A szakértők szerint a megfelelő étrend mellett fontos szerepe van a megfelelő testmozgásnak is.

Sajnos Magyarországon már szinte népbetegségnek számít az agyvérzés, ugyanis évente 45-50 ezer honfitársunk kap stroke-ot és rendre tízezer fő felett van azoknak, a száma, akik életüket is vesztik a betegségben. Az ezzel a leggyakoribb hazai halálokok közé tartozó szélütés megelőzéséért pedig sokat tehetnénk a korai felismeréssel vagy éppen a megelőzéssel.

Most utóbbiban segített Elena Churakina endokrinológus-dietológus, aki szerint a stroke megelőzésére szolgáló étrend az egészséges táplálkozás hat alapelvének követését foglalja magába.

Természetesen az alkoholfogyasztást teljesen ki kell iktatni, nincs biztonságos alkoholadag

– szögezte le egyből az elején az orvos, majd rátért arra, hogy milyen tápanyagokra van szükségünk, agyunk védelme érdekében.

Ajánlott a különböző gyümölcsök és zöldségek napi fogyasztása, körülbelül 500-600 gramm mennyiségben.

Ez a termékcsoport vitaminokat, ásványi anyagokat és antioxidánsokat tartalmaz, valamint nagy mennyiségű rostot, amely segít csökkenteni a koleszterin felszívódását” – idézi a szakértőt a  Magyar Hírlap .

Az orvos szerint a zöldségek és gyümölcsök mellett agyunk védelme érdekében szükségünk van még olyan telítetlen zsírokra, mint az omega-3 zsírsavra, amely halakban, diófélékben, lenmagban és olívaolajban található.

Arra viszont a szakértő felhívja a figyelmet, hogy az egészségtelen zsírok aránya – mint a tejtermékekben és a zsíros húsokban találhatóak – nem haladhatják meg az összes zsír napi bevitelének tíz százalékát.

A sóbevitelt is korlátozni kell napi öt grammra, azaz körülbelül egy teáskanálnyira, mert a túlzásba vitel a vérnyomás emelkedéséhez vezethet.

A stabil vércukorszint fenntartása érdekében kerülni kell az egyszerű szénhidrátok túlzott fogyasztását, amelyek a magas cukortartalmú élelmiszerekben, például az édességekben, süteményekben és édes üdítőkben találhatók. Az ilyen termékek mennyisége a teljes napi étrendben nem haladhatja meg az öt-tíz százalékot” – fogalmazott az orvos, aki kiemelte, hogy a stroke egyik kockázati tényezőjének számít az elhízás, így annak elkerülése érdekében legalábbi heti 150-300 perces fizikai aktivitást javasol.

(Magyar Hírlap)

(Borítókép: Étkező férfi. Fotó: GettyImages)