horoszkóp
shutterstock 172083698

Amennyibe kerültél eddig, azért egy prostihoz is elmehettem volna

2016.09.26. 20:46

12 év után úgy gondoltam, hogy váltanom kellene, mert nagyon elhidegültünk a volt párommal” – kezdi levelének bevezetőjét Damján. „Elsőnek a netes társkeresőket próbáltam ki, hiba volt, soha többé. Persze lehet, hogy csak egy őskövület vagyok (46 éves), és nem értem, hogy működnek ezek a dolgok, de inkább olyan érzés fogott ezek után a randik után, mintha a netes társkeresők a problémás egyedek gyűjtőhelye lenne.

Itt egy pár sztori, megpróbálom hitelesen leírni a kiválasztott hat esetet, bár a „személyes találkozás varázsát” és az „élményt” aligha fogja visszaadni. Hogy legyen benne valami tematika, arra gondoltam, hogy kategóriákba csomagolom élményeimet” – szóval megint borzasztó randik leírása következik alább Damjántól. Mi rengetegszer nevettük a sztorikon, bár azért néha maga Damján is elismeri, hogy nem éppen lovagias egy-egy olyan beszólása, amit egy kínos szituációban megenged magának. Ha tudna mesélni ön is, küldje be nekünk kínos randijainak történetét a Randiblog e-mailcímére!

A határozott

A Randivonal nevű oldalon ismertem meg a hölgyet, pár levélváltás után telefonbeszélgetésbe csapott át a kommunikációnk. Fura, de itt még nem jött le abból semmi, amilyen élménynek vártak rám egy pár napon belül. Két telefonbeszélgetés után megbeszéltünk egy randit, gondoltam, előveszem a romantikus énemet és elhívom egy olasz étterembe.

Pontosan érkeztünk mindketten, alapos szemrevételezés után nem kellett csalódnom, nem photoshopolta szét a fotóit a bemutatkozó oldalán, ez bizalomkeltő volt így elsőre. Leültünk, megkérdeztem, mit szeretne inni, majd ezt a választ kaptam: „talán kérjünk egy itallapot, hogy el tudjam dönteni, mihez is lenne kedvem.” Jajaj, itt már becsengetett a rossz előérzetem, de hátha csak rossz napja volt, ezért ilyen a stílusa. Én kértem egy pohár bort, ő meg egy valamilyen koktélt, már nem emlékszem rá… koktélt egy első randin, egy olasz étteremben, vacsora előtt? Hmmm… valahogy nálam ezek nem illenek össze, de nincs semmi baj, nem vagyunk egyformák.

Arra gondoltam, hogy azért haladjunk a dolgokkal, rendeljük meg legalább az előételt. Hiba volt, itt megint beszólt a drága, hogy „mi van, sietek valahová?” Végül is igaza volt, de ettől függetlenül itt már elöntötte a szar az agyamat és bekapcsolt a védelmi mechanizmusom, hogy nem lesz ennek jó vége.

shutterstock 303007055

Szóval a bruschettánál tartottunk, mikor előállt a farbával. Ő kizárólag olyan férfival kezd csak kapcsolatba, akinek van vendégszobája… (csak jelzésértékkel, de kb. 10 perce ültünk az étteremben). Kicsit tanácstalan lehetett az arckifejezésem, de nem bírtam magammal és megkérdeztem, hogy miért is? A válasz végtelenül frappáns volt, azért, mert minden férfi horkol és neki szüksége van a nyugalomra, ő pedig nem visz fel a lakására egy férfit sem. Miután levakartam az arcomról a döbbenetet, nem állt meg és folytatta.

Ő reggel 8-kor reggelizik és 12-kor ebédel pontosan. Ha valaki ebben az időpontban nincs ott, akkor ő lemarad, mert neki nagyon fontos a számára megfelelő időpontban történő étkezés. Ez után hatalmas energiákat mozgósítva megpróbáltam nem túl hangosan röhögni, és hívtam a pincért, hogy szeretnék fizetni. Kíváncsian felém fordult és megkérdezte, hogy mi történt, miért akarok fizetni? Ennyit válaszoltam miután felálltam az asztaltól: drágám, szerintem nem egymást keressük! Fizettem és otthagytam ezt a határozott és céltudatos kis nőcikét. Az étteremből mire elértem az autóhoz, azt sem tudtam, hogy ez tényleg megtörtént velem, vagy csak valami kandi kamerás szopatásnak voltam a szenvedő alanya…

