Amikor a feleség lép félre

Olvasási idő kb. 8 perc

Hétfői írásunk, amelyben egy család felbomlását mesélte el egy apuka, arra késztetett egy másik kétgyerekes apukát, hogy ő is megossza a Poronty olvasóival történetét és tanácsot kérjen az anyukáktól.



Senkinek nem kívánom azt, amit fejben, lélekben végig kellett csinálnom az elmúlt pár napban – és még nincs vége, mert mindez most zajlik, a dolgok most történnek. Röviden rólunk: 2000-ben ismerkedtünk, 2003-ban esküvő, majd első gyermek, 2006-ban második. Feleségem egy szép és okos nő, 5 évvel idősebb nálam, mikor megismerkedtünk háromszor annyit keresett mint én , azóta lett egy második diplomája is, több nyelven beszél. Jómagam dolgoztam külföldön is, szakmámban folyamatosan feljebb jutok, jelenleg nyugodt és megbízható hátteret tudok nyújtani a családomnak. Kiszámítható nappali irodai munkát végzek, időre járok haza, fix fizetéssel. Saját lakásunk van fizethető hitelrészlettel, van kocsink meg minden egyebünk – sokkal jobban állunk, mint szüleink álltak ennyi idős korukban.

2000-2007 között nagyon szép éveket éltünk, megszületett a két gyerek, akiket mindketten imádunk. Minden évben járunk nyaralni, amikor tudunk megyünk színházba, moziba, stb… ismerjük egymás barátait, vannak összejárások, nagyszülők amiben tudnak segítenek. Mikor néha-néha leülünk a nagy közös beszélgetésekre, mindig kiütközik, hogy alapvetően nagyon jó és szép közös életünk van eddig – én teljesen elégedett vagyok, szeretek így élni a feleségemmel, a családdal. Természetesen vannak álmaink, vannak vágyak, vannak félreértések és összetűzések, de egyetlen éjszaka sem múlt el úgy, hogy ne adjunk egymásnak jóéjtpuszit.

Ugyanakkor feleségemnek sajátossága, hogy mint egy hinta, néha kileng tőlem – és akkor kábé 1-2 havonta egyszer kiborul, depressziós lesz, és akkor kapok mindent a nyakamba: nem járunk el sehova, nem élünk, kihalt belőlünk az érzelem, üres ez az egész, csak egy mókuskerék, stb, stb. Aki végigcsinált már két kisgyerekkel 2-3 évet, az tudja, hogy ebben nagyon el lehet fáradni, főleg ha évekig nem alszol. Feleségem szempontjából totálisan megértem, hogy 5 éve a 4 fal között (bár közben egyetemre is járt) az elég lelombozó. Amiben tudtam, mindig segítettem. És persze anyagilag se voltunk sose olyan rossz helyzetben mint a születések körül (esküvő, költözés, szülés, Gyes, stb), de most már mászunk kifelé.

2007 nyarától a feleségem megváltozott. Egészen körbehatárolható volt a történés: belépett az iwiw-re és előkerültek olyan rég nem látott cimborák, szerelmek, barátok, akiket addig egyszer sem, sosem láttam. Nagyrészük abból a másik országból való, ahonnan feleségem családi akarat miatt kellett hogy távozzon – azóta lényegében hontalannak érzi magát, és ezek a régi emberek természetesen ezt az érzést nagyon felerősítették. Volt egy baráti köre, akiket megismertem – na ők mintha elfelejtődtek volna. Csak ezek a régi-újak voltak. Köztük persze a tinédzser szerelem. (Nem is egy.)

Mindez oda vezetett, hogy a tavalyi nyaralás után neki el kellett mennie haza. Mivel anyagilag nem bírtuk volna az újabb 4 személyes kirándulást, egyedül ment, én voltam otthon a gyerekekkel. Idén már egyértelmű volt, hogy az idei nyaralás a teljes család számára oda szól. És így is lett. Rengeteg veszekedéssel és összetűzéssel járt, hogy ezek az emberek eléggé magukba szippantották a feleségem – többségük ráérő, magányos, „sikeres” életutat bejárt emberke, akik véleményem szerint nem igazán látnak rá egy család működésére.

