Hivatalosan is semleges nemű lett egy ember

2010. március 16., kedd 16:41
A 48 éves Norrie May-Welby az első ember, akit hivatalosan is semleges neműként regisztráltak Ausztráliában. Az egykori férfi a nemátalakító műtétje után sem érezte jól magát a bőrében, ezért lobbizott a korszakalkotó megoldás mellett. Magyarországon nincs mód arra, hogy az anyakönyvi kivonatban a „meghatározatlan nemű” bejegyzés szerepeljen.

Egy brit ember az első személy, akit hivatalosan is semleges neműnek nyilvánítottak, vagyis se nőként, se férfiként nem tartják számon. A 48 éves Norrie May-Welby férfiként született, majd 1990-ben, 28 évesen  vetette alá magát egy nemátalakító műtétnek. Ám nővé válása után sem érezte magát boldogabbnak, ezért úgy döntött, hogy semleges nemű lesz. Abbahagyta a hormonkezelést, és Ausztráliában – ahová 7 évesen költözött – elérte azt, hogy iratain a „meghatározatlan nemű” bejegyzés szerepeljen.

Az ausztrál hatóságok persze eleinte nem járultak hozzá ehhez, de mivel még az orvosok sem tudtak megegyezni abban, milyen nemű pontosan May-Welby, végül beleegyeztek a procedúrába.  "A férfiról vagy a nőről alkotott fogalmak nem illenek rám. A legegyszerűbb megoldás, erre az volt, hogy  azonosítatlan nemet választok" – mondta a világ legelső semleges neműje a The Sun magazinnak. A korszakalkotó döntést lelkesen üdvözölte a brit transzszexuálisok szövetsége. Szóvivőjük úgy véli, sokan vannak, akik nem érzik magukat sem az egyik, sem a másik nemhez tartozónak.

Magyarországon senki nem lehet semleges nemű

Kérdésünkre, miszerint Magyarországon mit kell tenni akkor, ha semleges nemet akarunk hivatalosan regisztrálni, a IV. Kerületi Anyakönyvi Hivatal munkatársa azt a választ adta, hogy a jelenlegi jogszabályok ezt nem teszik lehetővé, és tudomása szerint még nem is volt olyan ember, aki ezzel a kéréssel fordult volna hozzájuk.

A nem megváltoztatásra (nőből férfivá, illetve férfiból nővé) irányuló eljárás (név, illetve anyakönyvi bejegyzésben történő megváltoztatását) engedélyezésének kérelmét egyébként az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz és/vagy az EüM Egészségpolitikai Főosztályához kell benyújtani. Csatolni kell hozzá egy pszichiáter szakorvos és egy klinikai szakpszichológus által készített szakvéleményt. Ezenkívül urológus/nőgyógyász szakorvos szakvéleménye szükséges. Az Egészségügyi Minisztérium a szakvélemények alapján ezek után a nem- és név megváltoztatása tárgyában szintén egy szakvéleményt hoz. Ennek birtokában az igazságügyi tárcához fordulhat a kérelmező. Az anyakönyvezési eljárás végül a minisztérium kezdeményezésére indul meg.

Kommentek

  • 2010.03.16 17:58:43magyar bucó

    És akkor most az uszodában külön öltözőt is csinálnak neki?

  • 2010.03.16 18:00:08magyar bucó

    Vannak ennél közelebb is, akik elé példaként kellene állítani.

  • 2010.03.16 18:02:43Illumination

    Akkor ha jól látom a semleges neműeknél nem ciki a hónaljkutya.

  • 2010.03.16 18:05:15Atro

    Íme egy újabb, eddig még felfedezetlen szavazói célcsoport a Szabad Demokraták Szövetsége nevű párt számára...
    Nagy "kár", hogy már gyakorlatilag nem is létezik SZDSZ. Pedig mekkora "kámingáut" lett volna a soron következő ratyi fesztiválon egy semleges nevű államtitkár vallomása az egybegyűltek előtt. :-)

    Komolyra fordítva ilyenkor azt érzem, hogy mégiscsak a megboldogult Nagymamámnak volt igaza, aki már közel két évtizeddel ezelőtt is azt vallotta, hogy a Föld megérett a felrobbanásra.

