A szexet vizsgáló tudósok mindenre tudják a választ, német tudósok pedig megválaszolták azt az egyszerűnek tűnő kérdést, miért nyög az ember dugás közben.
A hiperventilációval együtt jár a nyögés
Egy 2003-as hannoveri orvosi magazinban a német tudósok a hiperventiláció és a nyögés kapcsolatát mint élettani funkciót vizsgálták meg szex közben. A vizsgálat során kiderült, hogy a szexuális légyott tipikus élettani reakciómintát vált ki minden egyes embernél. Szex közben a légzés gyorsul, a pulzusszáma megemelkedik, és ahogy a légzés egyre szaporább, a nyögések, sóhajok teljesen természetesen szakadnak fel az emberből, amíg el nem éri az orgazmus szintjét. Ekkor az egész szervezet csillapodik, lassul a légzés, a pulzusszám, és a vér egyenletesen eloszlik a szervezetben. A szexet kutató tudósok a hiperventilációnak tudják be a nyögést. A Velvet megkérdezte Dr. Rusz Edit szexológust, mi a véleménye arról, hogy pusztán testi folyamatoknak köszönhető a nyögés az ágyban. “Van egy felfokozott izgalmi állapot, és vele kapcsolatosan sok-sok negatív folyamat: a keringés felgyorsul, a szívritmus felgyorsul, tehát mindenféle olyan dolog, ami a vegetatív testi működéssel összefüggésben van" – nyilatkozta a szexológus és hozzátette, nem csak a testi folyamatok miatt nyög az ember szex közben.
A nyögés tudatalatti reakció és osztályzás is
"A másik az, miután nagyon kellemes élményeket él át az ember szex közben – gondoljunk az izgalmi állapotra, vagy az orgazmusra –, ezek a testi vegetatív folyamatok hang formájában is elhagyják a testet. Összepréselt hangok által jelenik meg az élvezet különböző foka, és mindenképpen megjelenik akkor, ha a szexuális együttlét normális ütemben megy, azaz nemcsak nemcsak biológiai kielégülés formáját élik meg a párok. Harmadrészt pedig a nyögés tudatalatti reakció, hogy a másik számára megfelelőképpen érzékelteti az ember, hogy milyen szinten áll, hova jutott el. Ha nem is osztályzás, de nagyon pozitív megerősítése annak, hogy gyönyörű vagy drágám, isteni vagy, és tökéletes élményt tudsz nyújtani. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a férfiaknál a sperma kijutása a szervezetből és bejutása a hüvelybe a szexuális aktus végén egy megerőltető érzés, annak ellenére, hogy csodálatos élményeket vált ki a férfiaknál is. Ez egy hatalmas nagy robbanásos feszültségoldás, és többnyire hanggal kíséri a férfi” – mondta a Velvetnek Dr. Rusz Edit.
Szex hang nélkül
Ép ésszel belegondolva, nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, a testi folyamatok következményeként is nyög az ember szex közben. Elég csak arra gondolni, hogy ha az ember dugás közben nem akar nyögni, mert a szomszéd szobában meghallhattják, akkor visszafojtja a légzését, ritkábban vesz levegőt és minden erejével igyekszik a gyönyört hang nélkül, csak kisebb sóhajokkal elérni.
Az említett német tudósok szerint a hiperventilálásnak köszönhető az is, hogy dugás közben egyfajta transzállapot lép fel, de ez veszélyes is lehet. Azok, akik a fulladásos orgazmus megszállottjai, a légzéssel játszadoznak, a levegő visszatartásával oxigénhiányos állapotot idéznek az agyban, ez pedig akár ájuláshoz is vezethet.
Még több a velveten
- Bevonzotta az ország önjelölt sztárjait az X-FaktorNegyedszerre is mindenki szerepelni akar a műsorban, néhányukat meg is énekeltettük. Készüljön fel, bődületes videó.
