Szívesen tartanék egy másik pasit is itthon

„Mindig olvasom a Randiblogot” – ez a levél rögtön fantasztikusan kezdődik! „Sokszor olvasok olyan történeteket, amikbe bele tudom magam képzeni. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy írjak-e nektek, de most rászántam magam...” – ennyi a teljes bevezetője Polixénia levelének. Reméljük, Polixénia nem bánja, hogy ennyire szokatlanul hangzó álnevet kapott, de a lényeg úgyse az álnév, hanem a téma, amiről Polixénia ír.

Viszonylag nagy a korkülönbség a kapcsolatában, és Polixénia a fiatalabb, de azt mondja, mégis nyugdíjasnak érzi magát a párja mellett. Alább rögtön kiderül, hogy ez hogyan lehetséges, de előbb még hadd figyelmeztessük önt arra, hogy kíváncsiak vagyunk az ön véleményére és tapasztalataira is, ezért kérjük, írja meg gondolatait vagy saját történetét a Randiblog e-mailcímére!

„Nagyon érdekes párkapcsolatban élek már 8 éve. 15 év a korkülönbség. Én 20 voltam, ő 35, mikor megismerkedtünk. Szerintem megér egy pár sort a történetünk.

Hogy boldog vagyok-e? Nem mondanám! Hogy szeretem-e a páromat? Igen! De szívesen tartanék egy másik pasit is itthon...

Kezdem egy kicsit régebbről. Mikor összejöttünk, mind a ketten csak jól akartuk magunkat érezni. Nem terveztünk kapcsolatot. De az lett belőle... Jól éreztük magunkat a másik társaságában.

Rengeteget nevettünk. Egyre többet aludtam nála. Közelebb volt a melóm is. Egy hónap múlva már nem mentem haza... Minden happy volt. Egy ideig.

A szex ritkult. Én rákérdeztem, miért, azt mondta, fáradt, nincs kedve, de ha nekem ez kevés, akkor keressek mást...

Nem kerestem, mert szerettem... Eszem ágában sem volt.

Pár év múlva szóba jött a gyerek téma. Azt mondta, szeretne ő is, de később. Előbb tegyük rendbe az életünket, házfelújítás meg egyebek. 5 év után mondta, hogy hagyjam abba a gyógyszert. Én voltam a legboldogabb ember a földön.

Eltelt 3 év, nem lettem terhes, de nem is csodálkoztam rajta. Havi 1-2, de max. 3 együttlétből nem sok esélyünk volt. Voltam orvosnál, nálam minden rendben. Kértem menjen el dokihoz... Jó jó, elmegy majd...

Ez van napjainkban, és én egyre többet agyalok... Meddig várjak még? Ő is csak idősebb lesz... Meg különben is, bassza meg, nem is érzem, hogy szeret, nem mondja, nem mutatja. És egyre jobban kinyílik a szemem... Elasszonyosodtam mellette – úristen! Kényelmes élete van, főzök-mosok-takarítok, és ő ehhez nem is ad semmit!

A büdös életbe! Nekem is szükségem van törődésre! Mérges vagyok rá! Annyiszor, de annyiszor bepróbálkoztam nála, de ő elutasító velem. A szemében minden nőiességem eltűnt... Elkeseredtem... Lépnem kellene, de nem tudok. Mindezek ellenére nagyon jól megvagyunk! Tudom, hogy hihetetlen, de igaz! Mint két lakótárs, akik nagyon jó barátok, és néha szexelnek is.

Vágyom, vágyakozok egy igazi férfire, aki nem így tekint rám. Akinek én vagyok a mindene, a szerelme, a világ...

Gondoltam rá, hogy megcsalom, de nem tudnék a szemébe nézni.

Egy dolgot tehetnék csak, tudom: kilépni ebből a kapcsolatból. De a szemébe nézek, és elönt a szeretet, a szerelem, a féltés, a minden...

Annyira könnyű azt mondani, hogy hagyjam ott, de nem tudom megtenni.... Szeretem. És belepusztulnék...

Ez az én történetem, 29 évesen nyugdíjas vagyok...”