  • 2010.03.16 18:07:39zulu

    rotten: Ez még nem olyan nagy gáz, csak nem szabad not null-al deklarálni a mezőt. :-)

  • 2010.03.16 18:08:11Sasszem20

    Hátrányos megkülönböztetés miatt feljelentenék minden munkáltatót, mivel csak női és férfi WC érhető el a cégeknél. Itt a lehetőség a gazdaság fellendítésére: mindenhol ki kellene alakítani egy harmadik mellékhelyiséget is.

  • 2010.03.16 18:09:34VikiMouse

    Nem vagyok ilyen maradi gondolkodású szerintem/remélem, de ha már az én ingerküszöbömet is bizergálja egy hír, akkor valami nincs rendben.

  • 2010.03.16 18:09:41Atro

    2010.03.16 18:08:11Sasszem20

    Hmm, ez érdekes kérdés, vajon üríti a vizeletet? Vagy inkább jobb ha nem is tudjuk...? :-)

  • 2010.03.16 18:10:45zulu

    Egyébként szerintem ez nem olyan nagy gáz, mint a nemváltoztatás.

    De attól mindig lever a víz, hogy már nem minden nő született annak. :-(

  • 2010.03.16 18:12:00hipokrita

    Érdekelne a semleges nemű testének anatómiája, az legalább érdekes, nem úgy, mint hogy Magyarországon miért nem lehet ilyen borzadvány.

  • 2010.03.16 18:13:48Alil

    Milyen jó neki! :-)
    Kivéve, ha mint nő kapja meg a fizetési csekkjét... tényleg, érdekérvényesítésben nyilván nehéz dolga lehet, mivel egyedül van...

  • 2010.03.16 18:14:00prometheus_X

    Az a szép a Velvetben, hogy összehozza a lelki nyomorékokat: a cikkekben tárgyalt lelki nyomorék hatására ideözönlenek az őt meglincselni vágyó többi lelki nyomorékok.

    Gyönyör a szemnek... ^^

  • 2010.03.16 18:22:00Alil

    Sasszem20: egy ilyen szabad szellem ott pisil, ahol kedve tartja:-)
    (Én is pisiltem már a férfi wc-ben néhányszor nő létemre - mert képtelen voltam végigvárni a kígyózó női sort... mondjuk nem örültek nekem, de én se nekik:-))

  • 2010.03.16 18:23:22MGee

    Akkor ha rá hivatkoznak az ausztrál hatóságok (angolul értelemszerűen), akkor az 'it' személyes névmást használják. Jól gondolom? ^^

  • 2010.03.16 18:25:58yola

    ha 1x fasza vót férfi nem? most 1 állat lett, aki még a faxát se tudja kiverni! Mi a faxnak él,mi öröme van az életben, de most komolyan!Tudom nem csak a szexről szól az élet, de akkor is... basszus!Kíváncsi leszek mikor olvasunk az öngyilkosságáról! Nem is tudom, hogy sajnáljam-e vagy mi...beteg állat!

  • 2010.03.16 18:26:51Atro

    2010.03.16 18:22:00Alil
    Ez a halálom, amikor a nők bepofátlankodnak a ffi. wc-be, és ezért a férfiak kiszorulnak a nekik fenntartott klotyóból. Jártam már így, hogy egy csoportos kirándulás kapcsán megállt a busz egy pihenőhelyen és a női létszámtöbbség miatt elözönlötték a ffi. klotyót is és közölték, hogy várjunk ameddig ők végeznek. Röhej...

  • 2010.03.16 18:29:34majdlesz

    Hát ennek se melle, se töke, zavarba ejtő az egész. Még csak nem is a szex, de a szeretet??? Lehetne felhőtlenül szeretni??? Én biztos kevés vagyok, de nem tudnám.