A lényeg, hogy tavaly ősszel megtudtam: a volt (?) gyerekkori/tinédzser szerelemmel elég bensőséges viszony alakult ki, sőt a feleségem engem is leminősített „sótlan pasivá” és ő tulajdonképpen már akkor „ki akart szállni” ebből az egészből, mert „iszonyatosan kötődik lelkileg” ahhoz a másik pasihoz, akibe mellesleg „totál bele van zúgva”. Szembesítettem ezekkel az állításokkal, de így utólag visszagondolva, nem voltam elég erélyes, és az egész a szőnyeg alá lett söpörve. Lehet, akkor kellett volna kicsit férfiasabban cselekednem, elvégre a házasságunkról volt szó. Mindegy, sosem voltam egy Terminátor, akkor azt hittem, annyi is elég. Nem így lett.

Megbeszéltük (próbáltuk), mi hiányzik a feleségem életéből ahhoz, hogy boldogabb legyen, és megpróbáltam változtatni magamon, fejleszteni magam. (Az hogy én mitől lettem volna boldog, vagy hogy neki mit kellene változtatni, azt most hagyjuk). Volt olyan, hogy rózsaszirommal teleszórt habos kád várta a névnapján. És varrattam neki szép ruhát, és mentünk táncos buliba, és találkozott a barátaival, és mentünk színházba, stb… Elérkezünk a lényeghez: múlt hét, szeptember vége.

Megtudtam, hogy továbbra is tart a (?) románc a tini szerelemmel (aki mellesleg szintén családapa). Annyira tart, hogy találkozgatnak, bár nem túl sűrűn. És annyira, hogy meg is csalt vele, többször. Sőt, egyértelműen kinyilvánította, hogy ő az élete nagy szerelme, én csak a „műszív” vagyok, akivel eléldegél az ember, de mindig jelezni fogja hogy nem az igazi. Tudni kell, hogy a feleségemmel akkor jöttem össze, amikor már zajlott a válása az első férjétől. A másodikat (engem) pedig megcsalta, mindezt úgy, hogy a másodikkal (velem) már templomi esküvő is volt (az ő kérésére). Háttér információ még, hogy a fiamat arról a fószerről nevezte el, akibe szerelmes, és akivel megcsal. Ja, és természetesen az a fickó is abból az országból jött el, ahonnan a feleségem, azaz megvan a kellő lelki kapcsolat, közös múlt, stb.

Mikor megtudtam, próbáltam olyan döntést hozni, amivel nem kell tönkretennem mindent, amit eddig megéltem. Tudtam hogy bármit teszek, kihatással lesz az életünk folytatására, tehát először azt kellett eldöntenem, milyen végeredményt akarok. Illúzióim már elszálltak (őt mindig szeretni fogja), erkölcsileg új ember lettem (ő már megcsalt, bármit teszek, nehezen kérheti rajtam számon), szóval elég sok opció közül válogathattam. Jelenleg ugyanis a feleségem nem tudja, hogy én tudom az egész másféléves történetet, konkrét bizonyítékokkal a kezemben.

0., ügyvéd, válás. Ezt biztosan nem akarom, mert szeretem a családom, le tudom élni az életem a feleségemmel még így is – és se a gyerekeket, sem magamat nem akarom kikészíteni a válással.

1., nem mondok semmit, elvégre olyan nagyon sűrűn nem találkozgatnak (idén még „csak” kétszer), és várom hogy minden lenyugodjon. Ezzel az a gondom, hogy a tavalyi félig lebukás után folytatódott a dolog: ezt már nem hagyhatom annyiban. Túl nagy biztonságban van, nem érzi ennek a súlyát – basszus, gyerekeink vannak és egy szépnek hitt életünk!

2., nem mondok semmit, én is összeszedek valakit, oszt mindenki szépen „kiéli” a vágyait, a gyerekeket meg felneveljük. Ezzel az a gond, hogy ennyi hazugsággal – én legalábbis - nem bírnék élni. Még ha ki is játszom egyenlőre a meccset (azaz én is szórakozok egy kicsit, rámfér, meg már úgyis mindegy), akkor is úgy érzem, beszélni kell a dolgokról, szembesítenem kell a helyzettel.

