Jamie Oliver löncshúsízű ketchuppal húzza le a magyarokat

2009. május 25., hétfő 10:58 |
Nyolc bolti paradicsomszószt próbáltunk, hogy megtudjuk mit érdemes a tésztára tenni. A végeredmény összességében lehangoló, bár a Dolmio mártása mindenkit meggyőzött. A Profi cukrozott, zselés termékét nem érdemes megvenni, Jamie Oliver méregdrága szósza pedig nem több egy rossz viccnél. Viszont már nem akarunk ütni, ha meghalljuk azt a marketinges kifejezést, hogy "napérlelte paradicsom".

Akik teszteltek

Ötfős csapatunk három nőtagja rendszeresen főz, ketten közülük hosszú éveket töltöttek Olaszországban, így az átlagosnál is érzékenyebbek az olasznak kikiáltott ételekre. Férfi tesztelőink főzni ugyan nem, de enni szeretnek, és bár az első falatoknál ítélőképességüket kissé elnyomta az éhség, gyorsan előtört belőlük a ételkritikus. Legszigorúbb tesztelőnk egy frissességdetektorral a gyomrában született, és pillanatok alatt kikészül minden kétes kajától. Ő az ötpontos értékelőrendszerünkben ugyan nem adott három pontnál jobbat, viszont semmitől nem kapott gyomorfertőzést.

Gasztrokérdőívünkből kiderült, hogy önök lelkesen vásárolnak üveges szószokat. Néhány hónapja a magyar piacon is feltűntek Jamie Oliver, brit séf pofátlanul drága késztermékei, így ideje volt, hogy lebonyolítsunk egy tésztaszósz-vaktesztet. Kerültünk minden bonyodalmat, a gyártók legegyszerűbb, paradicsomos szószait választottuk, amit legtöbben bolognai mártásnak becéznek. Összesen kilenc terméket teszteltünk, és a Winny, a Bertolli, Jamie Oliver, a Profi, a Barilla, a Globus, a Knorr és a Dolmio termékei között gasztrobloggerünk jóvoltából egy házi tésztaszószt is elrejtettünk.

A vakteszt megtervezése során igyekeztünk rém tudományosak és korrektek lenni. Hárman az asztalnál várták a vacsorát, egy fő csapatostul melegítette a tésztaszószokat a mikróban, majd egy másik alufóliába csavarta az üvegeket, felkeverte a tartalmukat, és az alufóliákra körömlakkal számokat rajzolt. Az ebédlőasztalon aztán kiskanállal estünk neki a pépeknek, minden kóstolás után vízzel öblítettünk. Tesztelőink ötös skálán pontoztak, az első reakciók megörökítésére az asztal közepén ment a diktafon.

Csapatunk már a kísérleti tárgyak bevásárlása közben találgatni kezdett, vajon melyik lesz a legiszonyúbb termék. Hiába, tele vagyunk sztereotípiákkal. Az előítéleteink mindenesetre egy közös valóságban dolgoztak, és mindannyian a Winny és a Profi termékeitől viszolyogtunk leginkább, pedig volt, aki a címke, és volt, aki a szín alapján szavazott. A várakozásunk csak félig igazolódott be, a Profi bolognai szósza volt messze a legrosszabb, de a Winny csak hátulról a harmadik lett. Ez azért érdekes, mert Profi és a Winny pontosan ugyanazokat az összetevőket tartalmazza, és ugyanaz a cég az egyik importőre, ami a másik forgalmazója.

Gasztrobloggerünk, Péter Anna megmondja

"Soha nem eszem ilyen szószokat, de nem lepett meg, hogy ipari ízük van, hiszen valószínűleg tele vannak tartósítószerekkel. Az egyetlen kellemes meglepetés számomra az volt, hogy nem volt közöttük agyonsózott termék. Amire viszont nem számítottam, az a gagyi és szánalmas fűszerhasználat. Paradicsomszószba nem való rozmaring, sem túl sok oregano, nem kell beletenni mást, csak egy kis friss bazsalikomot. Olyan érzésem volt, mintha a fűszerekkel próbálnák takargatni a többi silány hozzávalót. "

A legjobb és legrosszabb termékek tekintetében csapatunkban teljes volt az egyetértés, és némelyik szósz kóstolásánál bőven kijárt volna nekünk a veszélyességi pótlék. A Profi szószának tesztelésénél másfél percnyi fújjogást, öklendezést és káromkodást rögzített a diktafon. Nem is küldjük el inkább az ORTT-nek. A teszt általános tapasztalata, hogy ketchupot tésztaszósznak használni szánalmas, és a gyártók lecserélhetnék a szárított fűszereket frissre. A csapat általános véleményét egyik férfi tesztelőnk fogalmazta meg. "A megkóstolt szószok közül egy olyan volt, amit szívesen megennék. Van köztülük két olyan, amit ha menzaszinten, közétkeztetésben kapnék, akkor sok reszelt sajttal elvinné a lendület, a maradék viszont rossz. Különböző szinten, de rossz."

A könnyebb összehasonlíthatóság kedvéért minden szósznál leírtuk az összesített pontszámot, a kilónkénti árát, majd zárójelbe a bolti kiszerelés tömegét és árát, és hogy szubjektív agymenéseinket összevethesse a valósággal, minden terméknek leírtuk az összetételét. Jöhet a sorrend.

1. Dolmio: Bolognese Classico

Szószteszt 13

Pont: 20
Ár: 1178 Ft/Kg (500g - 589 Ft)
Összetevők: paradicsom (76%), paradicsomsűrítmény (14%), citromlé, vöröshagyma, cukor, oliva olaj (1,1%), só, bazsalikom (0,4%), fokhagyma, fűszernövények, petrezselyem, fűszerek

A Dolmio szószát már ízektől megtelve, utolsóként próbáltuk, de ennek ellenére mindenkit meggyőzött. Az "ezzel semmi gond nincs" felkiáltástól a "welcome paradicsom" és a "tök fogyasztható" megjegyzéseken át sok minden elhangzott. A rusztikusnak címkézett szószban nagyobb darab paradicsomok és hagymadarabok is úsztak, állaga remek volt, íze, fűszerezése klassz, bár volt, aki szerint kicsit jellegtelen. Egy biztos: ebből a mezőnyből a Dolmio messze kiragyog, főleg, hogy fele annyiba kerül, mint a dobogó következő helyezettei.

