Nagyon meredek sztorival rukkolt elő a napokban a Washington Post: egy huszonöt éves kaliforniai nő olyan szinten bekattant a barátjával való szakítás miatt, hogy eltervezte, teljesen tönkreteszi a pasi életét. 

Stephani Lawson nem kicsiben játszott, mindenképp börtönbe akarta juttatni Tyler Parkervestet, úgyhogy több alkalommal is feljelentette gyilkossággal való fenyegetés és zaklatás miatt.

Mindezt úgy, hogy a férfi teljesen ártatlan volt.

A nő 2015 szeptemberében kezdte el a bosszúhadjáratát, és nyolc alkalommal tett panaszt a rendőrségen. Parkervestet négy hónap alatt négyszer tartóztatták le, távoltartási végzést hoztak ellene, sőt, utolsó alkalommal csak 2000 dolláros óvadék fejében védekezhetett szabadlábon. Ezt az idős nagyszülei fizették ki, a biztosíték a saját házuk volt. 

Lawson többnyire a Facebookot használta fel a volt pasijával szemben: Tyler Parker névvel regisztrált, és azt állította a rendőrségen, hogy exe ezzel a profillal fenyegetőzik. A saját magának írt üzenetekben többek között arról volt szó, hogy Parkervest megöli őt is és a kislányát is. A zsaruk májusban kezdték gyanítani, hogy valami sántít a Lawson által előadott sztoriban. Az asszony egy olyan üzenettel rukkolt elő, amiben exe azzal fenyegeti, hogy ne merészeljen tanúskodni ellene a bíróságon, egy másikban pedig arról esik szó, hogy egy barátja milyen jól szórakozott, amikor Lawson gyerekét megerőszakolta. 

Ezek után a Facebooktól és a T-Mobiltól elkért adatok alátámasztották a gyanút, hogy Parkervest ártatlan, és maga Lawson áll a trágár, erőszakos üzenetek mögött. (Hogy miért nem ezzel kezdték az egész nyomozást, az teljes mértékben érthetetlen.) A nőt végül egy év börtönre ítélték hamis vádaskodás és hamis tanúzás miatt. Ezen a ponton akár még hepiend is lehetne a történet vége, Parkervest nagymamája viszont nem élhette meg unokája felmentését, a botrány közepette elhunyt. Szabadulása után a Parkervest Texasba költözött a nagyapjával.