3., szembesítem a feleségem ezzel az egésszel. Ez sajnos nem jött be tavaly, ennél „brutálisabban” kell belenyúlnom, különben megint súlytalan lesz az ügy. Azt hiszem, nem tudja elképzelni rólam, hogy tudok kemény lenni. És hogy meg tudok lépni bizonyos lépéseket.

4., nem a feleségemmel tárgyalom meg az ügyet, hanem a fickóval, aki megdugta. Na ez már elég kemény, mondjuk viszek magammal 1-2 verőlegényt is, hogy a háttérben ott legyenek. És elmagyarázom neki, hogy vagy lelép a feleségem életéből, vagy kapásból 2 családot tehet tönkre, az övét én fogom. Mondja meg a feleségemnek hogy lebukott, és sosem találkoznak többet. Engem nem árul el, és akkor szépen, csendben elfelejtjük az egészet. Feleségem csak akkor tudja meg hogy én voltam a dolog mögött, ha én elmondom neki.

5., nem a feleségemmel, nem a fickóval, hanem a fickó feleségével !! ülök le beszélgetni, hogy „helló, a maga férje dugja az én feleségem”. Ennek igazán nagy sikere lenne, azt hiszem. Átadom a bizonyítékokat, és a többit szabad lefolyásra hagyom. Esetleg szervezek egy 4-es vakrandit, hogy minden érintett ott legyen, és egymásnak is boldog perceket szerezve elbeszélgethessünk egy tea mellett…..

6., lelépek külföldre és pár év múlva visszatérek, hogy a gyerekeim szerethessenek – vagy ne.

Kiszeretni a másik fickóból, úgysem fog, ez illúzió. Azt szeretném, ha engem nem utálna meg azért, amit tenni fogok – és hogy lássa be a végén, még most is nem a kapcsolatunk ellen, hanem érte cselekszem. Az elmúlt napokban alig aludtam, mert csak ez jár a fejemben, hogy hogyan és mit lépjek, hogyan mentsem meg az eddigi életem, amit szépnek hittem. Ha van mit megmenteni. Mert mindezek ellenére, szeretem annyira a feleségem (hogy mennyire bízok meg benne az már más kérdés), az eddigi közös életem, és a gyerekeim, hogy ez az egész ne szakadjon meg. Lehet, hogy át kellene állni vad-házasságra…. Ja és a 4-es megoldást választottam, 1 verőlegény kísérettel. A feleségemnek most lesz a születésnapja, meglepetésként erről fogok beszélgetni vele.

Apuka76
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Csak a fél arcát botoxoltatta a nő, elképesztően eltrozultak a vonásai
Csak a fél arcát botoxoltatta a nő, elképesztően eltrozultak a vonásai

Önmagán akarta demonstrálni a rettenetes hatást.

május 2., 07:26

  • Testem
Új világjárványra figyelmeztetnek: ezek a tünetek jelzik a bajt
Új világjárványra figyelmeztetnek: ezek a tünetek jelzik a bajt

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy azonnali intézkedésekre van szükség a járvány elkerülése érdekében.

május 2., 06:00

  • Testem
Megundorodsz a népszerű, olcsó ételtől, ha meglátod, milyen mikroszkóp alatt
Megundorodsz a népszerű, olcsó ételtől, ha meglátod, milyen mikroszkóp alatt

Sosem lehetünk biztosak abban, hogy tudjuk, pontosan mit eszünk, hacsak nem mi termeltük.

május 2., 06:30

  • Önidő
Virág nyílik a japán újságból, ha elülteted
Virág nyílik a japán újságból, ha elülteted

Elképesztően ötletes módját választotta a japán újság a környezetvédelemre való felhívásnak.

10 perce

  • életem
Hatalmas összeget ígérnek a csalók egy magyar bank nevében, ne dőlj be nekik
Hatalmas összeget ígérnek a csalók egy magyar bank nevében, ne dőlj be nekik

Ha elhiszed, amit a csalók állítanak, adatlopás áldozatává válhatsz.

május 1., 17:30

  • Offline
Tudod, melyik híres festő alkotása a Csillagos éj? Kötelező a 10 pont!
Tudod, melyik híres festő alkotása a Csillagos éj? Kötelező a 10 pont!

