Nemrég kihirdették Európa 50 legjobb pizzázóját, az élen végzett londoni Napoli on the Road étterem tulajdonosa pedig elárulta, pontosan hogyan „kellene” fogyasztani a pizzát, hogy az a legjobb ízélményt nyújtsa.

Mint arról korábban a Velvet is beszámolt, nemrég kihirdették Európa 50 legjobb pizzázóját, a rangsor 35. helyére pedig egy hazai étterem került.

A pizzériák Michelin-díjának nevezett, évente kihirdetett listán Európa legjobb pizzériáit és pizzaséfjeit ismerik el ezer anonim résztvevő értékelésének összesítése, valamint a kritikusok névtelen látogatásai során szerzett tapasztalatok alapján. Az olaszországi éttermek ezen a listán nem szerepelnek, azokat minden évben külön rangsorolják.

Az idei lista élén a londoni  Napoli on the Road végzett, amelynek tulajdonosa az olasz Michele Pascarella, aki a Nápoly melletti Casertában született és már tizenegy éves korában pizzasütéssel foglalkozott. Felnőttként az Egyesült Királyságba költözött, ahol megalapította az éttermét, kezdetben csak egy food truck formájában. Az évek során számtalan szakmai díjat bezsebelt, köztük idén a legjobb európai pizzasütő címet, így nemcsak azt tudja, hogy hogyan kell a legjobban elkészíteni a pizzát, de azt is, hogy hogyan „kellene” helyesen elfogyasztani azt.

„Van néhány gyakori hiba. Például nem egyszer túl sok feltétet pakolnak rá az emberek, ami megnehezíti az alap élvezhetőségét. Aztán a kés és villa használata helyett inkább kézzel kellene enni, illetve rendre megesik, hogy nem a megfelelő itallal párosítják, így lemaradnak a teljes étkezési élményről” – mutatott rá a szakember. Bár nem fejtette ki, hogy pontosan milyen italt is kellene párosítani a pizza mellé, sörrel, borral és szódával feltehetőleg nem lövünk mellé.

(Roadster)

(Borítókép: Pizzát fogyasztó pár. Illusztráció: Getty Images)