A csalódott

Ez volt talán életem legrövidebb randija, pont ezért írom le. Itt is hasonlóképen történt a kapcsolatfelvétel. Egy pláza kávézóját javasoltam a találkozónak. Én érkeztem elsőnek, majd kb. negyed óra késéssel megérkezett ő is. Felálltam az asztaltól, mikor észrevett, bemutatkoztam neki, majd leültünk. Megkérdeztem tőle, hogy mit kér, mire ez a válasz érkezett: te sokkal kövérebb vagy, mint a képeken. Hmmm, most mi a francot lehet erre mondani? Aljas módon megpróbáltam kivágni magam és ennyit mondtam: nagyon sajnálom, hogy csalódtál, de ez most kölcsönös, mert te meg sokkal ráncosabb vagy, mint a fotóidon.

Itt is felálltam és elköszöntem, de legalább itt nem kellett hívnom a pincért, mert a rendelésig nem jutottunk el. Miután beültem a pláza parkolójában az autómba, megnéztem magamról a képeket az oldalon, hátha igaza volt a hölgynek. Úgy ítéltem meg, hogy szerintem inkább soványabb vagyok élőben, csak szerintem szimplán nem tetszettem neki és ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy ne kelljen neki végigszenvednie egy randit, ezért mondhatta ezt. Itt csak megjegyzem, hogy kb. 10 évvel fiatalabb képeket rakott fel magáról, de nyilván nem ez vezérelt amikor azt mondtam neki, hogy ráncosabb, ha nem inkább az egóm átvette az uralmat a hangszálaim felett.

Az agresszív

Vele az Elittárs nevű helyen ismerkedtem meg. Ez talán annyiban érdekesebb az előző kettőnél, hogy itt már eljutottam a második randiig. Az első randit itt is egy étterembe szerveztem, valószínűleg régimódi mivoltomból kifolyólag ezt tartom még mindig a legalkalmasabb helynek, bár a volt barátnőm szerint ez ostobaság, mert emiatt bizonyos típusú hölgyek továbbgondolják a dolgokat és esetleg csalódottak lesznek, ha nincs tovább. Most már tudom, hogy részben igaza van/volt…

Az első randi rendben lement a szokásos módon, megismertük egymás fontosabb dolgait, majd hazavittem és elköszöntem tőle, illetve megkérdeztem, szeretné-e, hogy legyen folytatása az estének. Miután pár napig hagytam lenyugodni a dolgokat, ráírtam messengeren, hogy akar-e látni. Lelkesnek tűnt, ő ajánlott időpontot is, úgyhogy belevágtam a második randi szervezésébe.

Most próbáltam kreatívabb lenni, megkérdeztem, hogy mihez lenne kedve. Azt a választ kaptam, hogy ő rugalmas, találjak ki valamit. Ahhh, ez mindig a legnehezebb, hiszen mi van, ha félrenyúlok és totál hidegen hagyja, amit kitalálok. Összeszedtem a gondolataimat és megkérdeztem tőle, hogy mennyi időt szán erre a randira, azt mondta, hogy ráér. Arra gondoltam, elviszem a bécsi Práterbe és sétálgatunk, vidámparkozunk egy kicsit, stb. Elmentem érte ebéd után egy szombati napon és elindultunk.

shutterstock 232570612

Miután kiértünk a városból, nem hagyott békén, mondván, azonnal mondjam meg, hová megyünk, vagy kiugrik az autóból. Végül is igaza van, hiszen én csak idegen vagyok. Elmondtam hát neki, hová megyünk, nem volt túl lelkes és ezért megkérdeztem tőle, hogy menjünk-e máshová. Nekem mindegy, jött a válasz. Kevés dolgot utálok jobban hallani egy nő szájából, mint ezt a „NEKEM MINDEGY”-et… Emögött mindig van valami baj, ezek tények!

Nem hagyott nyugodni a dolog, elkezdtem faggatni és pár kilométer után mindenre fény derült. Gyakorlatilag nekemesett, hogy miért teszek én fel ilyen meg olyan videót a Facebookra, meg hogy talált egy képet a régi barátnőmről az idővonalamon valahol és különben is tisztán látható, hogy én még nem vagyok túl rajta. Ezen kívül miért várattam őt két napig, biztos több vasat tartok a tűzben, meg hogy látta, hogy bejelentkeztem a társkereső oldalon ebben a két napban, stb, stb.