Lássuk kvízünkben, mennyire ismered a híres festők alkotásait!

május 2., 06:45

  • Önidő
Szülési verseny? Bizarr szabályok szerint rendezték meg egykor
Szülési verseny? Bizarr szabályok szerint rendezték meg egykor

A furcsa verseny indulóit tényleg aszerint rangsorolták, hány gyermeket szültek.

május 1., 19:30

  • VIP
Ritkán látható videó: a fiatal Michael Jackson őszintén vall gyerekkoráról
Ritkán látható videó: a fiatal Michael Jackson őszintén vall gyerekkoráról

Sok szülő örülne, ha kiderülne csemetéjéről, hogy csodagyerek. Pedig ez nem is annyira irigylésre méltó sors.

május 1., 16:00

  • Önidő
A világ legjobbjai között tanulhat a 11 éves magyar fiú, ha összejön a tandíj
A világ legjobbjai között tanulhat a 11 éves magyar fiú, ha összejön a tandíj

Ilyen még nem történt a magyar balettben: a világ legjobb balettiskolájában tanulhatna táncolni a mindössze 11 éves Vincze Bertalan.

május 1., 16:46

  • világom
Ez az 5 legvarázslatosabb utazási cél 2025-ben
Ez az 5 legvarázslatosabb utazási cél 2025-ben

A világ eddig rejtett vagy kevésbé ismert szegletei egyre elérhetőbbé válnak, mégis sikerül megőrizniük eredeti bájukat.

május 1., 18:30

  • Önidő
Több tucat strand nyit meg a hétvégén: mutatjuk, hol
Több tucat strand nyit meg a hétvégén: mutatjuk, hol

A hétvégén országszerte több mint húsz városban csobbanhatunk.

május 2., 08:20

  • Önidő
Így csinálták régen a hangeffekteket: szórakoztatóbb, mint maga a film
Így csinálták régen a hangeffekteket: szórakoztatóbb, mint maga a film

Nem olyan könnyű ám szándékosan zajt csapni, mint véletlenül. Van, akinek azonban ez mesterien ment, mi több, hangeffektjeiért életműdíjat is kapott.

május 1., 15:10

  • életem
Ez az egyik legfurcsább különbség, amit ikreken megfigyeltek
Ez az egyik legfurcsább különbség, amit ikreken megfigyeltek

A legtöbb ember úgy képzeli, hogy az ikrek, nemcsak megjelenésükben hasonlítanak, hanem a szervezetük is hasonló módon működik.

május 1., 14:36

  • Testem
6 tünet, amivel a szervezeted segítségért kiált
6 tünet, amivel a szervezeted segítségért kiált

Bizonyos tünetek észlelésekor sürgősen orvoshoz kell fordulnod. Nem biztos, hogy nagy a gond, de ha mégis, ne rajtad múljon!

május 1., 13:36

  • Testem
A magyarok kedvenc zöldsége a rák több típusával is hatékonyan felveszi a harcot
A magyarok kedvenc zöldsége a rák több típusával is hatékonyan felveszi a harcot

Ha nyersen fogyasztod a salátát, sokat teszel azért, hogy megelőzd a rák kialakulását.

május 2., 07:46

  • Offline
Meglepő, kikre hagyta teljes vagyonát Ferenc pápa: rokonai nem kaptak belőle
Meglepő, kikre hagyta teljes vagyonát Ferenc pápa: rokonai nem kaptak belőle

Nem sokkal halála előtt Ferenc pápa minden vagyonát átutalta.

május 1., 07:26

  • Önidő
Ilyen bonyolult Rubik-kockát még te sem láttál: ez a srác mégis simán kirakta
Ilyen bonyolult Rubik-kockát még te sem láttál: ez a srác mégis simán kirakta

Ne keseredj el, ha még a látványba is belebonyolódsz, ebbe még a legprofibbak bicskája is beletörik.

május 2., 08:35

  • Testem
Ezt látja a fogorvos, amikor lyukas fogat töm
Ezt látja a fogorvos, amikor lyukas fogat töm

