horoszkóp

Aktnaptárral jótékonykodnak a katonafeleségek

2008.11.04. 14:56
Kapcsolódó cikkek (1)
Angol katonák nejei úgy döntöttek, a jótékony célú sütiárusítás ma már nem kellően figyelemfelkeltő, ezért inkább vetkőzősnaptárral gyűjtenek pénzt a jó ügyért.

Angol katonafeleségek az angol Help for Heroes és Combat Stress mozgalmak aktivistájaként olyan katonák utókezelésére gyűjtenek pénzt, akik a frontot megjárva szenvedtek tartós pszichés károsodásokat. Sarah Bennett Thruston és társnői a szokásos jótékonysági események szervezését, tombolaversenyt és sütiárusítást azonban nem érezték kellően figyelemfelkeltőnek, ezért úgy döntöttek, vetkőzéssel szereznek támogatást a nemes célhoz. A 23-39 év közti asszonyok aktnaptárat készíttettek magukról, a fotókon szexi beállításokban pózolnak, a katonai jelleget pedig egy-egy bakancs vagy egyéb military jellegű kiegészítő jelzi. A 13 hónapból álló, 2010 januárig érvényes Garrison Girls című kiadvány a napokban jelent meg, és persze az internetről is megrendelhető: EU-n belül címre 12,30 fontért (kevesebb mint 4 ezer forintért) postázzák.

Seregnyi pucér feleség

Több jótékony asszony a Sunnál

„Szerettünk volna 64.000 fontot összegyűjteni, ennyit viszont nem tudunk sorsjegy- és sütiárusításból összeszedni” – mondta el Thurston a Sunnak. Az ihletet nekik is a Calendar Girls című film adta: „Nagyon megtetszett az ötlet, és amikor előadtam a barátnőimnek, ők is támogatták. A következő pillanatban meg már tolongtak a jelentkezők a magas beosztású katonai vezető nejétől a frissen besorozott baka feleségéig egyaránt. Mind anyák és háziasszonyok vagyunk, és a férjeink a legmesszebbmenőkig támogatják az ötletet. Felszabadító érzés volt levetkőzni”.

A hazafiasság szexi

A katonanejek azért igyekeztek csak visszafogottan erotikusak maradni: „Szerettük volna, ha a naptárba művészi igényű képek kerülnek, úgyhogy azért mindent nem mutatunk meg, csak egy-egy feneket vagy a mell körvonalát. Szerettük volna, ha a végeredmény egyszerre finom és szexi” – mondta el a lapnak Thurston, aki a naptárban Miss Január. Cara Greenlee, azaz Miss Július pedig annak örült, hogy bár egyáltalán nem mind modellalkatúak, a végeredménnyel mind nagyon elégedettek voltak: „A fotózás kicsit még ijesztő volt, de aztán jó érzés volt látni, hogy nem csak 36-os mérettel lehet valaki szexis”. Miss Február – azaz Jasmin Flinn – háromgyerekes anyuka létére vállalta a vetkőzést: „16 éve vagyok katonafeleség, tudom, mivel jár ez. Láttam már családokat széthullani emiatt. Az utóbbi években még nagyobb a terhelés a hivatásos katonákon, és sokaknak van segítségre szüksége ahhoz, hogy el tudják viselni azokat a borzalmas dolgokat, amiket láttak”. Miss June – Alison Sayer – azon kevesek egyike, aki vállalta a teljes meztelenséget: „Sose tudhatjuk, mit hoz a jövő: lehet, hogy ez a pénz majd épp az én férjem, vagy egy ismerősöm férjét, fiát fogja segíteni”.

A fotós, Mick Payton ugyan nem katonafeleség, de ő is talált kellő azonosulási pontot ahhoz, hogy ingyen vállalja a képek elkészítését: „Én így próbálom meghálálni azoknak, akik harcoltak a hazámért és értem”.

A jótékony vetkőzés az angol néplélek sajátja

Nem világos, hogy a Calendar Girls című film a tyúk vagy a tojás-e az angol vetkőzős jótékonykodás történetében. Bár a katonafeleségek mellett állítólag Ancester városka lakói is a filmből merítették az ötletet ahhoz, hogy helyi focicsapatukat pucérra vetkőzve, aktnaptár kiadásával támogassák, Devon megye könyvtárosai enélkül, saját elhatározásukból jutottak arra az elhatározásra, hogy a könyvtárbezárások ellen óriásposzteren vetkőzzenek.