A brit Helen Andre mindössze 16 éves volt, amikor beleszeretett a művészeti egyetemre járó 21 éves Davy Moakesba, az érzés pedig kölcsönös volt, úgyhogy 1951-ben eljegyezték egymást. A lány szülei viszont ellenezték a kapcsolatot, mert nem szerették volna, ha gyerekük egy művész felesége lesz, és anyagi okokra hivatkozva megtiltották az esküvőt. A pár szakított, másfelé sodorta őket az élet, később mindketten családot alapítottak. Ám több mint 60 évvel később, amikor Helen Andre harmadik férje meghalt, az asszony keresni kezdte kamaszkori szerelmét az interneten. 

Amikor 19 éves voltam, és a szüleim megtiltották, hogy hozzámenjek, a szívem összetört, és soha nem szűnt meg szeretni őt

- idézte a Mirror az idős hölgyet, aki 2010-ben fedezett fel egy órás szobrot abban a kisvárosban, ahol volt szerelmével találkoztak, és amit Davy Moakes fiatalabb fia készített.

Ez után kezdte el keresni a férfit, aki akkoriban még házas volt, úgyhogy a találkozás nem jött létre. Másfél éve viszont Moakes megözvegyült, úgyhogy meglátogatta Helen Andrét, és kiderült, hogy még mindig vannak érzéseik egymás iránt. 

Az idős pár azóta, 65 évvel azután, hogy megtiltották nekik, összeházasodtak, és az is kiderült, Davy Moakes nem is akart művész lenni, mindig is a tanári pálya érdekelte.