Jelenleg nincs helyszíne a melegfelvonulásnak, a rendőrség nem engedélyezte az demonstráció tervezett útvonalát arra hivatkozva, hogy legalább 50.000 embert zavarna a közlekedésben. A Szivárvány Misszió Alapítvány ragaszkodik az eredeti tervhez, és jelen pillanatban a bíróságtól várja a megoldást. A Velvet összeszedte, hogy a június 18-ára tervezett melegfelvonulás mely belvárosi helyszíneken zavarná a legkevésbé a forgalmat.

A melegfelvonulást a rendőrség nem engedélyezte a kért útvonalon, így jelenleg egyetlen helyszíne sincs az idei budapesti felvonulásnak. A Szivárvány Misszió Alapítvány a bírósághoz fordult, és felülvizsgálati kérelemben kéri, hogy a határozatot helyezze a bíróság hatályon kívül. Az ügy kapcsán a BRFK közleményben tájékoztatta a Velvetet, hogy nem betiltotta, hanem nem engedélyezte a melegfelvonulást a kérelmezett helyszínen. “A rendőrség nem betiltotta a felvonulást, hanem - mivel a rendezvény áttervezett és így meghosszabbított útvonala miatt a közlekedés más útvonalon nem biztosítható - a módosító bejelentéssel érintett rendezvény ezen útvonalon történő megtartását 2011. február 11. napján 20.05 órakor a Gytv. 8. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján nem engedélyezte.”

A rendőrség szerint legalább ötnevezer ember közlekedését akadályozná az évente egyszer megrendezésre kerülő Meleg Méltóság menet. Becslések szerint 2008-ban 1000-1500 résztvevője volt a melegfelvonulásnak, ez 2010-re jelentősen csökkent, csak pár százan vettek részt a békés demonstráción. A Critical Mass biciklis felvonulás ezzel szemben évente kétszer van Budapesten, jóval hosszabb útvonalon, jóval több ember zavarja a forgalmat.

Az elutasító végzés kifejezetten a Hősök tere-Andrássy-Kossuth tér, Parlament útvonalra vonatkozik, ezt megbontva nem engedélyezheti a rendőrség csak új kérelem benyújtásával. A kérdés az, ha a kérvényezett útvonalon 50.000 embert zavarna a pár órás felvonulás, Ön szerint hol lenne a megfelelő helye?

Hősök tere-Oktogon-Erzsébet tér

A tavalyi és tavaly előtti felvonulásokat ezen az útvonalon rendezték meg, ennek meghosszabbítását kérték egy hete a szervezők.


Melegfelvonulás nagyobb térképen való megjelenítése

Margitsziget

A Margitsziget kellően elhatárolt a belvárosi forgalomtól, mégis közel van mindenhez, egészen biztos, hogy ha a Margitszigeten szerveznék meg a Meleg Méltóság Menetét, nem zavarna ötvenezer embert. Maximum sporteseményen résztvevőket és a strandoló közönséget zavarnák a felvonulók pár órán át.


Melegfelvonulás nagyobb térképen való megjelenítése

Hajógyári-sziget

Adja magát a hatalmas terület a Hajógyári-szigeten, ami kellően kiesik a városból ahhoz, hogy senki ne zavarjon a pár órás békés demonstráció.


Melegfelvonulás nagyobb térképen való megjelenítése

Erzsébet tértől a Clark Ádám térig

Nyáron rendszeresen lezárják a Lánchidat különböző rendezvények miatt, eggyel több vagy kevesebb teljesen mindegy.


Melegfelvonulás nagyobb térképen való megjelenítése

Városliget

A Városliget a Critical Mass biciklis felvonulás egyik rendszeresen állomása, ha ott elfér évente kétszer több ezer biciklis, akkor a melegfelvonuláson résztvevő pár száz embernek is van helye.


Melegfelvonulás nagyobb térképen való megjelenítése

Budai Vár

A Budai Várban maximum külföli turistákat, no meg Schmitt Pált zavarhatja meg a melegfelvonulás, ők hozzá vannak ehhez szokva - legalább az anyázó tömeg helyett mosolygó emberek közt vonulhatnának fel a magukat felvállaló melegek. Nem utolsósorban a Sándor palota tökéletes lehet a Parlament helyett, hogy a melegek az alkotmányos jogaikért ott vonuljanak fel.


Melegfelvonulás nagyobb térképen való megjelenítése

Erzsébet tér-Oktogon-Körút-Blaha Lujza tér-Rákóczi út-Astoria-Pesti alsó rakpart-Erzsébet tér

Hol legyen a melegfelvonulás?

Ez a leghosszabb útvonal, de szakaszos útlezárásokkal, beleszámítva a belváros nyári útfelújításait kevesebb embert zavarna a közlekedésben a szinte körmenetnek is beillő útvonal, mint amit eredetileg tervezett a Szivárvány Misszió Alapítvány.


Melegfelvonulás nagyobb térképen való megjelenítése