Igazán nem jut eszembe minden, amit a pofámra zúdított, de egyáltalán nem volt vicces, sőt kedvem lett volna leordítani a fejét, de nem fogok lesüllyedni az ő szintjére, ezért inkább visszafogtam magam, és finoman megpróbáltam neki elmagyarázni, mit miért is tettem. Olaj volt a tűzre! Felemelte a hangját, mondván „átléphetjük a bullshit” részt, meg hasonlók és különben is a férfiak szemetek, mindegyik csak ingyen akar kefélni, stb.

Itt nem bírtam már megállni és beszúrtam én is fricskát: cicám, amennyibe kerültél eddig, azért már egy prostihoz is elmehettem volna egy órára, az az óra legalább rólam szólt volna, nem a szánalmasan féltékeny rigolyáidról... Itt szerintem határeset volt a helyzet, és majdnem megütött a kocsiban. Ebben a pillanatban (azt hiszem kb. Bicskénél voltunk) lejöttem az autópályáról és visszafordultam. Visszafelé kínos csönd a BAH csomópontig, onnan már nem volt kedvem hazavinni, így megálltam a BKK előtti buszmegállóban és kiraktam. Még aznap este törölt a Facebookon.”

Az állatvédő gót

Ez egy olyan randi volt, amiért kizárólag csak magamat hibáztathatom. Miért is? Mert már a telefonban is voltak gyanús jelek, de a kíváncsiságom felülírta a „tapasztalati fájlokat”, ezért kértem egy randit a hölgytől, aki utólagos bánatomra igent mondott. A randi helyszíne az Allee-ban lévő Costa Coffee, időpont este nyolc. Én, mint mindig, pontosan érkeztem, de ő olyan sokat késett (kb. 20 percet), hogy majdnem felálltam és elmentem a picsába, ráadásul a mobilját sem vette fel. Ez már rányomta a hangulatomra a nyomasztó bélyeget, de még csak ezután jött a feketeleves.

Megérkezett a hölgy, a már általam látott képekhez hasonló kinézettel, de nagyon „gót stílusban”. Ez kicsit aggasztó volt számomra, mert a 30+-os fekete lelkületű gót hölgyek, ha nagyon általánosítanom kellene, szinte egytől egyik kattantak. Nyilván most is divat még bizonyos nők körében ez a stílus, de azért valljuk be férfiasan, inkább a depressziós nők divatja ez. Bemutatkoztunk egymásnak, leültünk és megkérdeztem tőle, mit hozhatok neki, hiszen itt nincs kiszolgálás. Hogyhogy nincs itt kiszolgálás, kérdezte? Gondolom, azért, mert a „belső policy” ezt nem teszi lehetővé, villantottam meg színes egyéniségem, választékos szókincsem repertoárjából egy szösszenetet… A kigúvadt gót szeme, mint egy frissen bekapcsolt lézerkard, utat akart vágni a retinámba, de mivel én is a sötét oldal harcosa vagyok, lazán visszavertem ezt a támadást.

Egy sima vizet kérek, monda ő. Az meg milyen? – kérdeztem tőle és közben elégedetten vigyorogtam, mint egy hülyegyerek. Már megint meg akart ölni a szemével, de most intelligensebb volt nálam, és azt mondta, hogy szénsavmentest. Valami sütit? Kérdeztem tőle, nem csak vizet, mondta ő. A pult felé lépdelve az jutott eszembe, hogy ezt most úgy érzem, hogy egy költséghatékony randi lesz és a megtakarított pénzt odaadom a randi végén a kávézó mellett sétáló, fázós mellbimbójú, UNICEF-es pólóban kolduló diáklányoknak.

