A Rolling Stone magazinnak is sodródnia kell a sorozat- és mozifilmiparban egyre nagyobb teret nyerő vámpírkultusszal, így szeptemberi címlapjukhoz fel is kérték az Inni és élni hagyni című sorozat szereplőit. Alexander Skarsgard, valamint a biszexualitását a közelmúltban nyíltan is felvállaló Anna Paquin és vőlegénye, Stephen Moyer - akivel nemcsak a filmvásznon, hanem a valóságban is egy párt alkotnak - meztelenül pózolnak a címlapon, némi vérrel összefröcskölve.
A szemfog maga a pénisz
A 28 éves Paquinnak a forgatások során többször is lehetősége nyílt arra, hogy csábos pillantását begyakorolja, különösképpen igaz ez arra a részre, amiben teljesen pucéron lovagolja meg vámpír pasiját. Bár a sorozatban nem szűkölködik a szexben, Moyer még erotikusabb olvasatot is talált benne: szerinte a vámpír harapása is megfelel egy szexuális aktusnak. Sőt, a színész egyből a legemlékezetesebb közösüléssel, a szüzesség elvételével hozta párhuzamba.
„A vámpír először szúr egy lyukat a szűz nyakba, amit előtte még nem kóstolt más. Ez olyan, mint a szüzesség elvétele - átszakítani a szűzhártyát, vért fakasztani, és meginni a szűz vért. És ott van valami nagyon éles, a szemfog, ami behatol, szívja ki a nedűt, és pumpálja. Ez annyira szexi. Szerintem ez teszi ennyire vonzóvá a vámpírokat” – vélekedett Paquin vőlegénye.
Az Inni és élni hagyni című sorozatban mindenki szexel mindenkivel, legyenek azok hetero- vagy homoszexuálisok, vámpírok vagy vérfarkasok, kutyák vagy emberek. Alan Ball, a rendező az összes nyílást betömeti, a tinédzserekkel pedig nem foglalkozik, mert „tájékozatlanok és irritálóak.” A fiatalabb korosztály ennek ellenére lázas rajongója a vámpírműveknek, na meg a konkurenciának, Robert Pattinsonnak, az Alkonyat-filmek ügyeletes tiniálmának. Olyannyira odavannak kedvencükért, hogy a vámpirizmus már a hétköznapokba is beszőtte magát: ahelyett, hogy a kamaszok kiszívnák egymás nyakát, harapással szentesítik a világ előtt kapcsolatukat. A nyomot hagyó harapás akkor az igazi, ha vér is fröccsen, hiszen az pecsételi meg a kapcsolatot.
A vámpírok csak a figyelemfelkeltés miatt kellenek
Réz András az RTL Klub Fél kettő című műsorának vendégeként fejtette ki, a vámpírok rémisztő mivolta Anne Rice Interjú a vámpírral című könyve után kezdett halványodni, hogy aztán a 20. század végére, 21. század elejére elérjen egy olyan állapotot, amikor a vámpírok már nem ijesztőek, inkább vonzóak. „Spirituális lény, akivel a szerelmes nők nem szemfog-verőér típusú kapcsolatot képzelnek el” - fogalmazta meg a vámpír vonzerejét Réz.
Arra a kérdésre, hogy miért nem volt elég egy hagyományos, vámpírmentes szerelmi történet, Réz a következőképpen válaszolt: „Valószínűleg azért, mert jobban odafigyelünk, jobban felkapjuk a fejünket, mert időközben megváltozott körülöttünk a világ. Az egyik, én úgy gondolom, nem feltétlenül pozitív változás az volt, hogy a vér, az agresszió, a rivalizálás és - legjobb esetben is - a vicc világa vette át az uralmat. Elbulvárosodott a filmvilág és az irodalom is. Valami kimaradt a történetből, ami most látszik visszajönni, a romantika, az empátia, az érzelemviharok. Semmi egyéb nem történt, mint az, hogy jöttek az újabb vámpírtörténetek, és az olvasók úgy érezték, hogy igazi szenvedélyek vannak, és nem kellett sok ahhoz, hogy az új vámpírszerzők, akik szinnte kivétel nélkül nők, megteremtsék az új lányregényt, amelyben már nem fehér páncélos lovagok vannak.”