A statisztikák már gyerekkorban is ijesztőek, pedig ezt jó lenne elkerülni.

május 2., 08:06

  • Offline
Megduplázza a rák esélyét, ha ezt az egészségesnek hitt húst eszed mindennap
Megduplázza a rák esélyét, ha ezt az egészségesnek hitt húst eszed mindennap

Újabb húsfajtát hoztak összefüggésbe egyes ráktípusokkal.

május 1., 06:30

  • Offline
Történelmi kvíz vérprofiknak: pár pont is nagy teljesítmény
Történelmi kvíz vérprofiknak: pár pont is nagy teljesítmény

Mennyire vagy képben azzal, hogy mely események történtek párhuzamosan az elmúlt évszázadokban? Kvízünkkel kiderítheted.

május 1., 06:46

  • Szülőség
Rengeteg a császármetszés Magyarországon, pedig a jó szülés teljesen más
Rengeteg a császármetszés Magyarországon, pedig a jó szülés teljesen más

A természetes szülés több „plusz szolgáltatást” tartogat az anyának és a babának, mint bármilyen modern beavatkozás, és nem csak a szülőszobán.

május 1., 11:40

  • világom
Ijesztő, amit a Titanic egy utasa a hajón írott levelében megérzett
Ijesztő, amit a Titanic egy utasa a hajón írott levelében megérzett

A sorok ma hátborzongatóan előrevetítik a közelgő katasztrófát, amely során több mint 1500 ember vesztette életét.

május 1., 09:06

  • Önidő
Ez a világ legfurcsább sporteszköze: egy kamasz lábára került
Ez a világ legfurcsább sporteszköze: egy kamasz lábára került

Két mozgásformát ötvözött a kamasz, aki ezáltal a világ egyik legfurcsább sporteszközét alkotta meg.

május 1., 10:06

  • életem
Ezeken a helyeken érzik magukat igazán jól a magyarok: kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit
  • Offline
Újabb jelek utalnak a földönkívüli élet létezésére
Újabb jelek utalnak a földönkívüli élet létezésére

Az ilyen típusú bolygókon ideális körülmények alakulhatnak ki az élet számára.

május 1., 08:20

  • életem
Itt élnek a leghosszabb hajú nők a világon: a 2 méteres haj teljesen szokványos
Itt élnek a leghosszabb hajú nők a világon: a 2 méteres haj teljesen szokványos

Ebben a faluban nem csak az esztétikum miatt fontos egy nőnek, hogy méteresnél is hosszabb legyen a haja.

május 1., 08:36

  • Önidő
Még érdemes elindulnod az ország egyik legnagyobb eseményére - kutyajó a hangulat a DOGZ Fesztiválon
Még érdemes elindulnod az ország egyik legnagyobb eseményére - kutyajó a hangulat a DOGZ Fesztiválon

Második alkalommal került megrendezésre az ingyenes rendezvény a Városligetben, mely este hétig várja az érdeklődőket.

május 1., 12:10

  • világom
Fizetniük kellene raboknak, amíg börtönben vannak: meglepő javaslattal állt elő a francia miniszter
Fizetniük kellene raboknak, amíg börtönben vannak: meglepő javaslattal állt elő a francia miniszter

Fix díjat kellene fizetniük az elítélteknek, hogy hozzájáruljanak az ellátásukhoz és a börtön üzemeltetésének költségeihez.

május 1., 11:10

  • Mindennapi
Súlyos árat fizetsz, ha nem törlöd azonnal ezt a népszerű alkalmazást
Súlyos árat fizetsz, ha nem törlöd azonnal ezt a népszerű alkalmazást

Minden adatod veszélyben lehet, ha ezt az appot használod. Légy óvatos!

május 1., 07:45

  • Testem
Nem vetkőzhettek az orvos előtt, babán mutogatták el a nők, hogy mi a bajuk
Nem vetkőzhettek az orvos előtt, babán mutogatták el a nők, hogy mi a bajuk

Az érintetlenség megőrzése elengedhetetlen volt, ezért orvosi babákat használtak diagnosztizálásra Kínában.

május 1., 12:40

Érdekességek