Meg kellett műteni a világ legnagyobb melleinek tulajdonosát Sheyla Hershey-t, ugyanis legutóbbi mellnagyobbító műtétének sebe elfertőződött, és az orvosok attól tartottak, vérmérgezést kaphat és akár bele is halhat a komplikációkba – írja a myFOXhouston.com. A fertőzés a nő mindkét mellére kiterjedt, és hiába kapott folyamatosan antibiotikumokat infúzióban, az orvosok úgy látták, az lesz a legjobb megoldás, ha kiveszik az implantátumokat, és a mell elfertőzött saját szöveteiből is eltávolítanak valamennnyit. Sheyla Hershey már több mint harminc mellnagyobbító műtéten esett át, és olyan extrém méretű implantátumokkal fújatta fel melleit, hogy hazájában, az Egyesült Államokban már nem is vállalták az újabb és újabb a műtéteket az orvosok. A nő ezért az utóbbi időben az olcsóságáról hírhedt Brazíliába járt műttetni.
Mi a szepszis, avagy a vérmérgezés?
Egy nehezen meghatározható, az egész szervezetet érintő, összetett tünetegyüttes (szindróma), amelynek súlyos formája a beteg halálához is vezethet. A folyamat lényege: a szervezet válasza valamilyen külső, káros tényezőre, amelynek következtében gyulladásos és véralvadási folyamatok aktiválódnak. A gyulladásos és a véralvadási reakció egy idő után az immunrendszer által kontrollálhatatlanná válik, a kezdeti ponttól távol eső szervek is érintettek lesznek és életveszélyes állapot alakul ki. A nem megfelelő válaszreakció kiváltó okaként szerepelhet valamilyen kórokozó, vagy akár sérülés következtében is kialakulhat. A kiváltó kórokozóként leggyakrabban baktériumok, illetve azok káros termékei, a toxinok szerepelnek, azonban vírusok, gombák, protozoonok is felelhetnek az életveszélyes állapot kialakulásáért.
Szörnyű kínok
A texasi Houstonban élő asszonyt helyi idő szerint kedden reggel tolták be a műtőbe. „Magas lázam és komoly fájdalmaim voltak. Nehezen tudtam levegőt venni, szörnyű volt. Egész nap az ágyban feküdtem, nem bírtam felkelni” – nyilatkozta Hershey, aki eddig több mint harminc műtéten esett át, de csak a legutóbbi, júniusban történt beavatkozás után léptek fel komplikációk. Elmondása szerint június 15-én műtötték meg külföldön, és másnap már vissza is utazott az Egyesült Államokba, ami nagy hiba volt. "Mindig hamar felgyógyultam a műtétek után, de most egy kicsit gyengének éreztem magam" - nyilatkozta Hershey, aki semmiképpen nem akart lemaradni kislánya első születésnapjáról, ami június 19-ére esett. A tünetek miatt végül ellátogatott egy orvoshoz, aki egy kicsit megdöbbent a méretes keblek láttán, majd idővel közölte, hogy valószínűleg ki kell venni az implantátumokat.
Nagyobbra vágyott
Sheyla Hershey 2008-ban került be a brazil Guinness Rekordok Könyvébe hatalmas, jó párszor műtött mellének köszönhetően . Az elismerést annak köszönheti, hogy más méretes keblű nőktől eltérően ő hajlandó volt hivatalosan leméretni büszkeségét, ami akkor 34FFF (magyar számozás szerint 75HH) méretű volt. Az akkor 28 éves édesanya azonban nem elégedett meg a hétliternyi szilikonnal, és úgy döntött, hogy tovább kísérti a sorsot . Mivel a Texas államban érvényben lévő szabályozás miatt a plasztikai sebészek nem teljesíthették újabb kívánságát, ezért kénytelen volt Brazíliába utazni az újabb mellduzzasztáshoz.
Rossz példa
A mindössze 160 centiméter magas asszony korábban az Insidernek elmondta, Dolly Parton, híres countryénekesnő miatt döntött úgy, hogy kés alá fekszik, és nagyobb melleket csináltat magának. „Nekem a nagy a gyönyörű. Nem hiszem, hogy bármi miatt is aggódnom kéne” – nyilatkozta a Daily Starnak 2009 februárjában. Nem tudni, hogy másként döntött volna-e, ha Parton esetleg pár évvel hamarabb hívja fel a nők figyelmét arra, hogy nem érdemes példát venni róla – már ami a plasztikai sebészek által formált külsőt illeti -, ugyanis a férfiaknak nem igazán jönnek be a műnők.