Réz András elmélete persze csak egy a sok közül, amelyek azt próbálják megfejteni, miben rejlik a vámpírfilmek elsöprő sikere. A pszichológusok az identitáskutatással magyarázzák, az Esquire újságírója meg azzal, hogy a nők a meleg férfiak iránti vonzódásukat képzelik bele a vámpíros romantikus történetekbe. A megkérdezett kamaszok egyszerűen csak azt mondják, azért vannak oda az Alkonyat-filmek főszereplőjét alakító Robert Pattinsonért, mert a filmbeli karaktere megtestesíti a lányok minden vágyát: azt mondja, amit a lányok hallani szeretnének, ő az ideális férfi.
Még több a velveten
- Tíz évet kapott a diákjával drogozó és szexelő tanárnőA másik pedagógus bűnsegédlettel megúszta, mert ő csak a 16 éven felüli diákjaival szexelt.
- Taxi viszi a forró teát az utcaseprőknekBudapesti taxicéggel szerződött a közterület-fenntartó, hogy forró teát szállítson fázó munkásainak.
- Popzenében komolytalan a Megasztár 6 zsűrijeA Megasztár 6-ra már meg sem próbáltak olyan zsűrit keríteni, aminek számít a véleménye, ha popzenéről van szó.


Kommentek
2010.08.18 22:28:03puszedli:)
még mindig imáádom. ja és elsőő !
2010.08.18 22:48:41f@szh@rcos
még ha igazi lenne
2010.08.18 22:55:54nukleotid
Szexeltetek ilyen pózban már a szőnyegen?
Kényelmes a csaj térdének?
2010.08.18 22:58:48jrgen
alkonyat PFF. kajak szerettem mielött kitört ez a 'robertpattinson,alkonyatfilm' tiniláz.
de a true blood az már valami ;) amugy ez a címlap pont megjeleníti az egész sorozat lényegét... :D
2010.08.18 22:58:48d'oh
Patiszon Robi
2010.08.18 23:03:43Had
miért photoshop a kép?
2010.08.18 23:05:42nullnick
beteg készítők, beteg fogyasztók
MIÉRT NEM A SAJÁT VÉRÜKKEL VANANK LELOCSOLVA?
FELVÁGHATTÁK VOLNA HOZZÁ A NYAKI EREIKET
2010.08.18 23:58:18FrundsbergW201
Vámpírkodni ősi román szokás.
2010.08.19 00:39:05lacwe
ekkora faszságot.
ilyeneket kell nyilatkozni a tiniknek, ja, te hülyebarom..
2010.08.19 01:37:05Sir Integra
"A tinik által lelkesen üdvözölt vámpírkultusz"
Hogy lépne valaki a pofájukba.
Hogy süllyedtünk ide.
2010.08.19 05:43:14magyar bucó
nukleotid:
Nem kényelmes, de az ember a ledörzsölt bőrrel csak a szex után foglalkozik. Legalábbis egy igazán jó szex esetén.
2010.08.19 08:32:57vivi2
Az Alkonyatot és a True Blood-ot össze sem lehet hasonlítani. Az Alkonyat tényleg a tiniknek szól, míg a True Blood...
Nagyon jó egy sorozat, sokkal jobb mint bármely más vámpíros "alkotás".
Annak idején sokan a kútba akartak ugrani, mert a mesében az hangzott el. Az is ekkora felháborodást keltett?
Nem tudom mit van mindenki kiakadva. Akinek annyi esze van, az csak harapdáljon. Én is ismerek tiniket, olyanokat is akik odavannak a vámpíros filmekért, de még egyszer sem harapdálták egymást.
A tinik nézzék csak az Alkonyatot meg a kis Robertet vagy a Vámpírnaplókat, a felnőttebb korosztálynak marad ez.
2010.08.19 08:48:28sertésmájkrém
"Az Alkonyat tényleg a tiniknek szól, míg a True Blood..."
Más fejletlen létformáknak. :)
2010.08.19 08:50:52konrada
Talán a legfontosabbat kihagyták: a vámpírok ezekben a történetekben mind jóval idősebb, mint a fizikai állapotuknak megfelelő koruk.
Így sokkal bölcsebbek, elegánsabbak lehetnek, mint a korosztályuknak megfelelő halandó, akiknél az az összeszedett kulturális és viselkedési szint hihetetlen, így nevetséges lehet.
2010.08.19 09:00:09satch
ez ám a menzesz
2010.08.19 09:26:01szupergyik
True Blood-ot nem lehet komolyan venni. En alig varom a kovetkezo reszt, mert mindig van valami vicces benne. A tulzasok, a klisek, az idiota megnyilvanulasok... kozben a sztorira meg megiscsak kivancsi az ember. Mondjuk, ha nem lenne ilyen, legtobbszor celzottan gagyi, akkor lehet nem neznem.
2010.08.19 09:52:58zolika78
Nekem az abszolút kedvencem a Buffy, a vámpírok réme.
De a True Blood-ot is nagyon szeretem. Az első évadban volt benne egy utalás a Buffy-ra (Jason Stackhouse kérdezte magától, hogy Buffy, miért nem vagy most itt?).
Az Alkonyat viszont rettenetes. Kínoztam magam, és megnéztem az első részt - kár volt.
2010.08.19 10:29:37akikaztmondjákni
Jahaj, de jókat röhögök, istenem!:D
Fú, de jók vagytok!
2010.08.19 10:29:52nullnick
hát én
a
MACGYVERT-t
szerettem
2010.08.19 11:06:57pam(L)
AZ alkonyat egy nagy rakás giccses szar. nézhetetlen pedig abba a korosztályba tartozom akiknek elv szól. de a true blood az egy más dolog. Jók a karakterek, van cselekmény, van benne szerelem is persze de nem annyi h hányjál tőle. Sztem a szereplők is jobban néznek ki mint ez a patiszon kölök. Pam, Jessica, Sookie, Bill stb...jah de persze a legszexisebb Eric:D
2010.08.19 11:09:34jewel79bp
konrada-val értek egyet: ezek a vámpírok azért tetszenek a nőknek, mert bölcsebbek, okosabbak, mint a normális hétköznapi férfi (sok-sok nyelven beszélnek, csak úgy mellesleg tudnak autót szerelni és kosarat fonni is) és mindemellett nem szakbarbárok, akik éjszaka jönnek haza a családjukhoz és nincs idejük a romantikára, hanem a nővel is törődnek. Valljuk be, ez a való életben nincs így: vagy egy pasi romantikus, de akkor nincs pénze, nincs jó munkahelye, vagy van pénze és okos is, de akkor az idejét a munkájával tölti meg a tormateremben és nem a nőjével. A vámpírok így egy testben kínálják azt, amit a nők csak vagy-vagy kaphatnak meg a való életben.
2010.08.19 13:06:04Breka
Én láttam is és olvastam is angolul mindkét sorozat összes kötetét. Az alkonyatból az utolsó kötet egyedül, ami tényleg jó, felnőtteknek is. Nem a tini-szerelem szál miatt, hanem mert nagyon érdekes,ahogy a csajból vámpír lesz. Mármint ahogy megéli a változásokat.
A True Blood-nál meg nekem az a bajom, hogy a tv sorozat köszönőviszonyban sincs a könyv sorozattal. Ha a film itt ennyire tetszik mindenkinek, akkor egyenesen oda lennétek a könyvekért. Mindegyikben megvan a sikeres koktél: Sookie valakivel sokszor lefekszik, és valaki mindig meg akarja ölni. Ja, és szegény csajt mindegyik kötetben legalább egyszer jól elverik vagy kínozzák, hogy éppen aktuális pasijának betegyenek. A tv sorozat túlságosan kilúgozott lett, gondolom, hogy azért még ne éjjeli idősávban kelljen levetíteni.
2010.08.19 13:23:45jewel79bp
Na igen, a True Blood de még a Twilight is sokkal, de sokkal véresebb a könyvben ;) Mondjuk a 3. twilight film is elég vicces lett a terminátorként törő jégvámpírjaival, amikor az eredetiben jó véresen trancsíroznak... ez is a korhatárkarika miatt lett így, gondolom.
2010.08.19 14:02:29Francekellregisztralni
konrada és ewel79bp véleményében van valami....de szerintem a tiniket nem ez fogja meg, hanem az a dilemma, hogy vagy élsz azaz fel kell nőnöd sőt megöregszel és minden más is (pl szerelem is múlandó) vagy minden örök, de akkor nem élsz...sőt elvesztesz mindent ami miatt érdemes lenne örökké élni. szerintem felnőtt korban sem tud mindenki megbékélni ezzel, és tiniként kezdesz ráeszmélni erre.
A vámpíros filmek bája még, hogy az időutazást megoldja fluxuskondenzátor nélkül.
Az meg alap, hogy az ördögnek is megbocsátunk, ha olyan szép mint a főhősök általában, pláne, ha csak egyszer is úgy tűnik, mintha nem lenne olyan gonosz.