Meghoztam neki a szénsavmentes vizet, magamnak egy szokásos ristrettót, majd elkezdtük beszélgetni. Hosszasan ecsetelte, hogy számára kiemelten fontos az állatok védelme (számomra ez teljesen normális, sőt szimpatikus), és ő mindent megtesz azért, hogy minél több állatnak szerető gazdit tudjon találni. Na kezd szimpi lenni a kis gót, gondoltam így elsőre, bár kicsit zavart, hogy csak magáról és az általa képviselt dolgokról beszélt, egy fikányit sem volt érdeklődő irántam. Gyakorlatilag nem kellett tőle kérdeznem semmit, minden általa fontosnak vélt dolgot elmondott, kihangsúlyozva, hogy az állatok mennyivel értékesebbek, mint az emberek, stb… Jaj-jaj, bajban vagyok…

shutterstock 274687202

Úgy 15 perc elteltével már odáig jutottam, hogy nem is volt igazán kedvem magamról semmit sem mondani, már tudtam, hogy nem lesz ennek folytatása, nem őt keresem. Aztán valahogy mégis erőt vettem magamon, és gondoltam, legalább elmesélem neki, hogy nekem milyen állatkáim voltak, vannak. Hirtelen megváltozott a tekintete, érdeklődővé vált, de nem pozitív értelemben. Elmeséltem neki a megöregedett kutyusaimat, itt nem értett velem egyet azzal, hogy elaltattam őket, majd megérkeztünk az est mélypontjához.

Mutattam neki képeket a Szibilláról, a gyönyörű maicon cicámról, majd elmeséltem, hogy milyen régóta vágytam egy ilyen, különleges természetű és szépségű macskára, mire ő félbeszakított és azt mondta, hogy ő lenézni az olyan embereket, akik pénzt adnak állatokért, lenézni a szaporítókat és a pénzéhes tenyésztőket is. Olyan sok állat van a menhelyeken, azoknak kell gazdi, hogy vagyok képes erre? Csak annyit mondtam neki, hogy most erre vágytam, ez annyira szörnyű dolog lenne? Egy szörny vagyok? Szégyellhetném magam, mondta ő…

Na idefigyelj, mondtam neki, ez az én döntésem, az meg a tiéd. Nem akarok veled vitatkozni abban, hogy te pl. miért vagy vegán, ez meg a te döntésed. Abban sem akarok veled vitatkozni, hogy miért nem akarok befogadni egy játszótéri szerelemgyerek macskát, akit nem én szocializáltam, de különben is te egy szélsőség vagy, nyilván nem egy racionálisan gondolkodó emberre vágysz, ha nem egy ugyanolyan burokban élő, szűklátókörű világnézettel rendelkezőre, mint te. Hogy jössz te ahhoz, hogy elítélsz azért, mert több millió emberhez hasonlóan pénzt adtam egy macskáért?

Na jó én megyek, jött a válasz, felállt és köszönés nélkül elment. Kicsit üldögéltem még és emésztettem a történetet, egy tanulsággal azonban szolgált ez a fél óra. A vegán-állatvédő kombó gót csomagolásban egy olyan típus, akivel ha találkozol, jobb, ha átmész az utca túloldalára, hogy még véletlenül se kerüljön még az aurád közelébe se.

A rapidrandis

Ez gyors lesz és frappáns, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Itt is egy netes társkereső volt az alap. Pár levélváltás után egy telefonbeszélgetés, majd megbeszéltünk gyorsan egy randit. Mivel érdi volt a hölgy, gondoltam, a Pataki cukrászda teljesen megfelel a célnak. Kis túlzással egyszerre érkeztünk, kimondottan szimpatikus volt, ruházata makulátlan, szolid smink, szóval tágra nyílt pupillával vártam, hogy belekezdjünk.

Szokásos módon megkérdeztem, mit szeretne inni. Semmit, jött a válasz. Na de legalább egy ásványvizet hadd rendeljek neked, mondtam. Nem kérek semmit, mert sietek. Mennyi időd van? 15-20 perc, mondta ő. Húha, hát ez nem túl sok, gondoltam, de azért több a semminél. Nyilván a stratégiámat jelentősen befolyásolja ez az időtartam, de azért beleadok mindent. Felvezetőnek megkérdeztem, hogy mióta lakik itt Érden és rögtön jött is a nyakamba az első hidegzuhany.

Átugorhatjuk ezeket a tiszteletköröket? – kérdezte tőlem. Persze, de miről van kedved beszélgetni? Inkább arról, hogy mit várok egy ilyen találkozótól, illetve meséljek magamról. Hmmm… feladta a leckét. Nem várok semmit, mondtam neki és mivel telefonban már kibeszéltük egymás múltját, javaslok inkább egy könnyebb témát, mit szólsz? Ne haragudjak, de ő már nem emlékszik arra, amit a telefonban mondtam, mert ő egyszerre több „jelölttel” is kommunikál, hiszen ha egyszerre csak egyel tenné, akkor vénlány maradna, mire találna egy értelmes hímet.

