Megnéztük hogyan forgat Kovi Geronazzo Máriával és tíz helyett kilenc fiúval pornófilmet. A szerepért az asszony fizetett, méghozzá nem is keveset, de úgy érzi megérte, mert kipróbálhatott valami újat. Tanulságként annyit vonhatunk le, hogy a mélytorok nem megy csak úgy, azt bizony gyakorolni kell.

Geronazzo Mária szerdán túlesett élete első pornófilm-forgatásán, amire ő maga jelentkezett Kovinál, sőt információink szerint még fizetett is a szereplési lehetőségért. A többszörösen plasztikázott asszony a forgatás teljes költségvetésének felét saját zsebéből állta, ami becsléseink szerint körülbelül 1 millió forintjába kerülhetett. Nos, ha ezen a pályán vágyik komolyabb karrierre, akkor érthető a befektetés. Arról, hogy az 50 éves asszonynak milyen esélyei vannak egy sikeres pornókarrierre, Kovit kérdeztük meg a forgatás után, aki némi hezitálást követően rendkívül diplomatikusan válaszolt. „Az igényektől függ, hogy felkérjük-e Máriát további filmekre. Ahhoz képest, hogy élete első ilyen munkája volt, jól csinálta, de azért profinak nem mondanám. Majd kiderül, hogy ez mennyire érdekli az embereket." Kovi még azt is elárulta, hogy nem véletlenül találták ki a nem mindennapi összeállítást, hogy tíz pasi legyen egy nőre. "Mária azt kérte tőlem, hogy állítsam nagy kihívás elé. Tíz pasi szerintem annak számít."

A forgatás egy budakalászi családi ház nappalijában zajlott, ahol a „színpadi” berendezést egy piros színű bőr ülőgarnitúra tette ki. A produkció eszközigénye sem volt túl nagy, hiszen egyetlen rózsaszín vibrátor elég volt, és az is csak az első rövidke felvezető jelenethez kellett, amikor Geronazzo Mária magát kényeztette a kanapén. Ezután jöhettek a fiúk, akik ekkorra már csak kilencen voltak, mert egyikük nem volt formában és Kovács István haza küldte. Kínos, de van ez így. Kovi kissé csalódott is volt, mert nagyon szerette volna, ha az 50 éves asszonyt tízen szopatják, de miután ez meghiúsult, kénytelen volt beérni kilenc (hellyel-közzel) álló farokkal is.

Mária és a mélytorok

A felvételek megkezdése előtt Kovi rendkívül egyszerű utasítást adott a már rutinnnal rendelkező fiúknak: „A szex legyen kemény, használjuk ki Mária adottságait, a mélytorok is mehet.” Erre a kijelentésre Mária magabiztosan bólogatott, de aztán kiderült, hogy mégsem olyan egyszerű ez, mint ahogy gondolta. Az 50 éves asszony többször öklendezésben tört ki a mélyre csúszott péniszektől. Kovi érdeklődésére, hogy nem durva-e a dolog, a kétgyermekes családanya csak annyit mondott: „Nem durva, csak néha bele akarok fulladni.” Úgy látszik, hogy ezt még egy kicsit gyakorolni kell.

Visszafogott képek Máriáról és a seregéről!

A srácok szorgalmára nem igen lehetett panasz, mert akit éppen nem mutatott a kamera, annak az egyik keze folyamatosan dolgozott, még a szünetekben is. Igazán bájos látvány, amikor hat-hét fiú ül egymás mellett a kanapén sorban, mint a verebek a dróton, a múlt hétvége eseményeiről csevegnek, és közben folyamatosan verik maguknak. A felvételek során is hasonlóan működött a dolog. Mindig az a négy-öt fiú lépett oda a főszereplőnőhöz, aki éppen kemény volt (hogy Kovi szavaival éljünk), a többiek meg a háttérben igyekeztek, hogy partiképessé hozzák magukat.

„Utoljára az érettségi bankettem után dugtam így”

A hosszú forgatási napon akadt néhány mélypont, amikor a keményen dolgozó szereplők kissé elfáradtak és lelkesedésük is valamelyest alábbhagyott, de Kovi nem engedett teret a lazsálásnak. „Stop, megállunk! Utoljára az érettségi bankettem után dugtam így” – illette nem túl fényes kritikával a szereplőket a rendező. A nemek elosztását és Geronazzo Mária száját tekintve nem meglepő, hogy a legnagyobb hangsúlyt az orális szexre fektették, de azért a filmben lesz normál közösülés is. A film csattanója (ha egyáltalán van ilyenje egy pornónak), hogy a végén a kilenc fiatalember majdnem egyszerre élvez rá a nem mindennapi külsejű nő arcára és mellére.

A jelenet és egyben a forgatás végeztével Geronazzo Mária rendkívül készségesen állt a fotósok és újságírók rendelkezésére és még zuhanyozni is csak ezután ment el. Összegzésül annyit mondott, hogy érdekes volt, élvezte és nem bánta meg, bár a végére nagyon elfáradt. Így volt ezzel az egyik férfi pornós is, aki saját bevallása szerint nem gyakorlott a szakmában, még csak néhány filmet tudhat maga mögött. A fiatalember kissé furcsa ízléssel rendelkezhet, ugyanis az ő szájából hangzott el a mondat: "fel tudtam izgulni a nőre".