Feltételeztem, hogy minden férfi ezért van fent a társkeresőkön

„Ez a blogbejegyzés arra késztetett, hogy megosszam a mi történetünket is, hátha segít másoknak reményt adni. Mind a 7 tipp telitalálat, jó, hogy megszületett ez az összeállítás!” – ön tudta, hogy van olyan keresztnév, hogy Oxána? Eddig mi se, de a mai posztban közzétételre kerülő olvasói levél beküldőjének pont ezt az álnevet dobta a gép, őrület. De illik is ehhez a történethez a különleges keresztnév, mert Oxána ugyan szintén az internetes társkeresés buktatóiról és kudarcairól ír, a végén egy teljesen meglepő és ritkán hallott fordulatot vesz a sztori, a bevezetőből egy kicsit sejteni lehet, hogy milyet. Ha önnek is van egy hasonló története, mint Oxánának, kérjük, írjon nekünk! Nemrég lett új a Randiblog e-mailcíme, de azért a régit is nézzük még hébe-hóba!

„Teljesen átlagos külsővel, a harmincas éveim közepén, egy diplomával a kezemben, túl egy váláson, 2 iskolás korú gyerekkel nem sok reményem volt, hogy valaha is párt találok még. Egy férfi barátom, aki rendszeres látogatója a társkeresőknek, ajánlotta, hogy próbáljam ki. A baj csak az volt, hogy ő flörtölésre használta ezeket az oldalakat, és ebből indultam ki. Feltételeztem, hogy „minden férfi ezért van fent” a társkeresőkön. Mikor már tényleg teljes volt az elkeseredettség, és elegem volt az egyedüllétből, úgy gondoltam, hogy kipróbálom, legfeljebb elmondhatom, hogy ez is megvolt.

2012 tavaszán találkoztam is az első „jelölttel”, aztán egy másikkal, harmadikkal, de nagyon hamar rá kellett jönni, hogy tényleg sokan vannak, akik levelezéskor egészen mást mondanak, mint ami a valóság, és a szerelem nem születik az interneten. Akadt néhány nagyon szimpatikus férfi, akikkel többször is találkoztam, de valahogy mégsem jött össze. Ők már rutinosabbak voltak, és ki tudták mondani, hogy ez nem fog működni hosszútávon. Elegem lett az egészből, és leiratkoztam a társkeresőről, és magamba fordultam. Levontam a következtetést, hogy kétgyermekes anyukaként inkább másfelé kell koncentrálni.

Nyár közepén valami ötlettől vezérelve, unalomból, kíváncsiságból jelentkeztem mégis egy másik társkereső oldalra. Többekkel elkezdtem levelezni. Volt egy nagyon megnyerő profilképű srác, akinél már levelezéskor lehetett volna tudni, hogy nem az, akinek adja magát, de bedőltem, mert hinni akartam a sikerben. (Nálam a dohányzás kizáró ok volt, és ő dohányzott, de a bemutatkozó profilján ezt nem írta). Egy darabig találkozgattunk, volt, hogy nálunk is aludt. A gyerekek megismerkedtek vele, megszerették. (Utólag tudom, hogy nagyon nagy hibát követtel el ezzel, korai volt a gyerekeket ilyen hamar belevonni.) Hittem, hogy majd ha összecsiszolódunk, akkor jó lesz. Nem lett. Egy hónap után végre én is tudtam nemet mondani, és véget vetni ennek a borzalomnak. És ismét leiratkoztam a társkeresőről.

Volt közben egy srác, akivel az elejétől fogva leveleztem, de neki kevésbé volt megnyerő a profilképe, nem gondoltam, hogy valaha is találkozni fogunk, viszont kitartóan írt. Elmondtam neki, hogy van már valaki más is, de ettől függetlenül jókat leveleztünk. Sajnáltam megszakítani vele a levelezést, noha magáról alig írt valamit, nagyon felületes dolgokról volt csak hajlandó beszélgetni. A levelezésből találkozás lett. Úgy gondoltam, ha már ilyen kitartó volt, megérdemel egy esélyt. Ha nem jön be, akkor végleg felhagyok ezzel az internetes hülyeséggel.

Élőben viszont egy kellemes csalódás ért. Az előnytelen profilkép egy helyes srácot takart, és az a pár dolog, amit a levelezésben elárult magáról, az mind megállta a helyét. A távolságtartása lassan oldódott, és szép lassan feltárta a valódi énjét. Rögtön az első randin feltette a nagy kérdést, hogy hajlandó lennék-e még egy gyereket vállalni. Ijesztően hangzott, de nem zárkóztam el. Ő fiatalabb volt pár évvel, még nem volt korábban családja, és természetes dolognak tartottam, hogy ő is szeretne saját gyereket.

Még nagyon az elején jártunk, mikor el akart hívni egy wellness hétvégére. Nagyon bizonytalan voltam, hiszen alig ismertük egymást, ki tudja, mi lesz addigra, mire eljön az a bizonyos hétvége. Felvetettem neki ezt a lehetőséget, de ő továbbra is fenntartotta a meghívást. Ám legyen! Eljött a nagy nap, és még mindig együtt voltunk. Az a hétvége rendkívül jól sikerült. Szép lassan addigra már beleszerettem, és mint friss szerelmesek töltöttük kettesben azt a hétvégét.

Több hónap után megismerkedett a gyerekeimmel, és egyre több időt töltöttünk együtt. Már egy éve együtt voltunk, mikor hajlandó volt végre kicsit szorosabb kapcsolatot kialakítani, összeköltöztünk. Továbbra is jól működött a dolog, megismertük egymás valódi szokásait, el tudtuk fogadni a másikat olyannak, amilyen. Közben ő is befejezte az egyetemet, amit munka mellett végzett. Lassan belevághatunk a közös életünkbe. 2014-ben vettünk közösen egy házat, és két hónapja megszületett kislányunk is.

És itt idézném a blogbejegyzés 5. pontját:

Nekünk is szerencsénk volt. Kívánom, hogy másoknak is legyen!”