Ezen egészen jót nevettünk, majd még érintettünk egy-két vicces témát, így a galambszar kártékony hatását az autók fényezésére, illetve, hogy Magyarországon miért nem forgalmaznak organikus ízfokozókat. Aztán lejárt az időm, mert elindult valahová dél-Budára egy másik randira, mondván, ő hetente csak egy alkalommal randizik, ezért igyekszik a kiszemelteket egyszerre letudni, így legalább van összehasonlítási alapja, hiszen friss az élmény, ráadásul nem cseszi így szét az összes szabadidejét. Meg sem várta, míg fizettem, elviharzott, mint akit az ördög kerget egy vasvillával. Nem volt köztük vita, nevetgéltünk is egy keveset, de nem kerestük egymást többet.

A retro

Most, hogy gépelem ezeket a sorokat, szinte mindig rájövök/visszaemlékszem, hogy mennyire kifinomult receptorokkal rendelkezem, csak valahogy nem akarok rájuk hallgatni. Ez is rövid randi volt, de ez elsősorban miattam, mert megbántottam az ominózus hölgyet. Ebben a sztoriban fontos leírnom, hogy jellemzően ezekre a randikra sötét színű ingben, farmerban szoktam elmenni, nem susogós dzsoggingban (ami mellesleg nincs is).

shutterstock 361071083

Ettől a találkától kicsit féltem, mert elég rossz minőségű képet láttam csak róla az Elittárs nevű oldalon, ráadásul a telefonbeszélgetésünk is kicsit fura volt, olyan érzésem volt, mint ha egy matektanárral beszélgetnék Arkhimédészről, de olyan kellemes volt a hangja és megnyugtató, hogy gondoltam, belevágok. Ő javasolta a helyszínt, a MOM Parkban lévő mozi előtti kávézót. Én érkeztem meg előbb, majd megláttam őt…

Édes jó istenem, honnan guberálta a ruháját? Képzeljetek el egy világosbarna agyonmosott pulóvert, kékes színű csíkokkal, melynek mintájában valamilyen patás állatot véltem felfedezni. A haja, mintha a 80-as évektől képtelen lenne megszabadulni, a nadrágjára elsőnek azt hittem, hogy márványkoptatott farmer, de aztán láttam, hogy valamilyen márványsajt mintájú leggings. Szörnyű ezt kimondani, de nem is „láttam” az arcát, hiszen annyira el voltam foglalva a szürreális látványtól.

Bemutatkoztunk, majd hatalmas kedvvel megkérdeztem a szokásos dolgokat, egy „presszó kávét” kért (jaj nekem), meg egy mentes vizet. Mit csináljak, hogy kellene gyorsan leráznom, mert semmi kedvem ehhez a randihoz… Megkönnyítette a dolgomat, hogy kérdezz-feleleket játszottunk, azaz én kérdeztem, ő válaszolt. Már nem is igazán emlékszem, miket kérdeztem tőle, annyira jelentéktelen volt a beszélgetés, aztán egyszer csak szóba került valahogy az emberek öltözködése a randikon.

Eljött az én pillanatom, gondoltam és megkérdeztem tőle, hogy mindig így öltözködik, vagy van azért normális ruhája is. Mi az, hogy normális? – kérdezte tőlem. Hát bármi, ami nem ez, mármint ami rajtad van. Erre jött a támadás, hogy ne hogy azt higgyem, hogy én egy divatmatyi vagyok. Tudom feleltem, de valószínűleg az ing, ami rajtam van, komolyabb darab, mint az egész ruhatárad, már amit kinézek belőled. Már ne haragudj meg érte, de hogy lehet egy koszos cipőben, agyonmosott ruhában elmenni egy randira? Miért az Elittársra reggeltél és nem Szabadföld Online-ra? De itt már nagyon röhögtem.

Hogy te mekkora bunkó vagy, mondta. Felállt és elment. Volt egy kicsi lelkiismeret-furdalásom, de igazán nem is a ruhája zavart, hanem a töredezett körmei, a koszos cipője, szóval azt gondolom, hogy szarba sem nézett, amikor eljött erre a randira, ezzel nyugtattam háborgó lelkiismeretemet.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.