- Amikor az öngyilkos megtalálja gyilkosátA feleségét megölő, és kamion alá hajtó férfi nem foglalkozhatott azzal, árthat-e is öngyilkosságával.
- Ki a Star Trek univerzum legjobb csaja?Vajon a piros miniruhás Uhurák lenyomják-e a testre simuló overallokban feszítő színésznőket. Ön dönt!
Hozzászólások
2011.02.16 20:36:29Pál utcai fiú
életemben nem röhögtem olyan jót, mint ezen a pár kommenten...
2011.02.16 20:38:31sunabajnok
hát fiam, szívemből szóltál:)))
kezdem kapiskálni mi is lehet a sex:)
lécc további felvilágosulásomat folytatni, mert leszállt az este, és az ember mindjárt alszik, de én közben gyakorlatoznék....
2011.02.16 20:39:31Husi_Laci
2011.02.16 20:27:57béla98
nem mindenki olyan szerencsétlen mint te. az oldal nélkül is világos mit kellett volna tenned: kicsit sportolni, keresni melót, frizurát és stílust váltani valami nő (nem anyád) tanácsát kikérve. szórakozóhelyeken részeg picsákon edzeni majd később józanokon
ennyi! és ingyen.
2011.02.16 20:40:33sunabajnok
Drága bélám!
neked nem mondta a szomszéd macska, hogy dugni nem szabad otthon????
ergó a lakás nem a tied. és tutira nem kopaszodsz, mert akkor azt is írtad volna, hogy nős vagy. /az enyim má kopaszodik pedig nem is vagyunk házasok:)))/
2011.02.16 20:40:57VRbagoly
Béla98: nincs undorítóbb azoknál a férgeknél, akik azokat akarják lehúzni, akik a leggyengébbek, a legkiszolgáltatottabbak.
2011.02.16 20:43:33sunabajnok
te béla! a 98 az iq-d vagy mindössze 13 éves vagy??
2011.02.16 20:46:47Obi Wan
baszás vagy kúrás, de semmiképp sem dugás.
2011.02.16 20:47:28fec2000
A nyögés nem nagy szám, ám a SIKOLTÁS!
Amikor tudod, hogy a szomszéd szobában is tudják, hogy...
2011.02.16 20:52:00sunabajnok
...hogy??? horrort nézel?
engem akkor hallottak utoljára sikoltani, amikor leforráztam magam, másnap persze simán azt hihették domina vagyok :(
2011.02.16 20:52:58epres trombozis
Ehhez hozzá kell tenni, hogy a férfiaknál a sperma kijutása a szervezetből és bejutása a hüvelybe a szexuális aktus végén egy megerőltető érzés, annak ellenére, hogy csodálatos élményeket vált ki a férfiaknál is. Ez egy hatalmas nagy robbanásos feszültségoldás, és többnyire hanggal kíséri a férfi” – mondta a Velvetnek Dr. Rusz Edit.
Edit már csak tudja milyen érzés...
2011.02.16 20:53:25HoneyWell
A Velveten a kommentek sokkal szórakoztatóbbak mint néha a cikkek...big lájk!!!!:D
2011.02.16 20:56:57gigicske
amikor a szomszédasszony faluhelyen előre köszön... ;)
2011.02.16 20:59:16sunabajnok
megkérdeztem az embert, én miért nyögök közben. ő meg aszonta azért, mert mindig felcseszem magam amikor azt kérdezi "mi van, nem jó" és inkább nyögök.
2011.02.16 21:05:47béla98
most mi a bajotok? nem tudtok csajozni, aztán mégis nagy a pofa?
ahelyett, hogy itt oltanátok engem, a megmentőtöket...inkább engem osztatok, úgy, hogy még csajotok sincsen! lárifárik vagytok mindannyian!
