Szia, bocsi, hogy eddig nem írtam, de már nem is fogok

„Rendszeresen olvaslak titeket. Volt már több ilyen téma kivesézve, de a mai nap történt velem egy hasonló. Úgy voltam vele, hogy nem hiszem, hogy velem is megtörténhet hasonló...” – ...de megtörtént, fejezhetjük be ezt a mondatot a beküldő, Günter helyett. A Randiblognak érkező levélmennyiségből az az érzése támad az embernek, hogy sokkolóan gyakoriak lehetnek a derült égből villámcsapás jellegű szakítások, amik a jelek szerint mindig nagyon megviselik azt a felet, akit otthagynak.

Günter is tele van kérdésekkel – ön tud valamelyikre valami választ? Különösen kíváncsiak lennénk végre egy olyan beszámolóra, amelyik a másik oldalt mutatja be. Nem lehet véletlen, hogy ennyire gyakori, hogy kapcsolatok ilyen hirtelen érnek véget, önnel előfordult már, hogy így lépett le egy szerelmi viszonyból? Miért így tett? Kérjük, írja meg a Randiblog e-mailcímére, természetesen az ön részére is teljes anomimitást biztosítunk majd, ahogy Günter is álnéven szerepel.

„Egy kicsit magamról: 26 éves vagyok, dolgozom egy állami cégnél. Nem egy álommeló, de valahol el kell kezdeni. Egyedül élek, teljesen önellátó vagyok. Főzök, mosok, takarítok.

Na kezdeném is.

Egy internetes társkeresőn (nem Tinder) volt egy egyezésem egy hölggyel. Aznap nem is nagyon foglalkoztam vele. Másnap jön az üzenet, hogy szia ismerkedünk? Mondom persze. Beszélgettünk egész nap, majd feljött, hogy rég volt már moziban. Egyből el is hívtam. Na megvolt az első randi. Nagyon jól sikerült. Első pillanattól kezdve egymásra voltunk hangolódva. A többi randin virágot vittem neki. Közös filmnézés, összebújás. 3 hétig találkozgattunk, romantikáztunk. Megvolt minden, ami kellett. Persze szóba jött, hogy én komoly kapcsolat akarok. Ő is így volt vele.

A 3. héten tudtam, hogy lagziba fog menni hétvégén. Gondoltam, korai még, hogy vigyen engem is. De nem is vártam el. Másnap írok neki, hogy milyen volt az este. Pár órával később jön az üzenet.

Szia, bocsi, hogy eddig nem írtam, de már nem is fogok. Nagyon jól éreztem magam veled, de szabad akarok lenni, nem vagyok készen egy új kapcsolatra, nem veled van a baj stb. stb.

Mondom, mivan??? Mintha egy lórúgást kaptam volta a mellkasomra. Hívom telefonon, nem veszi fel. Írok neki SMS-t, semmi válasz. Nem reagál semmire se. Leírtam neki a gondolataimat Facebookon. Tudom, hogy elolvasta, mert jelezte.

Azóta is nézek mint Rozi a moziban.

Kérdezem én, valaki, aki nem akar kapcsolatot, az miért van fent egy társkeresőn? És miért kezdeményez egy pasinál? Jó, van olyan is, aki csak ismerkedni akar. De könyörgöm, azt egy társkeresőn kell? Arra ott a Facebook vagy mit tudom én. Az ember azt hinné, hogy végre valakit talál maga mellé, akivel jól működik minden, jól elvannak, erre egyik napról a másikra közli veled, hogy ennyi volt, köszöni szépen. Azóta is csak agyalok, agyalok. Bennem van a hiba? Valami rosszat mondtam vagy tettem volna? Tudom, hogy 3 hét nem sok idő, de semmi jele nem volt ennek az egésznek.

Tényleg nem ér annyit az ember, hogy a szemébe mondja a másik, hogy mi volt a baj, mi nem tetszik, miért van ez? Ha nem láttam volna rajta, hogy milyen jól elvan mellettem, akkor leszarnám, de így? Látszik az úgyis a másikon, ha nem tetszik valami. Őszinte egyenes embernek tartom magam, és ezt el is várom a másiktól. Ha jó, ha nem. De úgy látszik, másoknál ez nem így van.

Kérdezném én a hölgyeket, hogy egyik napról a másikra hogyan tudnak így megváltozni? Tényleg ennyire benéztem?”