  • 2010.03.16 18:33:52majdlesz

    Na még egy gondolat. Más az aki a természet furcsa tréfájaként születik hermafroditának, de aki egészséges teljes nemi berendezéssel születik akár férfinak, akár nőnek, aztán egyik sem tetszik neki, ott a fejében van a hiba. A szex az kell. Nekem legalábbis. Ez a szerencsétlen azt sem tudja hogy férfit vagy nőt akar.
    Nekem hál'Istennek csak annyi a gondom, hogy miből fizessem a számlákat.

  • 2010.03.16 18:37:48Mileston3

    És ha én jobban érezném magam egy ló bőrében, akkor engem nem tudnak átoperálni.

    Szemét egy világ, utálok mindenkit XDDDD

    Az ilyet meg nem kéne lelőni, csak akkor kellett volna egy kijózanító pofon, amikor ezt kitalálta. Még szerencse hogy nem tud szaporodni, a gyerekét is erre biztatná hogy műtesse meg magát, aztán ne tetsszen neki, sőt ezzel még híres is legyen és kaszáljon egy csomó pénzt? Brooááááfff

  • 2010.03.16 18:37:57Alil

    majdlesz: miért a szex a nemiszerv függvénye? ugyan!

    Atro:
    bocs, de pont erről van szó: igazából minek férfi meg női wc külön? elég egy semleges, vagy koedukált (piszoármentes) és kész.

  • 2010.03.16 18:41:18magyar bucó

    A szex élvezetéhez (orgazmushoz) kell a nemi szerv. Ez (it) erre képtelen.

  • 2010.03.16 18:42:37vlgymir

    Van y kromoszomaja, vagy nincs neki. Ez itt a kerdes. Szerintem ez a cikk egy szuperkacsa.
    Valaki az elejen kerdezte, hogy angolul hogy hivatkoznak ra szemelytelenul, megmondom: (s)he

  • 2010.03.16 18:43:01magyar bucó

    majdlesz:

    Minthogy sem heréi, sem petefészke nincs (a hormonkezeléssel meg felhagyott), nem hiszem, hogy különösebb szexuális vágyai lennének.

  • 2010.03.16 18:45:03magyar bucó

    vlgymir:

    Nem személytelenül, nem nélkül. Nem she or he, mert ezt rövidítik (s)he formában. A semlegesnem "it".

  • 2010.03.16 18:47:36odamondó

    LEhet még valahova süllyedni?

    Mellesleg most a semleges neműség alatt mit ért? Hogy akkor ő innentől se nővel se férfival nem szexelhet? :D Pszichiátriára az ilyen embereket segítségre van szükségük.

  • 2010.03.16 18:47:46Auguszta Romanova

    Milyen hulye, levagta a farkat, pedig az olyan jopofa es vagany szerv. Ha nekem lett volna farkam ,biztos megbecsultem volna, nem vagtam volna le, meg akkor sem ha kicsike.

  • 2010.03.16 18:52:01CSÉ

    Ha ez valóba a szó szoros értelmében KORSZAKALKOTÓ, akkor tényleg kezdek rosszul lenni, de remélem csak stilisztikai tévedés volt.

  • 2010.03.16 18:54:53Kelly és a szexi dög

    Mi az, hogy nálunk nem lehet? Mindenkinek joga van semlegesnek lenni!

  • 2010.03.16 19:01:07CSÉ

    magyar bucó: Igen, kell neki, közvetlenül a delfineknek fenntartott WC-k mellett.

  • 2010.03.16 19:01:46testlife

    Kedves hozzászóló!

    Előre szólunk, hogy a hozzászólásokat moderáljuk, az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő kommenteket előbb-utóbb töröljük, a rendszeresen ilyen hozzászólásokat írókat blogjainkból legnagyobb sajnálatunkra ki is tiltjuk. Kérjük, gondoljon erre, mielőtt elküldi hozzászólását.