2. Holtverseny: Bertolli, napérlelete paradicsom és oregano és Barilla, Basilico

Pont: 15
Ár, Bertolli: 1898 Ft/Kg (400g - 759 Ft)
Ár, Barilla: 2072 Ft/Kg (400g - 829 Ft)
Összetétel, Bertolli: paradicsom (78%), paradicsomsűrítmény (7,2%), vöröshagyma, napérlelte paradicsompüré (4,6%) (napérlelte paradicsom, napraforgó olaj, só, bazsalikom), fokhagyma (3,1%), oregano (0,7%), só, extra szűz olivaolaj (0,6%), citromlé koncentrátum, bors
Összetétel, Barilla: darabolt paradicsom (77%), sűrített paradicsom, napraforgóolaj, vöröshagyma, bazsalikom (1,5%), cukor, só, fokhagyma, természetes aromák.

szoszteszt

"Király, ilyet vettem, amikor még nem ismertem a csajomat." - kiáltott fel Orosz Péter az első falat Bertolli szósznál. A termék konzisztenciája pépes, a többihez viszonyítva nem túl édes, és egyértelműen paradicsomból van, bár korábban a "napérlelte paradicsom" marketing kifejezés hallatán ütni tudtunk volna. A fűszerezése intenzív, sajnos túl intenzív, Péter Anna szerint egy kiló szárított oreganót boríthattak bele. A szósz megosztotta a társaságot, a finomtól a rosszig mindenféle jelzőt kapott, de az este végére Orosz Péter jóvoltából azért az egész elfogyott.

A Barilla bazsalikomos szósza nagyjából mindenkiből kellemes érzéseket váltott ki, kivéve érzékeny gyomrú tesztelőnket, aki szerint a termék löttyedt paradicsomból készült. Összességében ez az egyik legegyszerűbb ízű szósz a mezőnyben, nincs benne semmi különös, nem érződik benne más a paradicsomon és a bazsalikomon kívül. Bár volt, aki intenzív citromízt is felfedezett benne. Valójában ezért az árért már alkothatott volna a gyártó valami kiemelkedőt.

3. A házi szósz

Szószteszt 02

Pont: 13
Ár: kb. 800 Ft/Kg
Összetevők: paradicsom, víz, vaj, friss bazsalikom, só, bors,

A szósz elkészítésénél Péter Anna a legegyszerűbb megoldást kereste, szupermarketben vásárolt paradicsomot, hűtőben hagyott, bontott vajat használt, és a lehető leggyorsabb elkészítésre törekedett. Ezzel nem is lett volna baj, negyed óra alatt már gőzölgött a pép, de a paradicsomnak nem volt sok íze, a vaj pedig kicsit avas lehetett. A szószban ennek ellenére érezni lehetett a friss zöldséget, bár volt, aki szerint nem igazán volt paradicsomszósz íze.

4. Knorr:  Milánói szósz

Szószteszt 09

Pont: 10,5
Ár: 1238 Ft/Kg (500 g - 619 Ft)
Összetevők: paradicsom (paradicsom sűrítmény 30%, paradicsom kocka 7%), víz, gomba (18%), vöröshagyma, cukor, növényi olaj, módosított kukoricakeményítő, só, fokhagyma, citromlé koncentrátum, fűszerek (oregano, bazsalikom, feketebors), petrezselyemlevél

A Knorr bolognai szósza már eleve darált húst is tartalmaz, így vega tesztelőink kedvéért inkább a milánói szószt választottuk. Az meg persze gombás. Tesztelőink épp ezért elsőre kicsit megijedtek a semleges ízű konzervgombától, de amint megszokták, értékelni kezdték a szósz sűrűségét és anyaggazdagságát. Mást nem is lehetett. A szósz íze savanyú és cukros, a citromlé koncentrátumtól tartósítószer hangulatú, a felhasznált alapanyagok rossz minőségűek. Legalábbis szubjektíven annak tűntek. Ennék fényében mókás, hogy a Knorr szósza drágább a győztesünknél.

5. Globus: Bolognai mártás

Szószteszt 07

Pont: 9
Ár: 1197Ft/Kg (400g - 479 Ft)
Összetétel: víz, paradicsom (sűrített paradicsom 32%, paradicsomkocka 1%), cukor, vöröshagyma 1,9%, módosított kukoricakeményítő, só, citromlé koncentrátum, fokhagyma, oregano 0,05%, bors

Ettől a helyezéstől lefelé már nehéz előnyöket kiemelni, a Globusra nézve nem is hangzott el sok pozitívum. A híg szósznak vízzel felöntött, sűrített paradicsom íze van, kissé ketchupszerű a hangulata, de legalább nem feleslegesen cukros. Állaga alkalmatlan szósznak, talán, ha jól kiforraljuk és megfűszerezzük ehetőbb. Mondjuk a halvány penészízen az sem segítene.

6. Winny: Bolognai mártás

Szószteszt 11

Pont: 7,5
Ár: 692 Ft/Kg (360 g -249 FT)
Összetevők: paradicsom, sárgarépa, növényi olaj, cukor, vöröshagyma, sűrítő anyagok (módosított kukoricakeményítő), búzaliszt, só, fűszerek, étkezési sav (cirtomsav), aroma (mustárolajat tartalmaz), antioxidáns (aszkorbinsav)

Az "iszonyú" jelző volt az első, ami a Winny szószát illette, aztán következtek az "ipari szörny" jellegű megjegyzések. A pépes, zselés szósznak egyáltalán nem paradicsom-, hanem olyan ketchupjellege van, amibe még beleszórtak egy rakás fűszert és cukrot. Egyik tesztelőnk arra tippelt, hogy ezek a tulajdonságok a magyar piacon még népszerűvé is tehetik, hiszen általánosságban szeretjük a cukrot és a ketchupot. Ráadásul messze ez a legolcsóbb tesztelt termék.

7. Jamie Oliver: Classic, Tomato & Basil Pasta Sauce

Szószteszt 17

Pontok: 5,5
Ár: 3110 Ft/Kg (350 g - 1090 Ft)
Összetevők: paradicsom hús 65%, paradicsom püré (18%), sárgarépa, vöröshagyma, extra szűz olivaolaj, bazsalikom, cukor, só

"Fúj, ipari löncshús", "hű, ez vegyszer ízű borzalom!", " mintha műanyagot rágcsáltam volna egész este", "olyan, mint a ketchup a balatoni lángoson", "ipari háj dominál benne". Tesztünk legmeglepőbb eredménye az volt, hogy a brit celebszakács mindennél drágább szósza ennyire ehetetlennek bizonyult. Arról, hogy vajon mit sikerül elszúrni az összetevők alapján finomnak tűnő szószban, ötletünk sincs. Az viszont biztos, hogy mindenki a mű és az ipari szavakra, meg a rossz minőségű állati maradékokra asszociált tőle.

8. Profi: Bolognai mártás

Szószteszt 05

Pontok: 1
Ár: 886 Ft/Kg (360g - 319 Ft)
Összetevők: paradicsom, sárgarépa, növényi olaj, cukor, vöröshagyma, sűrítő anyag (módosított kukoricakeményítő), búzaliszt, só, fűszerek, étkezési sav (cirtomsav), aroma (mustárolajat tartalmaz), antioxidáns (aszkorbinsav)

A cukros zselés takonynak aposztrofált vizezett, borsozott ketchup az este sokkoló mélypontja volt. Orosz Péter szavaival "ennek a létezését semmi sem magyarázza. Lehet, hogy kenőanyagnak vagy fékfolyadéknak jó, de semmi másnak. A kóstolás pillanatát is szeretném kitörölni ezt a az életemből."