Komoly kockázatok
Egyúttal Lolo Ferrari tragikus halála is intő például szolgálhatott volna a most 30 éves Hershey számára. A szintén döbbenetes méretű keblei miatt ismert francia híresség ugyanis komoly egészségügyi problémákkal küzdött több kilós mellei miatt. Lolo Ferrari a harmincas éveiben járt, amikor elhunyt. Bár a halálának oka a mai napig nem tisztázott, egyesek szerint a keblei okozta fájdalom miatt szedett gyógyszerek túladagolása vezetett a tragikus eseményhez. És ugye az sem titok, hogy mint minden műtéti beavatkozás, a mellnagyobbítás is kockázattal jár, főleg ha valaki spórolni akar a műtéten.
Egy friss interjúban már Sheyla Hershey is bevallotta, hogy kezdi megbánni a döntését, egyre rosszabbul viseli az emberek negatív véleményét, a fertőzés után pedig rádöbbent, hogy talán túlzásba vitte a plasztikai műtéteket: "Csak most jöttem rá arra, hogy amit magammal műveltem, az nem helyes. Mindent megtennék annak érdekében, hogy visszaforgassam az idő kerekét" - nyilatkozta az asszony, aki szerint itt az ideje, hogy jó anyja legyen két gyermekének. "Nem volt túl jó gyermekkorom, az édesanyám soha nem mondta nekem, hogy szép vagyok" - emlékezett vissza Hershey, aki szerint az ő kislánya viszont úgy tökéletes ahogy van, és mindent elkövet majd, hogy az ő gyereke ne feküdjön kés alá. Ami fiát illeti, elmondta, hogy nagyobbik gyermekét zavarja, ha az emberek csúfolódnak édesanyja miatt.
Nem lenne boldog nagy mellek nélkül
Hozzátette, nem tudja, hogyan viseli majd, ha kiveszik az implantátumokat, hiszen tulajdonképpen műtétfüggő volt, és jelenleg a normál méret is elég ijesztően hangzik a számára. "Vannak napok, amikor elégedett vagyok magammal, vannak napok, amikor nem" - nyilatkozta Hershey, aki bipoláris zavara miatt is kezelés alatt áll. Egy biztos, ha az orvosoknak nem sikerül megmenteni a mellét, akkor legalább egy évig nem ültethetnek be újabb implantátumokat. "Nem hiszem, hogy boldog tudnék lenni nélkülük" - nyilatkozta a kétgyermekes anya, aki legalább D, vagy DD (magyar számozás szerint E) méretű kebleket szeretne. Igaz, kicsit fél egy újabb operációtól a történtek miatt.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

Kommentek
2010.07.14 15:06:13pettypóó
pfujjj de undorító!!
2010.07.14 15:14:24mooncat
mindjárt sírva fakadok!
sajnos az orvosok ismét meggátolták a természetes szelekció munkálkodását.
2010.07.14 15:22:51mojszipupi
beteg
2010.07.14 15:25:17faqq
Én alaposan megsunáznám. Még talán a csöpp cickói közé is verném.
2010.07.14 15:27:16Mileston3
"2010.07.14 15:25:17faqq
Én alaposan megsunáznám. Még talán a csöpp cickói közé is verném."
Ja és visszapattanna a melleiről és kilőnéd a saját szemed XDD
Gusztustalan műribanc, hányok az ilyenektől...
2010.07.14 15:28:57Nesebar
Imádnivaló csöcsibaba, nagyon megcsinálnám, gyönyörűek azok a hatalmas dudák!
2010.07.14 15:31:17Layer Cake
SUNA
2010.07.14 15:32:42TemplarOmega
Most komolyan... én láttam már igaziból nagyobbat is.
Közelről.
Amúgy kúrnám, bár egy sutyó szegény.
2010.07.14 15:34:01MGM009
Szegény. Nagymamámnak megmutattam ezt a cikket, és most együtt sírunk.
2010.07.14 15:36:31kenyérke
Elvinném Felsőzsolcára az árvíz közepére... Mentőmellény sem kellene neki... Kapálózhatna és lebeghetne, mint szar a vízben!
Szánalmas ribizli.... Elmebeteg...
