatjuk Jordan Barrettet, aki most magyar kolléganőjével dolgozott együtt, egyébként meg jobban szeret zülleni-ökörködni, mint edzeni.

247 · Aug 25, 2017 04:08pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments
1559
535