A Milánó-Bologna tengely - a grafomán Péter Anna megjegyzése

A milánói és bolognai szószokat el kéne felejteni. Egy elhibázott marketingízű döntés miatt hívja így az egész konzervipar a paradicsomos szószait, a milánóiak és bolognaiak legnagyobb szégyenére. A tévedés alapja a ragu. Ami bolognai is. A receptje nem szentírás (de, az) röviden egy paradicsom alapú, húsos mártás, ízesítői a vöröshagyma, fokhagyma, répa, zellerszár, olívaolaj, alaplé. Nincs agyonfűszerezve, a friss és jó zöldségek és hagymák, a finom paradicsom és a hús adják az ízét, fele sertés, fele szarvasmarha. Bolognában szalonnán, zsíron indítják, a bolognai konyha a nehezebbek közül való az országban. Olaszország minden régiójában készítenek ragut, van hogy nem darált, hanem apróra vágott húsból és egyéb apró eltérésekkel. Milánónak még csak egyedi raguja sincs. Ha egy laza és gyors paradicsommártást akarunk, az összetevők még egyszerűbbek: felkockázott paradicsom gyorsan átforrósítva vajon (vigyázzunk, nehogy avas legyen!) vagy olívaolajon, esetleg szalonnán, pár levél friss bazsalikom, apróra vágott fokhagyma, só, bors. Gomba? Ugyan már, az olasz konyha ék egyszerűségű, de csak tökéletes és friss alapanyagokat engedélyez. A szósz egyetlen hátránya: nálunk csak nyáron, pár hónapig élvezetes a friss paradicsom. Ha paradicsompüréből készítjük, ugyanígy járunk el, de pirítsunk alá egy kis vöröshagymát is és 20 percig főzzük, végén frissen bele a bazsalikom.

Kommentek

  • 2009.05.25 13:32:19Kicsijoe

    2009.05.25 13:20:39Miso

    Vízízű paradicsomból aztán nagyon klassz szószt lehet főzni.Sajnos ez az unatkozó nyugdíjasok sportja,mert a piacra kijárni dolgozó ember nem tud,a boltban meg ami van sápkóros paradicsom-hát akkor inkább tömény ketchupot nyomok a számba,minthogy az abból főtt "bioszószt" fogyasszam.Nem ördögtől való dolgok ezek,tény,hogy mindennapi fogyasztása nem javallott,de nem tudom,ti honnan jöttetek,hogy ez a SZAR.Itt mindenki akkora környezettudatos bio,hogy hihetetlen,de a lidlben meg már az akció első napján tömegverekedés tör ki az akciós patkányhúsból készült húskenyérért.

  • 2009.05.25 13:34:11ihatethisindapassthingy

    @dézigazdi: Szerintem már senki se mossa le rólunk, hogy több néven a Mutti marketingesei vagyunk :) Pedig tényleg az jött be nálam is, a De Cecco pl. egyáltalán nem.

    @Miso: "hazai termelőtől...való FRISS ZÖLDSÉG vásárlását javaslom": Nézd, dolgoztam néhány nyarat paradicsomföldön/fóliában és olyan minőséggel _nem_ találkozok Budapesten a piacon, úgyhogy vehetem a drága olaszt. Amit pölö szentesi (valójában inkább cserebökényi) paradicsomnak adnak el itt, az (ha egyáltalán onnan van) a legalja minőség. Ami jó, az nem tudom hová kerül, de nem az itteni piacokra.

  • 2009.05.25 13:34:25farkaskiraly

    Arany Fácán üveges! püré, sok bazsalikom, oregánó, fokhagyma, jó és friss darálthusi, gomba, két féle sajt.. Ezt kell rátenni a tésztikára, nem ezeket a szarokat.

  • 2009.05.25 13:34:49trollkotze

    Labancz

    "Remek olasz paradicsomkonzerveket lehet kapni, olyat amiben egész, de hámozott paradicsomok, vannak és olyat is, ami fel van darabolva."

    Ez sem mindenkinek jön be. Emberem nem eszik meg olyasmit, ami állagában paradicsomszerű, de én sem rajongok értek. A homogén szószt szeretem (kivéve, ha darálthúsból és gombából készítem, az más lapra tartozik).

  • 2009.05.25 13:35:31dézigazdi

    ketchup= cukros piros guargumi+karragén - én a helyedben gyártanék házit (nem túl nagy ördöngősség, csak 2 részt ki kell hagyni a Banánok köztből), és beletölteném a valamelyik bolti szemét flakonjába, mikor a gyerek nem látja. Ketchupot eszik? Igen. Nyugalom van? Igen. Káros E-betű van? Nincs.

  • 2009.05.25 13:36:51trollkotze

    Ja, a Bertolli zacskós szószai jók, friss ízűek.

  • 2009.05.25 13:41:03dézigazdi

    Zacskós, friss ízű? Miről beszélsz,embeer? ÍZŰ, itt a lényeg, az nem egyenlő a frissel!

  • 2009.05.25 13:44:03trollkotze

    Má' hogy lenne friss, ha egyszer nem a kertben szedted... De nem érezni azt a tipikus tartósítószeres ízt, merthogy nincs benne tartósítószer.

    Magyarul, frissnek nem friss, de erősen közelíti az íze a frissét (ami sok más termékről nem mondható el).

  • 2009.05.25 13:44:40trollkotze

    Ja: természetesen akinek ez nem elég, az nyugodtan készítsen magának frisset. Nem erőszak a disznótor.

  • 2009.05.25 13:44:53dézigazdi

    Kedves Miso, én gyakorlatilag paradicsom- és parprikaföldön nőttem fel, illetve anyukám által eltett paradicsomlén! Tudom, milyen szaga van a paradicsom szárának és a frissen szedett paradicsomnak. És hetente járok piacra, egyébként meg a magyar terméket veszem meg akkor is, ha drágább! De attól még szart nem eszek, sem olcsón, sem drágán! A hazai frissparadicsom felhozatal botrányos.

  • 2009.05.25 13:48:46Valleypond

    Kicsijoe,piac szombaton is van,szóval a hétköznap dolgozók mehetnek akkor is.

  • 2009.05.25 13:49:21dézigazdi

    2009.05.25 13:44:40trollkotze
    Ok, tök igazad van. Csak kicsit fel tudom húzni magam, amikor rádöbbenek, mennyien élnek ilyen szemét kajákon. De tényleg igazad van, mert én meg is csinálom a frisset.

  • 2009.05.25 13:51:08UTakeMe

    Nem tudom ki a pina az a Péter Anna. Nem is érdekel.

    Bertollinak nem az üveges, hanem a zacsis paradicsom szószát szoktam én használni, kicit feljavítom ezzel-azzal, és nagyon finom. Ajánlom mindenkinek.

