Többnyire az intravénás kábítószerekkel élők, valamint a szexmunkások között terjedő fertőzésként beszélnek róla, ám kutatók szerint a szteroidhasználók körében is nagy számban detektálható a gyógyítható, ám felfedezetlen esetben annál halálosabb vírus.

Hosszú távon krónikus májgyulladást, májzsugort, májelégtelenséget és daganatot okoz, az intravénás kábítószert használókon és a szexmunkásokon kívül pedig a legújabb kutatások szerint a szteriodhasználók is nagy mértékben veszélyeztetettek: a Hepatitis C vírus leginkább vér útján terjed és egyelőre nem létezik ellene védőoltás, így kezeletlenül halálos betegséget okoz.

A legújabb felmérések szerint csak az Egyesült Királyságban nagyjából 357 ezer 600 ember használ szteroidot sportoláshoz, ők mind kitettek a vírusfertőzésnek, akárcsak hazai társaik.

A kutatás eredményei ezen kívül arra is rámutatnak, hogy bár férfiak és nők egyaránt élnek a szerrel, a férfiak nagyobb arányban vannak veszélynek kitéve, ugyanakkor 63 százalékuk szinte semmit sem tud a vírusról, akik pedig ismerik, azok 59 százaléka nem tudja, hogy hogyan terjed. A legtöbben úgy vélik, hogy a legnagyobb arányban védekezés nélküli szexuális együttlét során kapható el, ez azonban hatalmas tévedés. Bár a vírus valóban átadható nemi aktus során, az csak nagyon ritka esetekben fordul elő. Sokkal nagyobb eséllyel lehet megfertőződni sterilizálatlan tű használatával, illetve borotvák, fogkefék egymás közötti megosztásával. Ezen kívül az is gyakori, hogy egy újszülöttet az anyja fertőz meg.

Az Egyesült Királyságban a legtöbb fertőzött intravénás droghasználó. Az ily módon kábítószert fogyasztóknak nagyjából a fele fertőzött Angliában a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) adatai szerint. Ez a szám magában foglalja a szteroidot, például a teljesítményfokozó drogként alkalmazott anabolikus szteroidokat használókat is.

A statisztikák szerint az intravénás szteroidot használók körében tízszer jobban terjed a Hepatitis C vírus.

A megfertőződést a legtöbb esetben nem jelzik specifikus tünetek, csak ha már előrehaladott állapotban van a betegség, vagyis májzsugor, májelégtelenség alakult ki, ami sárgasághoz vezethet. A tünetmentességről a felmérések szerint a férfiak 73 százaléka nincs tisztában, ezért szűrésekre sem járnak. Habár a vírus kimutatására gyorsteszt is létezik, az általános vérképen megnövekedett májértékek is utalhatnak Hepatitis-fertőzöttségre, így ha mást nem, mindenkinek érdemes félévente, évente teljes labort csináltatnia – pláne, ha intravénás szteroidokat használ.

Ami enyhébb, nem specifikus tünete lehet a betegségnek, az a magas láz, izom- és gyomorfájdalom, rosszullét, hányás, étvágytalanság és állandó fáradtság érzet. Hosszabb távon a májszövetek visszafordíthatatlanul károsodnak, hegek jönnek létre és májzsugor, majd májelégtelenség alakul ki, valamint daganat is létrejöhet. A tesztelés nagyon fontos, ha ugyanis időben kiszűrik, akkor hatékony gyógyszeres terápiával a betegség az esetek 90 százalékában teljesen gyógyítható. 

(LADBible)

(Borítókép: Szteroidot használó férfi. Illusztráció: Getty Images)