2010.07.14 15:40:45Secnir
"2010.07.14 15:28:57Nesebar
Imádnivaló csöcsibaba, nagyon megcsinálnám, gyönyörűek azok a hatalmas dudák!"
keress két kosárlabdát és verd közé b+
2010.07.14 15:43:34Csípőből Derivált Ejakuláció
1. Elcsépelt lenne azt mondanom, hogy megérdemelte, igaz?
2. Látszik, hogy a feje is szarrá van varrva.
3. Hát most már biztos senki, nem csak az anyja nem fogja neki azt mondani, hogy szép...
2010.07.14 15:44:43Kocsari Antal
Az a baj, hogy a válság ellenére az idióta amerikaiak még most sem tudják, hogy mire költsék a pénzüket. Pedig ott is van bőven, ahova értelmes helyre lehetne tenni. Alapítványok, kutatások...
Amúgy meg dögöljön meg.
2010.07.14 15:47:36szaddam58
Szánalmas HP.
2010.07.14 16:03:59Luighi
Szegény! Mikor volt utoljára (más személy okozta) orgazmusa? Mert ilyen technikával még lehet további korlátokat is állított maga elé!
2010.07.14 16:16:01qwertzuiop05
A krumpliorrát is csináltatta, vagy az gyári?
Szörnyen rusnya.
2010.07.14 16:16:05maki123
Engem csak az érdekelne, hogy hogy fekszik hasra? Egyébként undorító!!
2010.07.14 16:18:42eltorzult valóságérzékelés
hát ha hasraesik kilő az űrbe :)
különben meg valószínűleg elmebeteg
2010.07.14 16:28:56Fitz
Nem olvasom végig.
Őőő...dögöljön meg? :D
2010.07.14 16:29:17varvizib
Nagyon gyönyörű lett ekkora (és ilyen) mellekkel és igazán vadítóan néz ki! Biztos elkapnám egy menetre, ha lehetőségem nyílna rá... ;-)
A sok hülye, irigy parasztot viszont nem értem... Nem tudom miért kell olyanokat írni hogy dögöljön meg... Szerintem szánalmasak vagytok mindnyájan, mert megsértődtetek azon hogy valaki többre vitte nálatok.
Mondhatjátok, hogy ez a nő nem sok mindent mutatott fel az életében, de én azt mondom, hogy már ezzel a két gömbölyű mellel is igen nagy előnyben van másokhoz képest. :-)
2010.07.14 16:35:11Kiwicake
Nem mellnagyobbító műtétből volt neki harmincnál több, hanem plasztikai beavatkozásból. Ez az első klip első pár másodpercéből kiderül, csak annyit kellett volna meghallgatnia (és megértenie) a szerzőnek.
2010.07.14 16:38:54Prerikutya
Sajnálom szegény iq bajnok ill. identitás zavaros nőszemélyt.
És a hír -ek na az(ok) meg...igaz ez(ek) a nagy semmit mondásokról szólnak:)
2010.07.14 16:50:47I.puntschu
Ugyan már, varvizibi, mire vitte? Kurvára fog fájni a háta. Nem könnyű ám ekkora súlyt cipelni két elvékonyodott zacsiban. Most még a fasorban van, mert fiatal, de a fiatalság elmúlik, és akkor az se fogja vigasztalni, hogy te megsunáznád.
2010.07.14 17:00:46xira06
nem beteg sem testileg sem lelkileg ! És te támogatod a tudományos kutatásokat?? Naturban több ilyen van mint sem gondolnátok,pont itt ebben az orszagban Egy : USA-beli.
2010.07.14 17:07:19Bisztő Gyalla
Megfájdult benne a műanyag.
2010.07.14 17:09:36Maxipocak46
Aki hülye, haljon meg.Ennyi.
2010.07.14 17:10:14Prerikutya
Aki ehhez hasonlókat csinál nem egy természetes ember:)!
2010.07.14 17:14:15atpijkamo
"itt az ideje, hogy jó anyja legyen két gyermekének."
Eddig a rossz anyaságnak volt az ideje. Szegény gyerekek!
2010.07.14 17:31:57Fitz
2010.07.14 16:29:17varvizib
Szerintem a férfiak 99%-a szerint kurvaronda, és elferdült szmélyiségű idióta.
Ha neked így is tetszik és szerinted hű de jó fej, akkor egyszerűen az 1%-ba tartozol, nincs miről vitázni.
2010.07.14 17:43:21dr66
ÁÁÁ,megkúrnám,de nem néznék rá.
2010.07.14 17:51:18DaveSlim
Az ilyeneket fejbe kell lőni sörétessel. Beteg idióta.
2010.07.14 17:56:46Dinsdale Piranha
Sunáznám
2010.07.14 18:10:30Oleg Gontar
istenno
2010.07.14 18:16:41Nyuszó
rohadt ringyó
2010.07.14 18:28:26marica
kiwicake ..szerinted a gyorstalpalo iskolaba tanitanak angolt ....utalom az agymosasra hasznalt bulvar mediat.....tudom a 1szazalak nemigaz amiket itt leirnak...ha van idom jokat kuncogok a hozzaszolasokon
2010.07.14 18:34:49Csönd-Nesz-Rizs.®
kurvaronda, és elferdült szmélyiségű idióta!