  • 2009.05.25 14:00:46pantufül

    Teljességgel érthetetlen, hogy miért kell ilyeneket venni? Amíg kifő a tészta remek szószt lehet készíteni olyan olasz paradicsom konzervből, amiben egyben vannak a lucullus paradicsomok (az olaszok pelatinak hívják).
    Üvegesből pestót szoktam venni, mert az macerásabb (bár már azt is készítettem), a legjobb a Lidl, a legrosszabb a Bertolli.

  • 2009.05.25 14:03:52Kicsijoe

    Én alapvetően ezt a nagy sipákolást nem értem.Tudom,hogy van pár fanatikus,akivel mindent meg lehet vetetni.De én azért sosem láttam még a piacon azt a fene nagy tömeget,mint amit itt a neten előadnak egyesek.A másik,ami számomra rohadtul felfoghatatlan : sirat a termelő,hogy tőle 17 forintért veszik át a paradicsom kilóját.Hát ha nekem azt mondaná,hogy 100-ért szedhetek magamnak,akkor nem vonakodnék.Ebben az országban július-augusztus előtt nincs ehető paradicsom,sem boltban,sem máshol,tehát ezen nem is nagyon van mit ragozni.

    Arról nem beszélve,hogy szép eszme a szupermami-tévképzet,de megnézem,hogy lightos keddi vacsorának ki áll úgy neki,hogy elkocog a piacra-ami alkalmasint a város másik végén van,vesz paradicsomot,összabassza az egész konyhát,míg megpucolja,kimagozza,passzírozza,főzőcskézi cca 1 órát,mert kábé ennyi,még jó állagú lesz,majd megnyesegeti a saját kis friss fűszereit,és este 10-re már talán tálal is.Közben meg gyúr még egy kis tésztát szigorúan seggmeleg aranysárga tojásból.Mindez tökjó,és évente egyszer én is nekiállok,de nem egy tipikus kedd esti meló utáni program,márpedig a magyar asztalokon a "pirostészta" álatlában a kedd esti vacsi parizereszsömi helyett.

    Én is jobbszeretem a házi dolgokat,csak egyesek itt úgy adják elő magukat,mintha az ő seggükből sütne a napocska,és mindenki más,aki 900 forintos üveges szószt tálal otthon a családnak havonta kétszer,az lenézendő proli.

    Én gyerekkoromban kétpofára zabáltam a disznózsírban sült rósejbnit paprítányérról agyonvegetázva bolti kecsuppal,mert klassz,feelinges,sőt,néha nem álltalottam sárgabaracklekvárral enni mindezt,és érdekes mód túléltem a gyerekkorom,sőt,nemhogy túlsúlyos nem vagyok,hanem kimondottan vékony,és a betegséget hírből sem ismerem,pedig nem élek hipiszupi biokaján.

  • 2009.05.25 14:04:16Miso

    Apám, öt éve bekövetkezett, sajnálatos haláláig, paprika és paradicsom termesztéssel foglalkozott, úgyhogy tudom, miről beszélek. Dél-dunántúli vagyok, sz'al a BP-i felhozatalról nem sokat tudok mondani, de annyit elárulhatok, hogy lőtávolból kiszúrom a spanyol, olasz vagy holland paradicsomot, amely hazait rendszeresen fogyasztom, az pedig jó. Nem vagyok egy bio-buzi, de igenis foglalkoztat, hogy mit eszem. Nem ver a falhoz a jólét, de kizártnak tartom, hogy a Tesco, Lidl stb. rabszolgatartóitól vásároljak. "Occsó", persze, hogy az, de hosszú távon (és most anyagi nem pedig egészségi megfontolásokról beszélek) saját magunk tökön szúrása, ha oda visszük a nehezen megkeresett pénzünket. Aki akar, talál más alternatívát, anélkül, hogy inge, gatyája rámenne, vagy a szabadidejéből kéne sokat rabolnia...

  • 2009.05.25 14:07:59amiano

    mikróba melegíteni is profi, hejj!

  • 2009.05.25 14:15:13dézigazdi

    2009.05.25 14:03:52Kicsijoe
    Ennyi "feelinges"-ezés alatt egy tészta meggyúrása megvan...

  • 2009.05.25 14:15:16Spambella

    p!nkinside

    szóval a paradicsomnál az a lényeg nagyjából, hogy ne legyen kerek. ha ilyen hosszúkás, akkor valószínűleg finom, lédús, ízes.

    Ez baromság. A hosszúkás, egyes vidéki zöldségesek által "kecskecsöcsű"-nek becézett fajta az kemény húsú, lecsónak való befőzőparadicsom, míg a nem génkezelt kerek az inkább "lének való".

  • 2009.05.25 14:18:40dézigazdi

    vegetát soha nem bírtam pedig anyám is azzal főzött, Szabadkáról hozták

  • 2009.05.25 14:18:42trollkotze

    dézigazdi
    Tésztagyúrás, paradicsompasszírozás, szószkeverés stb. - sok kicsi sokra megy.

  • 2009.05.25 14:20:12röntgenszeműlány

    "Paradicsomszószba nem való rozmaring, sem túl sok oregano, nem kell beletenni mást, csak egy kis friss bazsalikomot."

    Ez az idióta kinevezte magát gasztrobloggernek, és megmondja mi való a paradicsomszószba. Lol.

    "Arról, hogy vajon mit sikerül elszúrni az összetevők alapján finomnak tűnő szószban, ötletünk sincs."

    Ti vagytok elszúrva, fatálisan.

  • 2009.05.25 14:20:37dézigazdi

    2009.05.25 14:03:52Kicsijoe
    Egyébként melyik piacra jársz? Ahova én járok, ott TELE van pénteken reggel velemkorú harmincasokkal - gondolom, nem a hétvégi sütit veszik meg...

  • 2009.05.25 14:24:11dézigazdi

    2009.05.25 14:18:42trollkotze
    Erre mondtam, kedvesem: időbeosztás! De azt ne kérdezd, hogy ezen a héten kinek a mellét műtötték 500 m3-re, mert azt nem tudom...

  • 2009.05.25 14:27:53hablabla

    Most Péter Anna ilyen csapnivalóan rossz szakács? Vagy Ö lett az index tiszteletbeli Kővágónéja ha elviszi a balhét. :D
    Oliver összetevői között nincs hús, leszámítva a pari húst. Komolyan gond lehet az ízlelőbimbóitokkal, ha mégis a löncshúst juttatta eszetekbe.

  • 2009.05.25 14:30:01trollkotze

    dézigazdi
    És ezt hétköznap is? Nekem akkor nem megy.
    Egyébként piacra is kimehet helyettem valaki, én inkább alszom :)
    Kinek mi.

