Időnként el-elkaptam a randiblogos bejegyzéseiteket, de a legutóbbi után úgy döntöttem, írok is. Talán ez megnyitja a lelkemet. Talán ti lesztek az a bizonyos „Kedves Naplóm”-bejegyzés” – hát nagyon reméljük, hogy tényleg szerencsét fogunk hozni Tildának, mert a leveléből egyértelműen kiderül, hogy nagy szüksége lenne most már egy kis mázlira, vagy bármire, ami pozitív.

Persze Tildát természetesen nem Tildának hívják igazából, és nem is Ausztrália az az ország, ahol él, csak ugye meg szoktuk változtatni a beazonosításra esetleg alkalmas adatokat. A lényeg úgyse ebben van soha – bizonyára ön is megdöbbenéssel és remélhetőleg együttérzéssel olvassa majd Tilda beszámolóját. Ön mit tenne a helyében? Vagy ha volt már hasonló helyzetben: ön hogyan cselekedett? Ön is fontolgatná a hazaköltözést Tilda helyében? Várjuk az ön levelét is a Randiblog e-mailcímére!

Szóval én két éve szakítottam azzal a bizonyos perfekt baráttal, akivel sok évig együtt éltem minden jóban és rosszban. Kalandot akartam, kihívást, izgalmat. Hát a karma meg is adta.

Összetörtem szegény srác szívét, aki azóta már persze boldog párkapcsolatban él, barátnő, gyerek, minden jó.

Én meg itt maradtam Ausztráliában. Magamra. Két éve csak alkalmi szexből élek. Két év alatt volt vagy 20 alkalmi szexkapcsolatom. Gondolhatjátok, hogy érzek. 20 pasi gondolta már úgy, hogy én egy szexre jó vagyok, de semmi más.

Persze az optimista énem az is mondhatná, hogy de jó, micsoda csaj vagyok.

De a másik énem csak arra gondol, hogy mi lenne, ha visszaköltöznék Magyarországra, ahol a férfiak akarnak valami többet, mint a szex. Ahol lehet, hogy éhbérért küzdenek, de lehet, hogy lenne valaki, aki egy gyereket csinál nekem. Itt még az se megy. Már próbáltam. Ezek az ausztrálok csak ausztrál nőknek képesek gyereket csinálni. Biológiailag. Mert én már másfél éve nem is védekezem egyszer sem, és még senki se tudott felcsinálni, akármennyire is ovulálok. (Én egészséges vagyok, már voltam doktornál.)

Na ez a végleges elkeseredettség. Amikor azért dugok, hogy valaki végre felkoppintson.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.