2011.02.16 21:07:35soproni1
A Buteyko-féle légzés terápia szerint az étkezés, erőltetett sport, szex, stressz hiperventillációhoz ( túllégzés ) vezet, ami hosszútávon asztmát, allergiát, magas vérnyomást okoz. Gyerekeknél a szájon át történő légzés is ilyen betegségeket okoz.
Azt javasolja, hogy ezen tevékenységek után lassítsuk a légzést és csak orron át lélegezzünk be-ki.
2011.02.16 21:09:24bloodfeud
Én akkor nyögtem a legnagyobbat, amikor F1-et néztem dugás közben és a csajom hátranézett, meglátta Bernie Ecclestone-t a képernyőn és volt pofája megkérdezni, hogy "Ki ez a vén kuvik?!".
2011.02.16 21:12:34Színes Géza
Miért nyög az ember Index olvasás közben?
2011.02.16 21:13:14LightBringer
Nagy vagy béla98! :D Csipázom, amikor egy hozzád hasonló troll miatt megőrül az egész fórum. :D
2011.02.16 21:13:47Pamacsos Puncit Pistinek
Vazze, mi sem nyögtünk, de még a csaj se, pedig kapta két helyről is.
2 napos szex a haverommal és a feleségével. Csak akkor volt nyerítés, amikor belerúgtam a kisszekrénybe. :)
2011.02.16 21:13:54brekek
Béluci! Korán kezdted! Már csecsemőként? Pfuj rondababa! Vagy valaki segitett??
2011.02.16 21:16:05béla98
gyengébben kedvéért, én nem fizetős lányokról beszélek..a barátnőm nem kurva!!!!!!
csak találtam egy fasza oldalt[link] ami segített nekem megtanulni a nőkkel bánni. mit nem lehet ezen megérteni? ???? személyeskedni persze tudtok...
ha ennyire okostojások vagyok..akkor azt mondjátok akkor mivel szólítjátok le a lányt a ruhaboltban???
2011.02.16 21:18:21Kivlov
"...akit ma megdughatsz, ne halaszd holnapra..."
2011.02.16 21:20:03Kőfej
Te Bíla, de szípen fogalmazó!
A ruhaboltban? Veszek neki egy 80.000 forintos
ruhácskát, garantálom, hogy este már nyögünk is!
2011.02.16 21:21:55brekek
Hát azzal, hogy: ruha vaan? Mert én vennék! Na ettől rögtön hanyattvágja magát! Egy próbát megér!
2011.02.16 21:22:30Husi_Laci
2011.02.16 21:16:05béla98
gyengébben kedvéért, én nem fizetős lányokról beszélek..a barátnőm nem kurva!!!!!!
DE. minden nő kurva :).
amúgy minek szólítanánk le bárkit ha van nőnk? te mire mész a tudásoddal? van nőd, kész-passz, csaláshoz balfék vagy. túrós szegény, gombás de a tiéd :D
2011.02.16 21:23:05kacsa!
Béla húzz má' anyádba...
2011.02.16 21:24:03sunabajnok
te béla! ha leegyszerűsítem, engem az ember turciból szedett össze. és tudod miért? mert amit megspórolt pénzt az otthoni semmittevésnél játék közben, nem akarta elcseszni kurva drága ruhára.
és képzeld!!!! albérletben is szerettem..... de jött a válság, oszt vettünk mi is.
2011.02.16 21:24:05reeingre
Béci, vazz... Ritka randa egy nímand lehetsz, ha 27 évig nem jött össze senkivel. Főleg, hogy a "teccő g*ci osztán szopol-e" szöveg is 10% hatékonysággal szokott működni.
2011.02.16 21:24:52brekek
Mér' húzzon, aranyos nem?
2011.02.16 21:27:03kertészrobi
Ühh! Ahh! Áuu! Au! Jajj! Aaaah!...gyorsítom a lélegzetet...Áhhhh! De ez nem nyögés, mert ha a wc-n nyögünk, ott nem kell gyorsítani a lélegtetet...hogyis ne , hogy több büdöset szívjak be?!
Megállapítom, hogy a nyögés és az élvezéskor kiadott hangok nem illethetők ugyanazon névvel. Erre ki kellene találni egy megfelelő főnevet...az élvezéskor kibocsájtott hangokra.
2011.02.16 21:29:35sunabajnok
basszus! jön a sör az orromon:)))))))))))
béla! én bizisten akarlak!!!!!!
komolyan!!!!
2011.02.16 21:30:12sunabajnok
holnap odamehetek hozzád a bankban, hogy veszel-e nekem egy ruhát?
2011.02.16 21:30:13Fikkentáger
Béla a faszékell így elbonyolítani ezt a dógot.
Méghogy ruhaboltban! Megvárod amíg kijön, oszt máris nem kell azon kecsölni, hogy a ruhaboltban hogyé lehetne leszop..izé..leszólítani. Az ucca már a mi terepünk, odalépsz mellé határozottan hátbavered, és öblös hangon megkérdezed: na dugunk? Semmiféle link nem kell ehhez.
2011.02.16 21:30:35Főúr1127
Te Béla, a ruhaboltban ez a menő:
"Ööööö. Anyás! Faszányosan nézel ki gáddzse, MAKKOMRA!" Mindig bejön... :D
Viccet félre téve:
Normális, férfias, magát és nőket tisztelő, egészséges férfinak csajozós internetes oldalak nélkül is összejönnek a dolgok. tapasztalatom szerint csak az elhatározás a lényeg ahhoz már csak egy kis kitartás kell és ha csak egy jó estét akarsz, ha valami komolyabbat, úgyis összejön...
17, nemhogy 27 év alatt...
2011.02.16 21:30:49Martian
Nyőgés szex közben? a párom hangjától majd' megsüketülök! :))
2011.02.16 21:32:53Metal_Storm
Béla!!! TANÍTS MESTER!!! HINTSD AZ IGÉT!!! OSZD MEG VELÜNK HATALMAS TUDÁSOD APRÓ MORZSÁIT!!! KÉRLEK!!!!
2011.02.16 21:33:01sunabajnok
megfejtettem! a béla a kolosi! azt mennyien szopták fél év börtönért.... és neki is négy év kellett hogy péze legyen.
2011.02.16 21:33:57krokodilkönny
nyúl Béla...későn érő típus..van ilyen:)Nem gyors,viszont szőrös.
2011.02.16 21:34:25tesco
A nő azért nyög hogy a faszit megtévessze, hogy nagy a lompos és milyen jó, minél előbb elvehesse a fizetésed, fizetés nap a nő megint aktív lelkes, buta férfi ember te csak eszköz vagy a nőnek a döntés a csaj kezébe van. Te hiába akarsz dugni a csaj nem akar, nem férsz be az oduba
2011.02.16 21:36:16[megmondoember]
@béla98: "gyengébben kedvéért, én nem fizetős lányokról beszélek..a barátnőm nem kurva!!!!!!"
Nem hát, csak oda van nőve a jobb alkarod végére, és öt pici, vézna ujjacska lóg le róla....
2011.02.16 21:36:51Főúr1127
Ja még egy apróság. Szerintem a nyögésnek és a hipervetillációnak nem sok köze van egymáshoz (mármint azon kívül hogy jelen esetben ugyanahhoz az eseményhez köthetők). A párom például szuszog elég keményen, de csendes marad (értsd: NEM NYÖG), ugyanakkor volt olyan csajom is aki határozottan hangosan nyögött meg visított, pedig csak az egyes szájú kis nyílását használtam...
Szóval a németek hülyék. Vajon valami NDK pornógyűjteményből vonták le ezt a következtetést?
2011.02.16 21:38:36béla98
reménytelenek vagytok. Alekoszhoz tudnám régi magamat hasonlítani...és szerintem Alekosznak lesz esze..megnyeri a VV-t..és elmegy egy csajozás előadásra..és akkor mindene meglesz végre. mint ahogy most nekem is :)) csak irigykedtek itt rám...anyám is mondta, hogy ha sikeres leszek végre, akkor sokan lesznek majd irigyek..meg majd fújolnak rám. tessék..anyám jóslata bevált!!!
2011.02.16 21:41:03Sicc
Nem csak szex közben nyög az ember. teljesen hülye az ok-okozati tévfejtegetés.
Bármilyen fizikai megterhelés közben nyög az ember -még ha nem is hangosan. Sőt, még akkor is ha csupán szellemi tevékenységet végez.
De hogy miért, azt ezen a fórumon nem fogom elmondani, mert méltatlan erre.
2011.02.16 21:43:32Főúr1127
Béla, ha már ennyire sikeres vagy akkor a figyelmedbe ajánlok egy apróságot (még sikeresebb lehetsz ezáltal):
Az irigység háromféle ember indoka egy olyan helyzetre ahol negatív kritika éri:
1, Az ostobáé (illetve a provokátoré)
2, Az önkritika nélkülié
3, A lelki szegényé, aki más érzést nem ismer, mert csak ezt gyakorolja
A kivetítésről hasonlóakat tudok csak mondani.
Élj boldogan asszonyoddal, minden normális ember azt teszi. Ha szerinted nekünk nincs, akkor örülj hogy több vagy nálunk, nagy ívben leszarjuk egy hozzád hasonló vesztes véleményét. Ég áldjon...
2011.02.16 21:43:55tesco
béla98 te vagy nők bálványa a női hálok álma? minden nőnek a pénzed kell ez lehet aa feleség lehet a barátnőd egy kutya
2011.02.16 21:48:30flippant
A növekvő adóterhek alatt is nyög az ember...
2011.02.16 21:51:48kaszablanka
Béla te olyan csúf lehetsz hogy mielőtt megszülettél, apád 2 hétig parittyázta a gólyát a pusztában...
2011.02.16 21:52:42nyihah
Az ember akkor is nyög hogyha erősen megterheli a szervezetét, és a szex nem durván terheli meg...
Ennyi erővel kutassák már azt iski, hogy pl a hegymászók miért nyögnek mászás közben...
2011.02.16 21:52:56szárny
verdfc: ne bántsd szegény lenin-fiút. Mit tegyen, ha ilyen mondatokra tud csak önmagával jót tenni? Nagy nyögések közepette, gondolom...
2011.02.16 21:53:03trudy
2011.02.16 21:20:03Kőfej
:) :) :) :) :) Ez nagyon nagy volt !!!
2011.02.16 22:11:37Mitsouko
Nem tudom, hogy TI miért nyögtök, ÉN azért szoktam, mert a berátomnak akkora, hogy csak nehezen fér be.
2011.02.16 22:12:03Nina Skye
en obegatok mint egy szamar, es bofogok is:D
2011.02.16 22:13:00mike-kulas
visítottam a kommentek első felén..a végére kissé lapos lett. A tesco pedig az alját súrolja.
Holnapra kérünk egy tanulmányt arról, hogy miért fingik a pina.
2011.02.16 22:13:38mike-kulas
???
2011.02.16 22:17:35Főúr1127
@mike-kula:
Szerintem ha kirántod belőle összecsapódik s aszongya: flip!
Mellesleg egyszerű a magyarázat: amikor berakod, egy kis levegőt is belé tömsz, így ha egy kicsit összehúzódik a leányzó/hölgyemény odabenn, egy adag levegő visszaköszön, ez adja a hangot.
2011.02.16 22:18:51Nándusz
Most már ezt is tudom, hogy a hiperventillációval együtt jár a nyögés, de nem minden esetben, csak ha a nyögés tudatalatti reakció eredménye.
2011.02.16 22:19:06afalujegyzője
Futás közben miért nem nyög az ember? Levegő fogy, pulzus emelkedik, de sem magamon, sem máson nem tapasztaltam még, hogy hasonló hangokat adna ki, mint a cikkben említett tevékenység közben ;)
2011.02.16 22:19:10gabbor
2011.02.16 19:52:06béla98
Bélus! ez egy iszonyat szar reklám volt...
2011.02.16 22:31:04Mitsouko
Futás, biciklizés közben is fogy a levegő, emelkedik a pulzus, de akkor nem nyög az ember. Ha birkózol vkivel,szintén fogy alevegő, emelkedik a pulzus, akkor viszont nyögsz. Ha a főnököd közli, hogy kirúg, nem fogy a levegőd, csak a pulzus emelkedik, mégis nyögsz.
Na ezt magyarázza meg nekem vki!
2011.02.16 22:31:38helyszíni zsemle
MÉG SOK ILYEN ÉRTELMES KÉRDÉST, KEDVES VELVET!
2011.02.16 22:50:05tollas
Béla ! Húzzzál már a sunyiba!
2011.02.16 23:07:06vernarancs
Sokkal erdekesebb kerdes, hogy az allatok miert nem nyognek. Pl. a halak.
Az embereknel is csak a satnyak lihegnek meg nyognek. Az igazi ferfi csak neha kozbeszol, hogy "jeah, suck it hard" a no meg "fuck me hard". En igy lattam :D
2011.02.16 23:15:51kerekgabi
És mi van azzal a párral, ahol a nő átadja magát, nyög is, ha úgy adja a sors, a pasi meg visszafog, egy sóhaj sem hagyja el a torkát. Még a csúcson is síri csendben van. No, ezt mivel magyarázzák. Nincs szomszéd!!!
2011.02.16 23:19:50J.Wolfram
@béla98,
én sejtem hogy szoktál megszólítani egy nőt a ruhaboltban:
• drága mama, nem vehetnék én is inkább nadrágot, mint a többi fiú?
• drága nyomozónő, ne vigyenek be, soha többé kukkolok!
• drága doktornő, ne vigyenek vissza, megígérem soha többé nem öltözök női ruhákba!
2011.02.16 23:25:08J.Wolfram
- és azt tudja valaki, a nők miért színlelik az orgazmust?
- mert azt hiszik, a férfiakat érdekli
2011.02.16 23:41:24queensryche
Édes istenem...
2011.02.16 23:42:21mitszolsz
én nem is tudtam h az emberek nyögnek sex közben mert mi nem.
2011.02.17 00:54:22DeToXXX
porex filmekben sajnos túlzásba vixik ezt a nyögés témát. enyhén xórakoztató, de leginkább xánalmas
2011.02.17 05:00:58átlátó
Tehát a Rusz Edit a magömlés robbanásos érzéseiről beszél...értem... ez az Edit asszony ez mindent tud. Akkor most én a menstruációs görcsökről tartanék ennyi erővel egy kiselőadást, anélkül, hogy ezt valaha is átéltem volna, de a csajom majd kioktat.
2011.02.17 06:26:37fec2000
-Asszonaom, lefeküdne velem 1 millió dollárért?
-Öööö.., igen!
-És 10 dollárért?
-No de Uram minek néz ön engem?!
-Hogy minek nézem azt már tisztáztuk, csak az árban alkudozom.
Ennyit a nyögésről
2011.02.17 06:39:42fionna
kétségbeejtő, hogy a nők többségét kurvakategóriába sorolnak, hogy egy ilyen cikken is ez jut eszünkbe...pénzért...
ennyire rosszak a nők?.. avagy ilyen szar világ van..??
persze nekem más jut erről eszembe..
2011.02.17 08:12:36luki :)
én reggel 5-kor elég jókat nyögtem :)
jól esett... és nem a wécé-n :P
hozzáteszem nem vagyok kurva és nem fizettek ezért semmit!