  • 2009.05.25 14:30:04Spambella

    Édesanyám tud nagyon jó "félkész" paradicsomszószt csinálni, bár inkább kétemberes meló a mennyiséget tekintve. Megvesz 15 kiló paradicsomot a piacon, kereket és hosszúkást vegyesen, hogy se túl sűrű, se túl híg ne legyen. Meg kell mosni, fel kell darabolni, utána megfőzni. Ezután passzírozás, majd a trutyi mehet a befőttesüvegbe. Befőttesüveget légmentesen le kell zárni, majd ki kell dunsztolni, lesz belőle 25-30 üveg, ami utána eláll a pincében. Fél évre megvan a csütörtöki vacsorához a szósz-alap.

  • 2009.05.25 14:31:48Spambella

    Bocs, az kimaradt, hogy csak egy hétvégét kell rászánni augusztus végén vagy szeptember elején.

  • 2009.05.25 14:32:05Koky_

    Kicsijoe: egyetértek. Ahhoz képest hogy nem veszik őket, rendesen fogynak ezek a termékek a boltok polcairól :))

  • 2009.05.25 14:32:25szikra

    A Glóbus-nak még a mustárja is ehetetlen. Mióta ki kellett dobnom egy egész üveggel,(nem volt romlott, csak pocsék) azóta semmit nem veszek amin előfordul a GLOBUS név.

  • 2009.05.25 14:34:35dézigazdi

    2009.05.25 14:30:01trollkotze
    Piac: 7.15 és 7.45 között - én hétvégén sem alszom ilyenkor, hanem nyomom be a lágytojásomat, nemhogy hétköznap, de küldd a listát, mit hozzak neked a héten? :-))

  • 2009.05.25 14:36:25dézigazdi

    Spambella, szívemből szóltál - sztem idén én is nekiugrok egy ilyennek. Nekem ez olyan, mint másnak egy jó bulizás, csak nem vagyok másnapos utána.

  • 2009.05.25 14:36:27sickamore

    A házi szósz valószínűleg azért volt rossz, mert tilos bele vizet tenni. Kifő az íze.

  • 2009.05.25 14:39:16Koky_

    Itt mindenki bioparadicsom termelő?? Hétköznap meló után valahogy nem nagyon van energiám ilyen kotyvasztásokra. Szarjak sünt, mert üvegest veszek??

  • 2009.05.25 14:41:35dézigazdi

    Nem azért szarsz sünt, hanem attól, ami benne van - de a te dolgod...

  • 2009.05.25 14:43:58Koky_

    dézigazdi: Te kinevezted magad a fórum észosztójának? Amúgy köszi hogy aggódsz az emésztésemért.

  • 2009.05.25 14:44:10_karmapolice_

    Annának, az index szégyenteljes gasztrobloggerének üzenjük (és közben a velvet nevében elnézést kérünk az IGAZI gasztrobloggerektől), hogy a szószok nagy részében egyáltalán nincs tartósítószer, ezért is van rájuk írva, hogy a felbontás után csak pár napig és csak hűtőben lehet tartani. Anna leülhet, mert ez csak egyes.

  • 2009.05.25 14:44:28p!nkinside

    Mios: kissé elhamarkodott leidiótázni másokat, mielőtt megértenéd, amiről írnak. Évek óta terem paradicsom a kertünkben, tehát igazából nem vagyok analfabéta paradicsomügyben. Én arra próbáltam kilyukadni, hogy talán a legbiztonságosabb, ha az ember látszatra egészséges, napon érlelt paradicsomot vesz, és mivel én ilyen hosszúkásat még egy multicég polcán sem láttam, nekünk finom szokott lenni, gondoltam, megosztom a tapasztalatomat. De azért te csak nyugodtan olvass be nekem, mielőtt felfognád a kommentem értelmét. :)

  • 2009.05.25 14:45:06jorda

    Uraim és Hölgyeim ez az Imperalizmus és fogyasztói társadalom !

    Amennyiben elég lóvéd van neked,vagy szponzorodnak a "szart" is el lehet kiemelkedő áron adni!

    Ez a faszi nem több egy marketing,beszédhibás tákolmánynál.
    A külön röhej,hogy az angol konyha a nagy nulla,a világ vezető gasztronómiájához képest!
    Mégis mást nem hallunk,látunk,hogy milyen kiváló ételeket készítenek.
    "Fis end csipsz" ezt eszik,ezt tudják.
    A lakosság 95 %-a !

  • 2009.05.25 14:45:22eManuel

    Annyira nem értem ezt az egészet...ki veszi ezeket a vackokat?Ennyi erővel vegyétek meg a Mutti sima natúr paradicsom konzervet,vesztek hozzá friss bazsalikomot és ennyi....szarakodtok itt a szószokkal...szánalmas.

  • 2009.05.25 14:46:52Kicsijoe

    2009.05.25 14:39:16Koky_
    Igen :D

    Én heti kétszer főzök rendes,igazi kaját,heti kétszer valami junkot-tehát ilyen tésztavalamivel,pizzavalamivel a maradék napokon meg mindenki eszik,amit talál,hidegkaját,maradékot.És amit én látok az leginkább az,hogy mi még így is kirívóan "jól" étkezünk a nagy magyar átlaghoz képest...persze vannak,akik jobban,én nem mondom,de a fiam csoportjában az oviban volt olyan gyerek,akivel alig tudták megetetni a főttkaját,mert nem tudta,hogy mi az,és visított,mert meleg volt,szerinte meg a kaja az hideg.

    De az egyik szomszéd csaj is elcsodálkozott,amikor felsoroltam neki,hogy milyen leveseket szoktunk enni,merthogy ő tud vagy kétfélét,azt is ritkán,és istenbizony sose tudta,míg nem mondtam,hogy mire jó a sárgaborsó.És ez egy amúgy teljesen normális csaj.

  • 2009.05.25 14:47:41dézigazdi

    2009.05.25 14:43:58Koky_
    Szívesen :-), máskor is.

  • 2009.05.25 14:49:52Koky_

    Azért mert valaki nem csak "házi" kaját eszik, még nem dől össze a világ. Csak sok az álszent. Érdekes,látszólag a gyorséttermek forgalma sem csökken. Akkor kik járnak oda??

  • 2009.05.25 14:50:28trollkotze

    dézigazdi
    Hááát, én akkor fordulok a másik oldalamra :)

  • 2009.05.25 14:50:55Koky_

    dézigazdi: Legalább tudom, kihez forduljak, ha gond van :)

  • 2009.05.25 14:51:51dézigazdi

    Ok, srácok, házi epefagyi is csomagolhatok a piaci cucc mellé? :-)))

  • 2009.05.25 14:52:16trollkotze

    eManuel
    Nem szeretem, ha ennyire paradicsomízű a bolognai. Lehet kövezni.
    (Persze ebből nem következik, hogy feltétlenül üveges szószt kell venni ehelyett.)

