Rofil M néven is forgalmazták ugyanazokat a mellimplantátumokat, amelyeket a francia PIP cég gyártott. A kiszakadó és szivárgó implantátumok a briteknél több tízezer nőt veszélyeztetnek, itthon valamivel kevesebbet mint százat.

Az Egyesült Királyságban körülbelül 45000 nőt érint a PIP implantátumcég botránya, ami még Magyarországra is begyűrűzött. A francia cég implantátumai veszélyesek, szivárognak, akár rákot is okozhatnak. A franciák próbálják a helyzetet nem túldramatizálni, de arra buzdítanak, hogy az a 30 ezer nő, aki Franciaroszágban PIP implantátumot rakatott be magának, az haladéktalanul szedesse ki.

A Daily Mail értesülései szerint a kórházak állítólag az implantátumpánikkal próbálják magukat megszedni úgy, hogy 50 fontot kérnek a mellvizsgálatokért. A Daily Mail értesüléseit viszont, viszont a BBC cáfolja, mindenesetre a PIP-ügyben szinte minden napra jut valami fejlemény.

A legújabb, hogy a francia cég egy holland cégnek is eladott implantátumokat, ugyanolyanokat, mint azok, amelyek miatt több per is zajlik. A Rofil cég implantátumait körülbelül 5000 brit nőnek ültethették be - írja a Daily Mail.

Azután került képbe a Rofil, hogy egy nő azt hitte, mellrákja van, de kiderült, hogy az implantátumból szivárgo anyag hozott létre a mellében egy golflabda méretű csomót. A brit egészségügyi államtitkár, Andrew Lansley azt javasolta, hogy hozzanak létre egy adatbázist, ami a forgalomban lévő implantátumokon túl a mellnagyobbító műtéteket is gyűjti, valamint azt tanácsolta a magánklinikáknak, hogy állják a PIP implantátumok kivételének költségeit. Arra viszont nem szólított fel, hogy a nők tömegesen távolítsák el a veszélyes implantátumokat.

A Rofil implantátumait Rofil-M-nek nevezték el, és a források szerint a 45000-en túl további 5000 brit nő lehet érintett ezek miatt az implantátumok miatt. Ezeket az implantátumokat a PIP termékeihez hasonlóan már betiltották, sőt a Rofil is csődbe ment közben, ugyanúgy, ahogy a PIP, egyik cégnek sem lehet elérni a vezetőit.

Az is aggodalomra ad okot, hogy a Rofil és a PIP implantátumait sok országban használták, az biztos, hogy Lengyelországban, Csehországban és Belgiumban ültettek be ilyeneket, de Magyarországon is érintett kb. 80-100 nő.

A Clinica Medtech Intelligence információi szerint pedig még két hónappal ezelőtt is ültettek be Rofil M implantátumot Észtországban, amikor már bőven gyűrűzött a PIP-botrány egy ideje.

Azt is vizsgálják, hogy milyen százalékban szakadnak ki ezek az implantátumok. Egy brit felmérés szerint a kiszakadási ráta 7 %, ami az egészségügyi államtitkár szerint elég lenne a tömeges visszahíváshoz, de egyelőre újravizsgálják a számokat. Egy iparági felmérés szerint csak 1-2 % a kiszakadási ráta, ami még mindig nagyon sok.