2010.07.14 18:36:03Csönd-Nesz-Rizs.®
lehetne seggel ráugrálni a melleire, ha kipukkad, nagy móka!
2010.07.14 18:54:07varvizib
Fitz: igazad lehet, sőt legyen úgy.
2010.07.14 19:06:56switch
Egy kérdés: honnan a fenéből van erre pénze?
2010.07.14 19:44:40dunduska777
na az ilyent nem tom sajnálni.
2010.07.14 20:45:01emesemese
sziloplasztot bele.
2010.07.14 21:55:48Nyongatingo
Hogy honnan van penze? Nyilvanvalo, hogy sztriptiztancosno...
2010.07.14 22:36:51Grofesz
"hétliternyi összsúllyal"
A liter a térfogat mértékegysége, nem súlyt / tömeget jelent.
2010.07.14 22:56:14lOc (a pasztafáriánus)
Ez a 23. nő pár év alatt akinek a világ legnagyobb mellei vannak.
2010.07.15 00:06:41Tita nick
egsértődtetek azon hogy valaki többre vitte nálatok.
Ez ám az életcél hülyegyerek!
2010.07.15 09:13:06Babu2000
A lánya majd büszke lesz az anyjára.
2010.07.15 09:25:37inkabbne
"egsértődtetek azon hogy valaki többre vitte nálatok."
kár hogy nem vittem ilyen sokra
de igyekszem én is hogy minnél előbb életmentő mütétre legyen szükségem..
iqfighter
2010.07.15 10:14:31vivax
agyas vagy Tita, csakúgy mint ez a ballonosbige;)
2010.07.15 10:26:36Babu2000
2010.07.15 00:06:41Tita nick: hát ha neked ez karrier és életcél, akkor Te nagyon egyszerű gondolkodású ember lehetsz.
2010.07.15 11:41:44sourcerror
Megjöttek végre azok is, akik nem tudnak olvasni, csak a képeket nézegetik, meg persze kommentelnek.
2010.07.15 11:54:38xira06
na igen,ha valaki nem kap meg valakit az fuck-nak számít nálatok ?. hozzá szoktak a nők nem csak Hun -országban erről vagytok egyész USA-ban híresek!
2010.07.15 12:04:06Mr. Blowfish
Aki hülye haljon meg.
2010.07.15 13:19:47Lazarka
Szegény nő beteg. Nagyon nagy káosz van a fejében. És erről a pasik tehetnek. Valakinek nagyon meg akar felelni. Lányok, ne hagyjátok magatokat hülyíteni az ilyen példáktól!
Tv-nyilvánosságot szerezni neki, meg egyenesen perverz, megalázó. El se olvastam az egész cikket.
2010.07.15 13:30:09RedLipStick
betagyú.. feltünési viszketegség. Mennyire nevetségesen néz ki egy 160 cm-es pöttömpanna ekkora ordenáré mellekkel.. :| Szerintem undoritó. Hogy alszik például? hasonalvás felejtős. :D
2010.07.15 13:30:13kovi1970
2010.07.15 13:19:47 Lazarka
"Szegény nő beteg. Nagyon nagy káosz van a fejében. És erről a pasik tehetnek."
Lófszt! Inkább a plasztik maffia a médiával karöltve.
Én pl. utálom a tetovált, műnőket. Mármint nézni.
2010.07.15 13:46:13Lazarka
Szerintem a pasija nem volt megelégedve a méretével, ezért fejébe vette, hogy majd ő megmutatja. Vagy valaki egyszer beszólt neki, ami mélyen érintette. Szerintem mindenképpen lelki problémája van a nőnek. És ezt nagy valószínűséggel valamelyik balfék pasas okozta nekije.
2010.07.15 15:03:31Ria**
Azt nem olvastátok Bipoláris zavara van ?
Amerikai Egyesült Államokban mintegy 3 millióan szenvednek e betegségben.
Magyarországon 100 ezren
Igaz nem mindenkinek telik arra, hogy nagy ciciket csináltasson magénak :)
Vajon azok mit nagyítanak meg? :)
2010.07.18 12:15:16SanDan
Szerencsétlen... Sebaj, amíg a saját testét teszi tönkre, csak neki fáj. Bár a két gyerekét sajnálom, hogy ilyen idióta az anyjuk...