  • 2009.05.25 14:52:28eManuel

    sőt...a kék Mutti sokkal finomabb,ez már darabolt paradicsom de ellentétben a rendes egész paradicsomos konzervvel kevesebb benne a víz...sokkal ízletesebb.Csak tudni kell elkészíteni hogy az a friss paradicsom ízt ne főzd ki belőle...1szó mint 100 NE VEGYÉTEK EZEKET A SZAROKAT.KÉK MUTTI AZ ISTEN :)

  • 2009.05.25 14:52:51Koky_

    dézi: bár nem vagyok srác, de remélem nekem is jut :))

  • 2009.05.25 14:53:12dézigazdi

    2009.05.25 14:50:55Koky_
    Jah, az egyik húgom dietetikus, inkább hozzá.

  • 2009.05.25 14:53:52eManuel

    trollkotze

    csak attól függ mennyire főzök ki belőle a paradicsom ízt... ;)

  • 2009.05.25 14:54:35dézigazdi

    Azért nem írtam fiúkat, nekem a srácok uniszex...

  • 2009.05.25 14:54:43Miso

    Ba'zmeg, itt irkál 20 ember, és egyesek úgy beszélnek, mintha reprezentatíve az egész kibaszott magyar társadalmat képviselnénk.

  • 2009.05.25 14:54:57trollkotze

    "Nem azért szarsz sünt, hanem attól, ami benne van - de a te dolgod..."
    Nem kifejezetten neked szól, csak elgondolkodtam, hogy vajon a sok "én mindent otthon, bio, s.k." vajon más téren is ennyire odafigyel-e...
    Például, aki dohányzik, az máris befoghatja :)

  • 2009.05.25 14:55:54dézigazdi

    Ok, akkor én dumálhatok tovább. Egyéb?

  • 2009.05.25 14:58:15trollkotze

    Oké, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy ezt mindenki elmondhatja magáról.
    Az "s.k. bio"-nak is van divatja, és olykor inkább ez motivál, nem a meggyőződés.

  • 2009.05.25 14:59:30eManuel

    ...nemtom...én dolgoztam olasz konyhán 1 évet."Valamit" csak tanul az ember... :)

  • 2009.05.25 15:00:25indeus

    jó cikk.

    rizsekről is lehetne írni, ott még nagyobb a szórás. konkrétan alig van olyan rizs a szupermarketekben, amitől nem menne fel egekig a cukorszintem + ehető is lenne.

    az uncle bens és társai minőségben a nullához konvergálnak, nem beszélve a fényezetlen A rizs és egyéb megnevezésekkel csúfolt ipari hulladékokról.

  • 2009.05.25 15:00:57Koky_

    Nah, én lelépek, eszem egy kis Bio-Bounty csokit ;) Szép napot Nektek!

  • 2009.05.25 15:01:27ihatethisindapassthingy

    trollkotze: Dohányzom, de szeretek friss és minőségi hozzávalókkal főzni. Akkor most ne legyen véleményem vagy mi? :)

  • 2009.05.25 15:04:57cöcke

    Kiscsijoe: "Én alapvetően ezt a nagy sipákolást nem értem.Tudom,hogy van pár fanatikus,akivel mindent meg lehet vetetni.De én azért sosem láttam még a piacon azt a fene nagy tömeget,mint amit itt a neten előadnak egyesek."-kezdetű hozzászólásod, minden egyes szavával egyetértek. Persze,hogy jobb a házi zaba (bár azt is el lehet baszni,lásd fossá permetezett,kényszerérett,import paradicsomból és avas vajból a szósz),de ki a picsának van erre ideje,napi minimum 8 óra meló és a többi után.
    Ja, meg még a dzsémiolivéres cucchoz annyit,h gyanítottam,h vmi ordas nagy átbaszásról van szó, amikor láttam a termékeit a sparban.Amúgy nekem az a faszi kb. annyira hiteles mint a mi sóbertnorbink, ahányszor látom főzni hányhatnékom van olyan mocskosan hagyja az alapanyagokat,és a végeredményt illetően sem vagyok benne biztos,h olyan húdefaszát sikerül összehoznia. Szerintem csak a többi béna angolhoz képest tud valamit a gasztronómia terén.
    Amúgy én Dolmiot szoktam venni,aztán azt még feldobom egy kis ezzel-azzal.

  • 2009.05.25 15:07:43trollkotze

    ihatethisindapassthingy
    Csak bátorkodtam utalni arra, hogy a fennhéjázó "pfff, tönkreteszed magad ezekkel a prolikajákkal" vélemény támadható, ha egy dohányos szájából hangzik el :)
    (Nyugi, ez nem konkrétan neked szól, csak néhányszor belefutottam már ebbe a vitába, és mindig előjön az egészség, mint érv, csak nem mindig van mögötte következetesség.)

  • 2009.05.25 15:10:03azbest

    Muhaha... 200ft alatt van az üveges Coop paradicsomszósz... bár lengyel, de egész jó.

    Fogok 4 fej hagymát (60ft), apróra vágom pirítom, fél kiló darálthúst (600ft), sót, knorr fokhagyma kockát bele (20ft), borsot, két babérlevelet (van hogy kis vízzel is felöntöm hogy átpárolódjon és a fűszert beleoldja a hősba).

    Ha már pirul a hús, akkor ráöntök egy egész üveg coop paradicsomot (200ft), beledobok 1 knorr bazsalikom kockát (20ft), szárított petrezselymet (coopban van 40ft egy nagy tasak, nagyon szép színe van). Még finomítok a fűszerezésen (só, bors, petrezselyem, szárított bazsalikom - hogy a szószban látszon)... ja és egy apróra vágott erős zöldpaprika is belefér (50-150ft mikor hogy)

    Nagyjából ennyi. Kevesebb mint 1000ft a jó húsos, atom paradicsomos szósz. Ez mennyiségileg elég szép adag. Mivel én jó szószosan szeretem, így kb fél csomag coop copfocskával (190/cs) két-három tányérnyi bolonyai tésztához megeszem a szósz felét.

    Másnap pedig egy szép méretes pizza feltétje lesz a maradék szószból (aminek a tésztáját kevesebb mint 100ftba kerül meggyúrni). Csak egy kis sajt kell a tetejére, esetleg még apróra vágott erős zöldpaprika.

    Összegezve, sajttal együtt:
    - 2-3 embereres adag bolonyai tészta kb 700ft (800 ha egész csomag tészta kicsit kevesebb szósszal, de az már 4-5 emberes adag)
    http://album.drag2web.com/Albums/kitchen/PA170031.JPG

    - egy méretes pizza, szintén 2-3 emberes adag (600ft)
    http://album.drag2web.com/Albums/kitchen/19.jpg

  • 2009.05.25 15:13:19trollkotze

    Ja, még valami - mindig van "eggyel jobb".
    Ha friss, piaci paradicsomot passzírozol a szószba, miért nem tenyésztesz csirkét, disznót és vágod le magad, hiszen csak "az az igazi".
    Ha kizárólag igazi szálas teát iszol, miért veszed be az Algopyrint természetes gyógynövények helyett stb.