    Köszönettel:
    a Velvet szerkesztősége

  • 2010.03.16 19:03:33Sasszem20

    Annyira randa volt férfinek, hogy egy nőnek sem kellett. Gondolta, hogy átoperáltatja magát, de nőnek még rondább, így a férfiaknak sem kellett. Jó, akkor gondolta, semleges nemű lesz, így viszont már a kutyának sem kell ==)))

  • 2010.03.16 19:09:54Pacman

    MrésMrs egyben. Férfiakat, vagy a nőket kívánja? Vagy az öb@szás tipikus esete forog fenn?

  • 2010.03.16 19:10:12987

    Jobb lenne ha a kenguruk visszavennék a hatalmat.
    Ezt az aberrált barmot és azt is aki ezt engedélyezte meg lapáttal kezelgetném.

  • 2010.03.16 19:13:20huong

    Aszittem elokerul az 'emo' kifejezes is.
    Megint konnyesre rohogtem magam ejszakai maganyomban a kommentek jo reszen. Es meg azt mondjak, hogy siros szaju nemzet a magyar.

    Az aggodalomra okot ado reszet azonban nem nagyon feszegettetek. Ez a ficko magaban talan ongyilkos lesz par ev mulva. A jogi kategoria, amit magaval hozott, az lehet razos a kesobbiekben, es durvan visszaelhetnek vele, kulonosen, ha raallnak es szervezetten teszik. Az ugy a kisebbsegvedelem es a mas egyeb erdekesen alakult kerdeskor, a "divatos urbanista problemak" korebe tartozik. Csiki-csuki malomjatek lesz belole, ami veszelyes.

  • 2010.03.16 19:17:13huong

    Megneztem a kepeket. Hat - egyiken sem dolgozik.

    Akkor mar inkabb Ms Garrison a South Parkbol :)

  • 2010.03.16 19:20:02pentye

    érdekes.
    titeket miért zavar ez ennyire?

  • 2010.03.16 19:21:55magyar bucó

    Mert jövőre már nálunk is lesz.

  • 2010.03.16 19:23:47pentye

    és tudsz ellene tenni? vagy agyonütöd gumibottal?

  • 2010.03.16 19:27:56kcuf

    beteg.gyári hibás.

  • 2010.03.16 19:31:47yola

    Sasszem20 :-D

  • 2010.03.16 19:31:53magyar bucó

    pentye:

    A nemi szerv levágása csonkítás és mint ilyen, tilos. Ezekután nem keletkezik ilyen izé.

    (Ha életmentő beavatkozásról van szó, akkor természetesen el lehet távolítani szerveket. Ez nem volt az.)

  • 2010.03.16 19:36:29Animacs

    2010.03.16 17:06:47Abdab
    én is épp ezt akartam kérdezni. amúgy meg: és most akkor jobb neki, h. nem az szerepel az adataiban, h. "férfi", se hogy "nő",hanem ,h. semleges? na és? változott tőle valami?

  • 2010.03.16 19:42:39Animacs

    2010.03.16 18:22:00Alil
    na, ez velem is előfordult, bár volt, h. véletlenül (nem találtam a nőit, mert valami nagyon okosan teljesen más helyre rakták, mint a férfit)l. valamint olyan is volt, h. a törzshelyünkön fiúkat találtunk a női vécében (ott volt szabad, és ez csak ilyen egyklotyós volt, piszoár nem)

  • 2010.03.16 19:45:25mpisti

    Angolul tényleg érdekes lehet, hogy it-et használnak rá. De egy netes regisztrációnál mit jelöl meg nemeként? Vagy miatta át kell alakítani az egész internetet?

  • 2010.03.16 19:45:25Lewyke

    Azt mondja, nem érzi magát nőnek, de férfinak sem! De EMBERnek??????:((((

  • 2010.03.16 19:46:56intercisa

    jövőre zsifin lesz, de most tényleg egyesek szerint EZT(mert ugye semleges) agyonütni ugyan annyira beteg mint semlegesnek lenni ? asszem van itt gond dögivel...
    (nem vagyok radikális vagy ilyesmi csak szerintem nem volt feltétlenül hülyeség a Tajgetosz...)

