horoszkóp

Ledobálták ruháikat a brit katonafeleségek

2010.04.21. 14:11
Ötven hölgy mutatta meg magát naptár formájában, ezzel is biztosítva hű odaadásukat hazájuk és állomásozó férjeik iránt.

Az Afganisztánban és Irakban állomásozó brit katonák feleségei és barátnői úgy döntöttek, hogy szereznek némi extra bevételt férjeik szerencsétlenül járt kollégáinak, és hogyan máshogy is tehették volna ezt, ha nem vetkőzéssel. Így aztán gondoltak egyet, és készítettek egy naptárt, amin megmutatják csupasz valójukat az arra kíváncsi népeknek.

Nem ők találták fel a spanyolviaszt, bár az igaz, hogy a vetkőzés a szerencsétlenül járt brit katonák megsegítésére nem először jelenik meg aktnaptár formájában: 2008-ban már próbálkoztak hasonlóval, ám akkor még megelégedtek a stúdióval, és nem vonultak ki a gyakorlótérre.

Meztelen tankok

Természetesen a haditechnika vívmányait sem felejtették ki a fotókból, így az asszonyok és lányok fegyverekkel, tankokkal és vadászgépekkel fényképezkedtek mintegy ötvenen, máris 26 ezer fontot (közel nyolc millió forint) keresve a róluk készített félaktokkal, amikből ráadásul nem is látszik belőlük túl sok.

Magára a fotózásra a Hampshire-i katonai bázison került sor, mind az ötven résztvevő a fegyveres erők képviselőinek barátnői és feleségei közül került ki, azaz a haditengerészet, a légierő és a szárazföldi csapatok hozzátartozói, és noha a fényképek aktoknak minősülnek, azért vigyáztak, hogy nehogy csorba essék a katonák feleségeinek jó hírnevén, így a melleket minden esetben kitakarták valamilyen hadászati eszközzel, biztos ami biztos.

A húsz éves ötletgazda

A nem mindennapi ötlet a húsz éves Kelly Monk agyából pattant ki, ám a hírek szerint barátja a huszonegy éves Andrew Mason adta a kezdő löketet, aki a walesi herceg regimentjének kettes számú zászlóaljában szolgál. „Összeálltam Andrew nővérével, Sammel, ő készítette elő a fotózást” – mesélte Monk a Dailymailnek. – „Eleinte idegesek voltunk, de aztán már nagyon sokat nevettünk. A pasimnak is tetszik, ráadásul tudja, hogy jó ügyet szolgál.”

A negyvenhárom éves Lisa Fellows-Patel április hónapot képviseli a naptárban és nagyon boldog, hogy a katonaság érdekében vetkőzhetett, nyilván úgy érzi, tett valamit a hazájáért. „Egy régi osztálytársam állomásozik Afganisztánban. Úgy éreztem, hogy az egyetlen mód, amivel támogatni tudom az az, hogy önkéntesként dolgozom a Help For Heroes (Segítség a hősöknek) elnevezésű szervezetnél, egészen addig, amíg nem jött az ötlet, hogy vetkőzzünk a barátnőkkel. A fotózást megelőző este iszonyú ideges voltam, de aztán azt mondogattam magamnak, hogy ha a fiúk a világ végén értem harcolnak, ennyit igazán megtehetek értük” – mondta a hölgy és hozzátette, hogy az elkészült naptár igazán fantasztikus.

Roy Goodwin fotós készítette a képeket, elmondása szerint mind az ötven hölgy önként és dalolva vállalkozott ruháinak ledobálására. „Rengeteg munkát és energiát fektettek a fotózásba, ráadásul be is kellett őket csempészni a bázisra” – mondta a fotós, ami azért arra enged következtetni, hogy hiába a puritán erotikus sejtetés, azért a királynő nem adta áldását haderejének efféle támogatására.