  • 2009.05.25 15:15:10eManuel

    "Szerintem csak a többi béna angolhoz képest tud valamit a gasztronómia terén."
    azért Angliában elég űberallesz séfek vannak...szal ez kicsit erős...főleg London...a gasztronómia "paradicsoma"...ás most nem az angol konyha ven terítéken hanem az angol séfek...nem ugyan az...dzsémiolivéres féle receptek pedig nagyon finomak és ízletesek...volt kitől tanulni a srácnak...leszámítva azt hogy a megjelenése,beszéd késsége és hogy nincs zavarban a kamerák előtt, őt választották a showra...

  • 2009.05.25 15:15:13Miso

    cöcke: picsa jól beszlsz,m faszom, ba'zmeg.

  • 2009.05.25 15:15:47trollkotze

    azbest
    "knorr fokhagyma kockát bele"
    Már itt elbuktál :)

  • 2009.05.25 15:16:25eManuel

    viszont ezek a mostani termékek amiket kidobtak a neve alatt...szerintem erről még ő sem tud.

  • 2009.05.25 15:20:35ihatethisindapassthingy

    trollkotze: Nos, igen, az valóban jogos. Én akkor szoktam így felhúzni magam, amikor a fórumokon valaki a dohányzás miatt cseszeget - ilyenkor szívesen vizionálok a másik oldalra egy 140 kilós tohonya embert, balján egy tábla szalonnával, jobbján egy korsó sörrel :)

  • 2009.05.25 15:20:36trollkotze

    (Viszont elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem azbest képeit. Ma még nem ettem semmit. Basszus.)

  • 2009.05.25 15:28:18trollkotze

    (Ezzel arra akartam utalni, hogy beindultak a pavlovi reflexek.)

  • 2009.05.25 15:33:44caprica5

    szerintem az egész gyorsétterem-félkész/kész/ "kajáknak" a piaca azért lett jelentős, illetve azért nem csökken, mert megváltoztak a társadalmi szokások, a család ma már nem olyan, mint régen. A nők is dolgozni járnak, több generáció nem él együtt, így nincs senkinek ideje, ereje normális kaját tenni az asztalra, helyette megveszik az ipari termékeket, ahelyett, hogy néha töredék áron finomabb és egészségesebb kaját csináljanak. A baj ezzel csak az, hogy hozzászoktatják a gyerekeket is ahhoz, hogy a túlfűszerezett, ízfokozókkal és aromákkal teli ételt egyék és ha valahol eléjük raknak egy jól elkészített, természetes alapanyagokból készült ételt, akkor finnyognak, mert nem elég édes, sós, stb stb és még közben mérgezik is magukat. Ez itt a bibi.

  • 2009.05.25 15:42:35cöcke

    eManuel
    "viszont ezek a mostani termékek amiket kidobtak a neve alatt...szerintem erről még ő sem tud."-na azért ezt te sem gondolod komolyan,ahhoz nem kell jogi diploma,hogy kitaláld, milyen következményei lennének,ha a tudta nélkül a neve alatt futnának ezek a termékek.
    Engem nem érdekel,hogy milyen recepteket mutat fel a Jamie,amíg ő maga undorító módon készíti el azokat.Ezzel nem hozza meg a kedvemet az biztos. Pl.:amikor csirkét süt,akkora tollak állnak ki szerencsétlen jószágból,h rossz nézni,remélem legalább a belét kikapja előtte. Csirkevonalon mardva,egy csomószor nyersen hagyja=szalmonella-mérgezés.
    Ja nemrég meg a G.Ramsey éttermét zárta be a helyi ántsz,mert ételmérgezést kaptak a vendégek. Szóval ennyit az überállesz angol séfekről.

  • 2009.05.25 15:43:46szferi

    dézigazdi, te rettentő naív vagy! egy jó minőségű üveges termékben található tartósítók tizedannyit sem ártanak neked, mint a piacon vásárolt, "friss", "magyar", műtrágyán nőtt, hetente permetezett paradicsom és paprika. Legjobb autópálya mellől, hogy nehézfémmel is tele legyen. Egyébként nekem ezzel sincs bajom, ez van, ezt kell enni. 7 milliárd embert nem lehet biogazdaságból etetni, pláne, ha még tankolni is kukoricát akarunk.

  • 2009.05.25 15:56:26dézigazdi

    2009.05.25 15:43:46szferi
    Azzal kezdtem: a magyar paradicsomfelhozatal botrányos, a Mutti üveges par.püréjét és a konzerv hámozott paradicsomát szeretem, piacra nem ezért járok. És hogy gyk. a paprikaföldön nőttem fel. Egyébként tényleg naív vagyok egy kicsit, de addig jó nekem.

  • 2009.05.25 16:12:30szferi

    cöcke. ""viszont ezek a mostani termékek amiket kidobtak a neve alatt...szerintem erről még ő sem tud."-na azért ezt te sem gondolod komolyan"

    pedig így van. eladja a névhasználatot x milláért, aztán innentől kezdve azt hoz ki az élelmiszercég, amit akar. Vagy úgy gondoltad, hogy ott áll minden kondér paradicsomszósz mellett? :)

  • 2009.05.25 16:17:13Johann Bernhard Fischer von Erlach

    Az csak legenda, hogy az olaszok egy kis fahéjat is tesznek az ilyen jellegű húsos tészták szószához?
    (kipróbáltam, és nagyon bejött)

  • 2009.05.25 16:52:10Rékuc

    kérdés, hogy a Bertolli nem lehetne-e a félrefordítás blog témája is, ugyanis a napérleltés üvegen ha jól látom, szárított paradicsom látható (sun dried tomatoes, amit lehetségesen napérleltnek fordított valami nagyon tehetséges illető)...?

  • 2009.05.25 16:57:38trollkotze

    Nem biztos, hogy félrefordítás, inkább tudatos változtatás. A szárított paradicsom nem hangzik túl jól.

  • 2009.05.25 17:03:20BushDoctor

    Péter Annának üzenem, hogy változtasson szakmát. Attól, hogy valaki kikiáltja magát "bloggernek" (gasztro..na persze) még nem fog tudni főzni sem és az ételekhez sem fog érteni. Ez nem más mint a dezinformativ féligazságok győzelme a tudás felett. Ez van. Neki neve van, nekünk meg szerencsénk, hogy nem ő tálalja fel az esti vacsorát. Szebb napot !

  • 2009.05.25 17:27:18Rékuc

    trollkotze: de nagyon nem mindegy, hogy simán érett vagy szárított paradicsom, mert teljesen más az ízvilága... én pl. imádom a szárítottat és azonnal megvenném, ha látnék ilyen szószt. A sima paradicsomosat pedig nem.

  • 2009.05.25 17:36:42csicsa

    péter anna a szaktekintély? és nem ismeri a szárzellert? No ennyire lehet hinni neki. Jamie mártásai jók, de drágák, a márkanevet kell megfizetni. ez ugyanolyan, hogy ha 300 ft-od van egy pólóra, akkor a kínai piacra mész ki, ha viselhetőt, akkor mondjuk adsz 1000-et is érte egy ócska boltban, ha meg van pénzed, minőségit, márkásat veszel több ezerért. De nem is jön veled szemben az utcán.