  • 2010.03.16 19:55:03uniball

    Alil: De most tényleg, ha rád jön a szapora és nagy dörgős barna maci kikívánkozik, Te tolnád egy koedukáltban? Én nem szeretném hallgatni ahogyan egy csaj reccsent a szomszéd kabinban. Az olyan kiábrándító. A kis dolog még elmegy, de vannak nagyobb dolgok is, és szerintem a csajok ezen jobban beparáznak (sok lenne a szerencsétlen székrekedéses koedukált wc-re járó).
    Álljátok szépen ki a sorotokat, mert ha jön a rettenet majd én is beszáguldok egy tömött női toalettbe és szétrebbentek mint a verebek... Na ugye.

  • 2010.03.16 19:59:04chillking

    szerintem például nagyon szép.Jól néz ki,nah!

  • 2010.03.16 20:01:19yola

    Most kezdem felfogni! Most ennek farka volt de levágatta, lett pixája, azzal akkor mi lett, Bevarratta? Hugyozni még tud?:-) Világosítson már föl valaki, nem vágom ezt a témát:-)))))))))

  • 2010.03.16 20:08:42öregmogyi

    informatikai szempontból ez egy szörnyű bűntett! A neme (sex) rubrikába már nem csak true/false kerülhet egy ilyen marha miatt.

  • 2010.03.16 20:17:41chillking

    @yola nem ÉRZI egyiknek se magát,nem kíván se faszt se pinát,csak segglyukat nyalni körbe kőrbe

  • 2010.03.16 20:25:16yola

    Tényleg segglyuka még maradt,de csak őt nyomják...de jó lehet...el nem tudom képzelni hogy hogyan telik el 1 napja 1 ilyen ÁLLATNAK.. nem emberi módon az biztos,, egész nap a buzi bárba-ra készülődnek!!!!!! ,, jaj ma fiú legyek, vagy lány? Inkább ma semleges leszek, kis miniben és hálós fölsőben.."

  • 2010.03.16 20:39:12Lord_Valdez

    De facto tényleg léteznek emberek, akiket egyik nembe se lehet rendesen besorolni, de nagyon fura mindezt hivatalos formában látni. Sok mindenre számítottam, de erre nem.

    Leggy
    "és akkor mi van a lába között? semmi?"
    Ez jó kérdés, lehet, hogy ott is valami átmeneti állapot van.

    vlgymir
    Az y kromoszóma megléte önmagában még nem perdöntő. Attól még lehet hormonálisan, agyfelépítését illetve nemi szerveit tekintve nő.

    öregmogyi
    Érdekes felvetés. Egész sor jogi, adminisztrációs és nyelvi problémát vet fel.

  • 2010.03.16 20:40:02Talamandas

    abból nem derül ki, hogy XX vagy XY?

  • 2010.03.16 20:41:35angyal0120

    most nem azért,lehet hülyének nézek ki, de ha vki átműtteti magát nővé akkor csinálnak neki csiklót,hogy legyen orgazmusa?vagy ha nőből csinálnak fiút akkor honnan szereznek neki egy fa..zt?és hogy lesz utána orgazmusuk?és ennek a semlegesnek milye van?egy (fekete)lyuk?áááá nem értem én az ilyet...ennyire hülye vagyok?vagy de most tényleg lesz utána orgazmusuk?vagy csak ugy vannak?vki válaszoljon:D:D:D:D:D:D:D:D

  • 2010.03.16 20:43:07Szeptim

    Ez tökre menő! Én is meghatározhatatlan nemű akarok lenni!!!!!

  • 2010.03.16 20:43:31angyal0120

    jahh és hogy jön az hogy minden transzfesztita (vagyis általában) énekel? ha az leszek nekem is jó hangom lesz?:P:P:P:PP:P:és ne akarja senki se sunázni!!!Uraim maradjatok férfiak:):):):):):)):):):):):)

  • 2010.03.16 20:50:51uniball

    Szerény emlékeim szerint az angol szereti nemesíteni a dolgokat. She, He, vagy ha se lány se fiú marad az It mint személytelen (állat, tárgy, ilyesmi). Akkor ez a jóember személytelenné vált? Nem vagyok homofób de akkor most tárgy vagy állat?

  • 2010.03.16 20:51:27Efekt

    akkor ez egy buzi kurva!?

  • 2010.03.16 20:52:59Tisztaforrás

    Akkor most:
    It is...
    Es ist...

    Ezt is vállalja???

  • 2010.03.16 20:53:40uniball

    Amellett, hogy szerintem inkább pszichiátriai eset, kibabrált magával rendesen. Heteroknak nem kell (nem néni), melegeknek sem (nem is bácsi), mondjuk a kutyákat nem tudom, tehát azt nem mondhatjuk, hogy a kutyának sem kell.
    Minden esetre elfér a nagy biomasszában.

  • 2010.03.16 20:55:307esbusz

    A világ első buzi leszbikusa. Magyarban az új szó rá: finő

  • 2010.03.16 20:56:32magyar bucó

    Nem lesz utána orgazmusuk.
    Ha a makk egy részét a hozzá vezető idegekkel kipreparálják, lehet belőle valami csiklószerűséget barkácsolni, de az kevés az orgazmushoz.
    Működő péniszt még egy nem működőből sem tudnak csinálni, nemhogy egyebekből...

  • 2010.03.16 21:04:03Efekt

    halottnak kéne nyilvánítani.

  • 2010.03.16 21:07:04magyar bucó

    ergerberger:
    Kezdjük a tiéddel.

  • 2010.03.16 21:08:35angyal0120

    köszike a választ!!!magyar bucó!!:)vhogy gondoltam!!
    huhh akkor a kurtafarkú malac farkát magára varrathatják:D:P:P:P:P
    jó ez a finő:)
    és egy magyar ha semleges lesz mi lesz a neve?
    Jóma?(Józsi+Marika)

  • 2010.03.16 21:27:12Sasszem20

    Fasz átalakítása vaginává. Technikai leírás.

    A heréket nagyon egyszerű eltávolítani. Csak egy rövid kis vágást kell ejteni a herezacskó közepén, majd el kell kötni az ondóvezetéket, végül kiemelni a „golyókat” a zacskóból, s az egész mehet a fertőző anyagok közé a szemetesbe. Annál bonyolultabb a vagina kialakítása. A hímvesszőt a végbélnyílás felől felvágják, úgy hogy a vágás a gátnál legyen a legmélyebb, de végighúzódjon egészen a makkig. A petyhüdt barlangos testeket kiveszik, vigyázva, hogy ne vágjanak bele a húgycsőbe, majd lerövidítik. Majd a pénisz bőrét kifordítják, azaz végleg eltávolítják ezt a rudat, ami minden férfi életének henger alakú középpontja, függetlenül attól, hogy elégedett méretével, vagy sem. Tehát a pénisz bőréből alakítják ki a hüvely külső (tulajdonképpen a belső) felületét. Bevezetnek egy katétert, s most következhet a műtét legnehezebb része. Meg kell alkotni a végbél és a húgyhólyag közötti területen az új, mesterséges, de vakon végződő vaginát. S női szervezetnek megfelelő helyre kell rögzíteni a húgycső kimeneti nyílását is. Végül „álcázni kell” az egészet.

  • 2010.03.16 21:28:31Sasszem20

    Folyt

    Visszatérve az eredeti gondolatmenethez ki kell bélelni valamivel a frissen kialakított hüvely-üreget. Erre a célra általában kevés a fityma és a herezacskó bőre, tehát a combokról kell kipótolni. A makkról lemetszett kis darabot a hüvely fölé rögzítik, a barlangos testekből alakítják ki a csiklót. A legvégén a gondosan félretett herezacskóból fánk-szerű formát hasítanak ki, ebből lesznek a kis- és nagyajkak, a hüvely köré helyezik, akár egy védőréteget, befedve a csiklót. Természetesen a kész művet ki kell tömni gyógyszerrel átitatott tamponnal, egyrészt hogy össze ne ragadjon, szűküljön, másrészt pedig valami módon el ne fertőződjön. Aztán erős selyem sebvarrószállal be kell varrni. A varratokat egy hét múlva lehet eltávolítani a katéterrel együtt. Utána következhet a műtét utáni tágítás, ami nem jelent mást, mint igazi híján a mesterséges falloszok (egyre vastagabb kollekció) előírás szerinti használatát.

    Kérdés: vaginából faszt?

  • 2010.03.16 21:36:20yola

    he he ergerberger, sasszem te igazi szakértője vagy a témának.-D

  • 2010.03.16 22:06:43angyal0120

    uhhhh durva lehet a műtét!!köszike a szakszerű leírást!!!!
    Vásáry André hihihihihihihi ne bántsuk már!!:)):):):):):):):)ő buzi mert a tv-ben is csak annyit mondtak nincs ideje a szerelemre,nem azt hogy nincs nője...tehát nekem egyértelmű volt innen is hogy az...meg hát rá kell nézni...
    Sasszem ezt magadtól írtad le amugy vagy vhonnan kimásoltad ide?vagy ilyen műtéteket végzel netán???:)
    azért ha vki tudja a vaginából kuki verziót is leírhatja érdekel:D
    már nem azért mintha megcsináltatnám:D
    én teljesen heteró boldog párkapcsolatban élő NŐ vagyok:):):):):):)

  • 2010.03.16 23:20:45Severus Tobias Snape

    Ha új szó kell, akkor az UFO helyett használhatjuk az UWO-t:

    Unidentified Walking Object

    Egyébként láttam már olyan szórakozóhelyet, ahol 3 WC ajtó volt az alábbi feliratokkal:
    - férfi
    - női
    - akik még nem döntötték el

  • 2010.03.16 23:42:41fétisrétes

    ezmiez?

  • 2010.03.16 23:55:14Tajszon

    Hogy szakadt volna az anyjába a feje, már ha volt neki.

  • 2010.03.17 00:42:12Answ

    Melyik börtönbe kerül az ilyen?
    Vagy fel kell építeni egy semleges börtönt is, csak neki?

  • 2010.03.17 01:21:57anyu

    Elég csúf szegény.....

    Nem értem, miután férfiból nővé alakitották, hogy csináltak belőle semlegesnemüt ? Bevarrták alul a lukat ? :-)

  • 2010.03.17 01:49:10Severus Tobias Snape

    Anno volt itt egy hír egy transzszexuális leszbikus nőről akiből transzvesztita meleg pasi lett.

    Nem gondoltam volna, hogy még ezután is tud valaki újat mutatni...

    A "korszakalkotó" jelző elég rémisztően hangzik.

    Gondolom a gender elmélet hívei ezt is beépítik majd a tanaikba. Lehetsz férfi, nő, mindkettő és egyik sem.

    Ami az informatikai vonatkozásait illeti, a nem tárolására ezentúl lehet "int" típust használni, praktikusan:

    0 = semleges (nemtelen, vagy ahogy akarod)
    1 = férfi
    2 = nő

    Igény esetén a lista tovább bővíthető. :D

    Az eddigi checkboxok helyett meg egy combobox kell, és kész. Azért azt megnézném, hogy melyik rendszert fogják elsőként erre az újdonságra felkészíteni, ha egyáltalán. :)

  • 2010.03.17 01:56:16Zsola777

    Ez bullshit, egy egyszerű genetikai teszttel meg lehet mondani, hogy férfi-e vagy nő. Pont azzal, amivel az olimpikonokat is szűrik.

  • 2010.03.17 06:27:13magyar bucó

    Már azt is megfúrták. Most volt az az afrikai tökös futónő, aki genetikailag férfi, mégis megtarthatta az aranyát.

  • 2010.03.17 06:33:42magyar bucó

    Már azt is megfúrták. Most volt az az afrikai tökös futónő, aki genetikailag férfi, mégis megtarthatta az aranyát.

  • 2010.03.17 06:48:21Lord_Valdez

    Zsola777
    Nem, nem lehet, az csak a genetikai nemedet tudja megmondani, feltéve, hogy XX, vagy Xy vagy. Ha XXy akkor még azt se.

  • 2010.03.17 07:29:53magyar bucó

    A jog ismertnek tételezi fel a nem meghatározását, ezért nem is foglalkozik vele.

    Egyszer (konzervatív többség idején) törvényben meg kellene határozni.
    Férfi az, akinek heréje és/vagy Y kromoszómája van.
    Nő akinek egyik sincs.
    Sok későbbi bonyodalmat lehetne vele megelőzni.

  • 2010.03.17 07:52:08Hagrid

    Garrison bácsi!:D

  • 2010.03.17 08:38:25Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker

    Mindenképpen golyóérett.

  • 2010.03.17 09:00:51Baatkaa

    Nem mindegy minek/kinek erzi/nem erzi magat az illeto? Ha igy jo neki, akkor jo.

  • 2010.03.17 09:09:05Publius Decius Mus

    A világ egy kib@szottnagy maunika-show lett.

    A hülyék és degeneráltak már hivatalosan is a legnagyobb hősök, a média és a jog ezerrel nyomja őket.

  • 2010.03.17 09:15:42baliquez

    Akkor most mi van a lába között? Különbség?

    Amúgy Anettkára emlékeztet ebben a szerkóban, neki sincs sokkal több cicije.

  • 2010.03.17 09:19:30gonosztojás

    bali9qez
    Télleg azAnettka.
    Amúgy meg határeset mint a hídmérleg meg a lódarázs.

  • 2010.03.17 09:41:03Mao elvtárs

    Ez nem Anettka?

  • 2010.03.17 09:59:27ciccam21

    "28 évesen vetette alá magát egy nemátalakító műtétnek."

    Akkor mégiscsak van-volt neme. Elnézést, de nem így született.
    Vannak férfiak, nők és hermafroditák. Ebből kiindulva létezhetnek valóban semleges neműek is (hermaf: mindkettő, semleges: egyik sem), viszont a cikk szereplője férfinak született (kapásból be lehet kategorizálni) és úgy döntött, hogy megszabadul a farkától, vagyis nővé operáltatja magát (szintén be lehet kategorizálni).

    "Ám nővé válása után sem érezte magát boldogabbnak, ezért úgy döntött, hogy semleges nemű lesz."
    Ja bocs! A hülyeség határtalan.
    Lehet akárhogy csavarni, egy elbaszott nő lett belőle, nem semleges nemű.

  • 2010.03.17 11:32:12Atro

    2010.03.16 21:28:31Sasszem20

    Ez nagyon izgi olvasmány volt, csak betűket láttam a monitoron, de még így kis kirázott a hideg olvasás közben.
    Egy lényeges részt kihagytál. Gondolom idegsejteket, idegpályákat nem igazán tudnak kialakítani a mesterségesen átoperált női nemi szervbe, azaz minden bizonnyal a szexet élvezni nem fogja. (Ez igaz a mű péniszre is, ugye?)

  • 2010.03.17 12:26:25I.puntschu

    Hát nem csodálom, h neutralizáltatta magát. Hiszen ez nőnek is olyan ronda, h bőgve eszi meg az oroszlán!

  • 2010.03.18 00:34:08omnipräsent

    kromoszóma kérdés. ne akarjuk már elhülyíteni az emberiséget. jogilag lehet tőlem akármi, de biológiailag férfi, ez tény. csak a hülyéket lehet ilyen cikkel tovább hülyíteni, de azok úgyis megnézik a tévében. a hülyék ugyanis nem olvasnak. még velvetet se nagyon.

  • 2010.03.18 00:38:26omnipräsent

    Indiában ezerszámra élnek a levágott nemiszervű férfi prostituáltak, nem szednek hormont és nincs szilikon mellük sem. Úgyhogy ez nem újdonság. Ha bejegyezték, hát bejegyezték, pedig férfi még mindig.

  • 2010.03.18 09:03:46hayamushka

    A mikrofonos képen olyan mint Anettka.

  • 2010.03.21 08:29:00fishbone973

    okéoké, de angolszász nyelverületen ha senem "he", senem "she", akkor??

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

hirdetés