2011.02.17 08:20:31kieltribi
lukii:)
ha fizetnek erte akkor is nyögsz:)
probáld ki,persze reggel 5-kor a kutya se jön:DDD
2011.02.17 08:26:57luki :)
nem kell, hogy jöjjön, az enyém ott fekszik mellettem :D
2011.02.17 08:30:59Husi_Laci
2011.02.17 06:39:42fionna
miért rossz hogy kurva a nő? jó az!
2011.02.17 08:34:4051e
Rusz Edit, beszarok :)))))))))))
mekkora fos!
amúgy ez a cikk is a semmiről szól
2011.02.17 08:41:04kieltribi
luki,az enyem is mellettem,299eu volt es swarovski is van benne:DDDD
2011.02.17 08:44:33luki :)
:DDD elég drága "pasid" van :DD
Én csak kajával fizetek érte :DDD
2011.02.17 08:48:15Nina Skye
ribikem, mi lett a szerelmeddel?!
2011.02.17 09:54:48alfonZINA
Olyan szép magyar szó ez a "dugás". Abszolút átéléssel adja át a szexuális aktus szépségét.
Esetleg javaslom, hogy máskor használja a T. "újságíró" a reszelés, kamatyolás, fűrészelés, töcskölés, prütykölés, és digidugi szavakat is.
A szeretkezés szót még véletlenül sem! Undorítóan trágár.
2011.02.17 10:48:32Upuaut
Miért nyög sok ember szarás közben ?
2011.02.17 10:55:06Coset<3
a
2011.02.17 11:24:23Cucli
én arra lennék kaváncsi, hogy a német tudósok hogyan mérték ezt fel?
ott álltak az ágy lábánál, és közben jegyzeteltek?
esetleg kikérdezték a szomszédokat?
2011.02.17 11:31:14fionna
2011.02.17 08:30:59Husi_Laci
persze, de a szó jó értelmében, akkor nincs baj
2011.02.17 11:44:57Dr. Körömlakk ®
olyan ez a béla, mintha lenne 5 diplomája...
2011.02.17 14:33:11Bunkoo
Bazzeg csapágyas lett az egerem mire végig görgettem!
Tényleg milyen hülye dolog nyökögni dugás közben de azért JÓ DOLOG :d
2011.02.17 14:38:25Bunkoo
Te Béla agyadra ment a 27év faszverés,de azért a csajod mellet a ruhaboltban nem állsz le csajozni az eladóval ugye?
Gyík arcúú
2011.02.17 14:46:50Bunkoo
Most arra gondolok hogy a blogomról ki tiltanak.
De akkor most írhatok valamit a Béciről?
2011.02.17 19:17:27ILLUZIO30
Sunabajnok te egy állat wagy hallod :D:D:D bepisilek a kommentjeiden... :)))) Ossszad a Bélát :D:D:D
2011.02.17 20:31:06Pamacsos Puncit Pistinek
Én meg néha úgy keszegelek, mint a nyulak.
A végén dobbantok!
Na ez most miért van? :)
2011.02.17 20:48:38ILLUZIO30
Nagyon kemény newetek wan :D:D:D ez a pamacsos pl. hogy jött ki???? :D
2011.02.17 22:36:51svanu
Abból tudni, hogy az itt kommentelők nagy része otthonülő dagadt senki, hogy a tök nyilvánvaló iróniát sem veszik észre Béla kommentjeiben. Szánalmasak vagytok.
Husi_Laci te meg valld már be hogy életedben nem láttál nőt, mert mostmar kezdem azt hinni hogy a melegségedet is kompenzálni akarod a kisebbségi komplexusoddal.
2011.02.18 08:38:21luki :)
svanu :))
2011.02.18 10:35:07ILLUZIO30
.....
2011.02.18 10:35:43ILLUZIO30
hm..