  • 2009.05.25 17:47:12trollkotze

    Rékuc
    Igaz, de itt nem nagyon ismert a szárított paradicsom, mint olyan, s elsőre nem tűnik étvágygerjesztőnek. (Pedig...)
    De lehet, hogy tényleg csak egy félrefordítás.

  • 2009.05.25 18:19:19Hommes Frites

    A gasztroblogger házi szósza harmadik lett? :D
    Mondjuk a megjegyzése is, hogy paradicsomszószba csak bazsalikom VALÓ. Drága nagymamám mondott ehhez hasonló ökörségeket, hogy érvként azt lőtte be, hogy valami nem való.

  • 2009.05.25 18:22:59Baatkaa

    Pedig a napon aszalt paradicsom nagyon isteni!!! Imadom! Nyammm!
    Peter Anna receptjei nekem is nagyon furak, az eloadasmodjaval egyutt, de hat en csak egy "mezei" haziasszony vagyok ...;)

  • 2009.05.25 18:48:59nem-nem

    azért kezd átesni a ló túloldalára egy két kommentelő kolléga. Addig rendben, hogy általában a házi, meg a háztáji finomabb jobb, mint az ipari. DE!

    - Nagyszüleim tartottak/termesztettek sok mindent. Sárgabarackot, nyulat, epret, répát világbajnok minőségben állítottak elő. De például nagyapám bora a kannás lőré szintjét sem ütötte meg, és az almájuk is maximum sün riasztónak volt használható (még azok sem ették meg a savanyú, kukacos, apró görcsöket).

    - a szomszédban tipikus vidéki, háztáji disznó tartás ment több helyen. Volt olyan szomszéd, aki még az olajos gépronyot is megetette a disznóval, vagy ha nem volt hajlandó megenni, akkor belerakta egyenesen a kolbászba/hurkába. Volt persze olyan is, aki teljesen korrekt, kukoricán hízlalt röfiket árult, meg jó minőségű kolbászt, a másik szomszéd meg annyit permetszert és műtrágyát szórt ki, hogy a végén már a gaz sem akart nőni a kertjében.

    Egy szó mint száz, a házi/vidéki élelmiszerek terén is vannak tehetségesek, van akinek ez megy, van akinek az (és persze, vannak biztos polihisztorok is, csak ritkák), de ugyanígy akadnak emberek, akik minden akarat és jószándék ellenére vacak minséget állítanak elő, sőt még direkt ipari szemét kisipari előállításával is foglalkoznak jópáran, annyi különbséggel, hogy nekik nem tellik bevizsgált ízfokozóra, tápra, vagy szinezékre, hát használják azt amit a sufniban találnak (és persze őket az állami szervek sem ellenőrizgetik)...

  • 2009.05.25 19:23:25ősi homár fapados

    @dézigazdi
    igen, Mutti, de még a legyengébb konzerv is jobb azoknál a friss paradicsomoknál, amit akárhol kapni lehet
    @Péter Anna
    nem akarnám osztani az eszet, hogy mér osztod az eszet, de a "pár hónapig élvezetes a friss paradicsom" az pár hét, legtöbbnek 60-75 nap a tenyészideje
    paradicsomok: http://www.heirloomtomatoes.bizland.com/varieties.htm

  • 2009.05.25 20:59:25Check

    Az milyen, hogy valaki állandóan azt sipítozza, hogy csak friss alapanyag!, és ő már csak tudja, h mi az echte olasz! sok éves kinti tanulás, hijnye!, és ezek után képes avas vajból és vacak paradicsomból főzni a munkatársainak?! Ráadásul egy tesztre.
    Ennyire hülyének nézi őket? Meg minket is? Azt gondolta, ez is jó lesz nekik? Bakk, nagyon gáz!!! Javasolnám P.A. monnyon le, minimum a nagy képéről...

  • 2009.05.25 23:36:37Befoltozhatatlan Űr

    Dolmio nekem is a kedvencem, ráadásul csomoszor akciosba adják. Van még cukinis kaliforniai papriás változat, meg gomba és mittoménmi. mindegyik izlett.
    Kiprobáltam többet is a felsorolt termékek között, az izükre már nem emlékszem, de a Dolmio bejött, ugyhogy azt vásárolom ha nincs kedvem sokat pepecselni a kajával.

  • 2009.05.26 10:14:20FENTEtente

    Ez a Jamie Olivér milyen jó fivér.

  • 2009.05.26 13:58:19pingpong

    Angliától eleve ne várjunk finom ízt szerintem :) bár mentolos csoki kínálatban verhetetlenek, az pedig - nekem - finom íz :)

  • 2009.05.27 10:49:10Grzegorz

    A drágábbra sajnálom a pénzt,a vacakot nem szabad megvenni,ezért legcélszerűbb otthon,piacon vásárolt alapanyagokból magunknak elkészíteni!Bennem mindíg van egy kis szkepticizmus mindenféle előregyártott élelmiszerrel szemben.

  • 2009.05.27 11:22:47Veg_

    Barilla és a Bertolli amit szeretek, ha már kész szósz, de utóbbiból a napérlelte izét utálom, a bazsalikomos az finom és ettem Panzanit, bolonyait, az is nagyon finom volt... Olykor kisérletezünk, olykor beválik, olykor nem :) Régen a Globus nagyon finom volt, de utána megjelent rajta az UJ! cimke és szokás szerint azóta ehetetlen, nem is eszem. Akkor csinálok, ha semmi időnk nincs... Meg nyaralni is jó :) Egyébként ha valaki nem tudja a külömbséget a bazsalikomos szósz és a bolonyai közt, ássa el magát mint gasztro...
    Aki meg maga késziti: orr is van a világon! Megszagolni, ha finom, füszeres, ize is van, ha nem, ize sincs. Ennyi... Akinek nem megy, vegyen olasz hámozott paradicsomot sós lében vagy paradicsomlében, nagyon jók paradicsomlevesnek is, szósznak is.

  • 2009.05.27 11:40:53Veg_

    Jut eszembe, a nap érlelte tényleg napon aszalt, és ha nem nyomnák ugy teli füszerrel, finom lenne, maga a napon aszalt pari nagyon finom.

  • 2009.05.27 12:16:16hayamushka

    Péter Anna "gasztroblogger"?
    A helyedben nem tennék könnyelmű kijelentéseket a paradicsomszószokat illetően azután, hogy láttam azt az étvágyrontó kinézetű rettenetet, amit készítettél. Egyszerűen ronda. Színe alapján feltételezhető némi paradicsom jelenléte, kinézete azonban olyan, mintha már egyszer ízlett volna valakinek.

Napérlelte paradicsom: na ne etess!

CímkékCímkék

Shopline

  • Abigél Kedvezményes ár: 1267 Ft
  • Edda: 1. Kedvezményes ár: 3222 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés