Ha egy blognak az a neve, hogy Randiblog, akkor ott nyilván újra és újra előjön az a téma, hogy az ember hol ronthatja el az első randevút. Most megint előjött! Azért, mert találtunk egy pont ide passzoló, ráadásul jó hosszú listát a mindenben első helyen mérvadó Daily Mailnél, amit mi áldozatos munkával ön helyett is folyamatosan olvasunk. Bizonyos Tracey Cox készítette ezt az összeállítást, ő a honlapja szerint alapvetően szexszakértő, de egyáltalán nem mond hülyeségeket a randizásról sem, szerintünk érdemes elolvasni.

  1. Késik és nem kér bocsánatot – A legkisebb csúszásért is elnézést kell kérni, de a britek szerint negyed óránál több késés megbocsáthatatlan, akkor már szabadkozni is felesleges.
  2. Hanyagul van felöltözve – Nem feltétlenül kirittyenteni kell, csak azért látszódjon, hogy ad magára valamennyire, legalább a nő kedvéért.
  3. Nem áll fel, amikor a nő megérkezik – Van, aki szerint mindkét nemtől taplóság ülve üdvözölni a másikat, de a férfiaktól biztosan az. És bár a szakértő erre nem gondolt, mi azért hadd szúrjuk ide ezt a vesszőparipát is.
  4. Nem szervez meg előre semmit – Ezen a téren sem elvárás semmi extra, csak azért mondjuk ne a munkahelyéhez legközelebbi kocsmába/kávézóba hívja meg az úriember potenciális partnerét.
  5. Hullafáradtan érkezik – Ha már előző este tudta, hogy lesz ez a randi, akkor miért nem tartotta annyira fontosnak a dolgot, hogy rendesen rápihenjen?
  6. Anyuka még mindig túl fontos az életében – Randin nem túl jó jel se az, ha egy felnőtt férfi túlságos csodálattal beszél az anyjáról, se az, ha arról mesél, hogy ki nem állhatja. Önmagában fura, ha túl sokat emlegeti az édesanyját az első randin.
  7. Borzasztóak a haverjai – Mondjuk nem igazán tudjuk elképzelni, hogy egy első randin hogyan tudnak szembejönni a másik haverjai, de ha valahonnan előkerülnek és szörnyűek, az aggasztó jel. Magyarul egy közmondás is van erre: madarat tolláról, embert barátjáról.
  8. Leissza magát – Az első randinak nem kéne az italozásról szólnia. Ha annyira nem tud disztingválni, hogy egy első randevún leissza magát, az sokat elmond az illetőről. Az meg még többet, ha egyenesen ittasan érkezik a találkára.
  9. Kimegy a vécére drogozni – Na ennél a pontnál azért elgondolkodtunk, hogy milyen férfiakkal ismerkedik a listát összeállító hölgy, de mindenesetre szerinte ez is előszokott fordulni. Úgyhogy akkor mi is szólunk a férfiaknak: kedves férfiak, első randi közben ne drogozzanak! Ennél jobb tanácsot ön ma nyilván nem olvasott még.
  10. Túl hangosan beszél – Nyilván nem fontossági sorrendben van ez a lista, mert azt csak nem gondolja senki, hogy ugyanaz a kategória a drogozás meg a túl hangos beszéd. Mindenesetre vigyázzon a férfi (meg a nő is), hogy ne beszéljen annyira hangosan, hogy azzal a szomszéd asztalnál ülőket is belevonja a randevúba.
  11. Csak magáról tud beszélni – Az szuper, ha megvan a kellő önbizalma egy férfinak, de az egész semmit nem ér, ha nem tudja meghallgatni a vele szemben ülő nőt, sőt, nem adja kérdésekkel tudtára a másiknak, hogy őszintén érdeklődik utána.
  12. Ocsmányul beszél – Becsúszik egy-két csúnya szó, ha az ember ideges, és természetesen nem önmagában attól függ, hogy ki milyen ember, hogy milyen a szókincse. De azért egy első randi mégse egy átlagos beszélgetés egy haverral, szóval a trágárkodásra hajlamosabbaktól is minimum, hogy visszafogják magukat legalább ilyenkor.
  13. Bunkó a pincérrel – Aki a pincérrel szórakozik, hogy megmutassa, mekkora Jani, az csak azt bizonyítja a partnerének, hogy vele nem érdemes második randira elmenni.
  14. Rasszista, szexista, homofób – ...és még egy satöbbi is lehetne a felsorolás végén. Szinte mindenkiben van valamennyi előítélet és/vagy harag, de az intelligensebbje egyrészt tudatában van ennek és küzd ellene, másrészt jól tudja, hogy gyűlölködése nem egy első randira való.
  15. Folyton a telefonját izéli – Az a férfi, aki azt akarja randevúpartnere tudtára hozni, hogy annyira untatja a beszélgetés, mint egy utazás a kettes metrón a Keletitől az Örsig vagy egy fél óra a fogorvosi váróban, az nyugodtan nézzen meg valamit a telefonján minden második percben. Aki komolyan gondolja, az viszont próbáljon a készülék helyett a nőre koncentrálni.
  16. Nem néz a nő szemébe – Ez a szakértő szerint szintén azt jelenti, hogy a férfit untatja a nő, de szerintünk annak is a jele lehet, hogy csak túlságosan zavarban van. Az se sokkal jobb.
  17. Nem tud enni – Tele szájjal beszél, nyalogatja a kést, kézzel a szájába nyúl, satöbbi satöbbi satöbbi. Aki ezeket még nem sajátította el, az lehet, hogy szórakoztató társaság, de egy komoly kapcsolatra valószínűleg még nem érett meg.
  18. Bámulja a csajokat – Állítólag vannak olyan férfiak, akik szerint a nő csak még jobban fog hajtani rá, ha látja, hogy a pasi jól megnézi a többi csajt, esetleg flörtöl a pincérnővel. Hát ez egy téveszme, mert a nők továbbra is azt szeretnék, hogy a férfi, akivel éppen randiznak, rájuk figyeljen, ne másra. És igen, a telefonos pontnál is mondhattuk volna, de ide még jobban illik, hogy tinderezni sem túl célszerű egy első randin.
  19. A kákán is csomót keres a kiszolgálással kapcsolatban – Ha valami hiba van a kiszolgálásban, férfihoz méltó dolog udvariasan, de határozottan szólni miatta. Egyfolytában mindent kritizálni viszont nem igazán férfias. Hozzátennénk, hogy főleg akkor nem, ha a férfi ötlete volt, hogy hol legyen a randi.
  20. Túlságosan nyájas – Hiteltelen, ha a férfi rögtön túl erős bókokkal nyomul. Jól esik egy nőnek, ha megdicsérik, de azért itt is van egy határ.
  21. Túl sokat beszél az exéről – Az normális, ha szóba kerül, hogy kinek milyen kapcsolatai voltak korábban. De ha egy férfi magától folyton szóba hozza az előző barátnőjét, annak mi más lenne az üzenete, mint az, hogy még nem zárta le magában azt a kapcsolatot?
  22. Pocskondiázza az exét – Az egyik legalapvetőbb randizós szabály, hogy az exekről pozitívat is, negatívat is a lehető legkevesebbet kell mondani.
  23. Nagy eszmei vitát kezdeményez – A többség tudja a határt itt is, de hátha van, aki nem. Simán lehet érinteni a menekültkérdéstől az eutanázián keresztül a vegán étrendig bármit, ha az ember képes arra, hogy a másik felet meghallgassa és normális hangnemben fejtse ki a saját álláspontját anélkül, hogy egymás vérre menő győzködéséig fajuljon a dolog.
  24. Egészségügyi problémáit, függőségeit taglalja – Egy csomó krónikus betegség vagy egyéb olyan állapot van, amit nehéz bevallani egy potenciális partnernek. Sokan úgy gondolkoznak, hogy jobb minél előbb túllenni ezeken a kínos vallomásokon – ebben lehet valami. De azért az első randi biztos, hogy túl korai az ilyesmikhez.
  25. Fukarkodik – Nem kell egy vagyont költeni az első randira, de azért legalább ajánlja fel, hogy meghívja a nőt. Amit simán lehet, hogy a nő nem is fog elfogadni. De az első randi baromira nem a fukarkodás helye.
  26. Akkor is nyomul, amikor a nő már mondta, hogy nem – Manapság kb. természetes, hogy előfordul, hogy az első randi után a pár az ágyban végzi. De ettől még a szex nem kötelező az első randi után. Ha a nő nem vevő a dologra, abba a férfi nyugodjon bele és ne nyomuljon – ez a nő saját döntése, hadd hozza meg önállóan.
  27. Hazakísérés – Manapság azért már nem feltétlenül kell a nőt a kapuig kísérni, de a szakértő szerint a nők számára minimum, hogy ha egyedül mentek haza a randiról, akkor a férfi legalább egy üzenetben megkérdezze, hogy rendben hazaértek-e.

Ön is tudna mesélni első randin botrányosan viselkedő férfiakról?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.