Szexuális forradalom a küszöbön – ígéri a GirlsRainbow.com weboldal, ami szexuális segédeszközeinek megalkotásakor minden nemű és igényű felhasználóra gondolt. Valamint arra, hogy e kütyük, és egy mozgásérzékelő program közbeiktatásával a saját bőrünkön érezhessük a pornófilmek cselekményeit.

Az egyelőre még csak beharangozó weboldal három olyan szexuális segédeszközt hirdet, amelyekkel új értelmet nyer majd a virtuális szex fogalma. A férfiaknak univerzális, punciként és szájként egyaránt használható Virtual Hole nevű eszközzel kedveskedik, a csajoknak pedig a Virtual Stick és a Virtual Butterfly nevű kütyükkel szereznek örömet. Nemsokára pedig elindul az oldal, ahol ezek segítségével akár orgiázhatnak is a chatelők, sőt akár meg is gazdagodhatnak belőle.

Most azonban még csak az alapfelszerelésnél tartunk: ott, hogy mit tud a Lyuk, a Dorong és a Pillangó. Állítólag sok mindent.

A meglehetősen ronda külsejű, pucérnős tekebábuba rejtett Virtual Vagina névre hallgató eszköz például egy puha anyaggal bélelt, vibráló lyuk lesz, ami a weboldal ajánlása szerint egyszerre töltheti be a száj és a kéz szerepét, valamint „a behatolás kéjét” is biztosítja. Az, hogy épp melyiket, attól függ, mi történik a vele összeköttetésben álló számítógépen: az eszköz ugyanis egy mozgásfelismerő program segítségével a képernyőn látható akcióknak megfelelően stimulál. Ha a filmen orális szex zajlik, a szerkezet ennek megfelelő ingereket ad le, de hüvelyként – és ebből kiindulva nyilván végbélnyílásként is – képes a megfelelő szimulációra.

A lányoknak a Virtual Butterfly nevű eszközzel szerez örömet a gyártó: rondaságban ez sem marad el a Virtual Vagina mögött, leginkább az Alien-filmek valamelyik szereplőjére emlékeztet. A kocsonyásan áttetsző eszköz közepéből kimeredő fallikus szimbólumot a hüvelybe kell vezetni, majd kiválasztani a megfelelő filmet: a Pillangó egyszerre alkalmas a csikló és a G-pont izgatására, valamint közösülés imitálására.

Ezekkel tehát mindkét nem már önállóan is elszórakozhat, de a gyártók jövendőbeli terveinek köszönhetően arra is van lehetőség, hogy az internet segítségével egymásnak szerezzenek örömet. Ehhez jól jöhet a Virtual Stick nevű dorong, amivel ugyan a csajok játszhatnak, de mégsem egyértelműen az ő élvezetüket szolgálja. A mikrofon formájú és méretű eszköz ugyanis az orális aktus ingereit képes érzékelni és közvetíteni a Virtual Vaginát használó partner eszközébe. A fagyizós figurától a mélytorok technikáig tehát bármi bevethető, és a gyártó ígérete szerint a drót másik végén lévő is pontosan fogja érezni a különbséget.

Az eszközök működésének lényege a VCS (Videosequence Code System), ami egy, az eszköz és a DVD-lejátszó vagy számítógép közé iktatott doboz: ez konvertálja egy mozgásfelismerő program segítségével a látványt a játékszereknek adandó utasításokká. Így a filmnézésen kívül arra is van lehetőség, hogy egy webkamera közbeiktatásával akár partnerünkkel, akár a chaten felszedett ismeretlenekkel szexeljünk a valósághű virtualitásban. Innen pedig már csak egy ugrás, hogy virtuálprostikként pénzért áruljuk szolgáltatásainkat: a GirlsRainbow.com beharangozott portálján erre is lesz lehetőség.